Búcsú Veronától?

Verona egy nagyon szép város, igazi olasz, szép utcákkal, gazdag történelemmel, jó hangulatú vendéglátóhelyekkel és meglepően nagy calcio-élettel, mivel gyakran még elsőosztályú városi derbyknek is színhelye volt a Marc’Antonio Bentegodi, amit (mint minden olasz stadion esetében) a 60-as években építettek és utoljára az 1990-es VB előtt piszkáltak meg, hátrahagyva egy városi tulajdonban pangó kihasználhatatlan/mindenre alkalmatlan behemótot. A történelmi klub a görög eredettel rendelkező Hellas Verona a városban, ami 1985-ben még a Scudetto-t is megnyerte, erről nem rég az összes létező újságcikket volt szerencsém látni bekeretezve egy helyi étterem, külön ennek szentelt szobájában. Most azonban a Chievo van az első osztályban úgyhogy nézzük meg őket kicsit.

Ha a Sassuolo-t csempegyáros csapatnak hívjuk, akkor most igazán mondhatjuk, hogy a “panettonésok” lesz az ellenfél.

A panettone amúgy mint bármi ami olasz kaja, nagyon finom, szóval emiatt nem igazán lehet bajom velük. A Paluani-nak azonban volt egy olyan ötlete is, hogy vesz egy fociklubot is, méghozzá a Veronából származó, egy 4500 főt számláló Chievo nevezetű külvárosból származó, szurkolók által alapított, megye 2 szinten vitézkedő gárdát. (nekik jutott később a 40000 fős stadion, azért ilyen arányokat még Felcsúton se tudtak produkálni (még)). Annak ellenére, hogy gazdaságilag nézve egész hülye ötletnek tűnik, nem voltak sikertelenek. Folyamatosan léptek előre, idő közben a városi riválisoktól még becenevet is kaptak (nem valami hízelgő…). Az alapján lettek repülő szamarak, hogy azt mondták róluk, hogy majd akkor jutnak fel, ha a szamarak repülni fognak. Hát repültek is, annyira, hogy Luigi Delneri 2000-res kinevezése utána az első osztályba, majd rögtön utána annak első helyére kerültek, legalábbis hat héten keresztül.  Végül ötödikek lettek, jövőre pedig már az UEFA kupában a vörös csillagos belgrádi csapat verhette ki őket. Megtisztelő. Azóta pont annyi szezont töltöttek a “B-ben” mint a Juventus, tehát elég stabil szereplőkké váltak.

Talán ha már 4 évesen lenyűgöz az olasz foci világa, akkor szebb emlékeim lennének erről a kis csapatról.

Sajnos azonban akkoriban a matchboxok foglaltak le inkább és a Chievot úgy ismertem meg mint a “bajnokság legunalmasabb csapatát”. Sose elég rossz, hogy a kiesés ellen kelljen küzdeni, de sose elég jó, hogy élvezetes focit játsszon. Bradley-n kívül egy játékos se rémlik aki akár csak ellenfélként érdekes lett volna, valószínűleg ő is csak azért, mert Udinében láttam egy csodálatos gólt lőni, már Roma játékosként persze. Általában az egyik legmagasabb átlagéletkorú, biztos eredményre játszó, (számunkra) nehéz ellenfél volt, az európai foci (gazdasági) halálát jelentő szürke középmezőnyből, akik már márciustól kezdve igazi tét nélkül játszanak hangulattalan meccseket a kongó stadionban. Most azonban változott a helyzet és egy kifejezetten rossz kezdés után még 3 pont levonást is kaptak, ha jól emlékszem könyvelői “ügyeskedés” miatt. Így 9 ponttal állnak, pontosan ugyanennyivel az Empoli mögött, akik jelen állás szerint még éppen elkerülik a kiesést.

Vajon jövőre is lesz első osztályú meccs Veronában?

Így tehát igen kétséges, hogy jövőre is találkozunk a repülő karácsonyisüteményekkel. Az, hogy a költői Veronában lesz-e Róma meccs az évtized utolsó szezonjában pedig inkább a Hellason múlhat, akik jelenleg csak rájátszást érő helyen állnak a másodosztályban. De nekik legalább vannak szurkolóik és adtak nekünk egy Iturbe-t, hát nem sokkal jobb az?

Nekünk azonban most annyi a releváns belőlük, hogy borzalmas formában egy mélyen a bajnokság szintje alatti csapattal találkozunk. Biztató-e ez számunkra? Cseppet sem, még az Entellától is félnünk kellett pár hete, a legutóbbi kupameccs óta, pedig már csak a saját szurkolóitól is tartania kell a csapatnak. Eltántorít azonban ez minket? Szintén cseppet sem!

Nem épp szokványos felvezető eddig sem, de a csapat formája helyett, amivel szerintem mindenki keservesen tisztában van, inkább a saját élményeimmel folytatom, mivel vasárnap volt szerencsém harmadik alkalommal is Roma meccsre menni. Már a Fiorentina elleni találkozót is nagy lelkesen egy trastevere-i lokálban követtem, először (már csak az időjárás miatt is) lefagyott, majd már kínomban vissza-visszatérő mosollyal. Ha itthon lettem volna, akkor a tv elé nem nagy lelkesedéssel ültem volna le vasárnap este, de azért fél órát kanyarogni a zsúfolt 628-as busszal a történelmi Rómán keresztül (egyébként magyarokkal is együtt) majd besétálni az Olimpico-ba elfeledteti, hogy mi volt az előző pár meccsen, ez annál sokkal nagyobb dolog. Legalábbis nekem. Ezért is vágtam volna nyakon az összes hülyét aki a bemutatásnál kifütyüli a csapatot (oké, legalább De Rossi-t nem, de az, hogy Florenzi-t pl igen az nagyon bosszant) majd 15 perc után hazamegy. Elkényeztetett barmok, akik esetleg nem négy évente egyszer jutnak ki meccsre és szurkolás helyett ilyen kreatív ötleteket találnak ki. Sőt még felelősséget is varrnék a nyakukba, mert onnantól esett vissza a Roma játéka, jött a Milan gól, amikor kimentek, meg persze önzően nekem sem ugyanaz volt a meccsélmény a vendégszurkolókat hallgatva, bár a fütyülésnél és a Forza Liverpoolnál lehet, hogy még az is jobb volt.

Miután kisétált a Curva Sud fele, csak a Milan szidása tudta megmozgatni a szurkolókat. Egyszer, egy, a vendégsarokból átszűrődő alig hallható vaffanculo-ra, már vissza tudott üvölteni szinte az egész stadion, a csapat biztatásához mondjuk én is csatlakoztam volna, ezt inkább kihagytam.

Most, hogy már itthon vagyok és megint csak a tv-ből látom a meccset, persze lelkesebb vagyok a friss emlékekkel mint amúgy lennék az eredmények tekintetében, de egy pozitívum még felmerült bennem a kupameccs után is: legalább nem Lazio szurkoló vagyok. Rómában minden a Rómáról szól, az ajándékboltok tömkelegében ez a gondolat után már direkt figyeltem, hogy mennyi lazios szuvenír van, általában 4-5 Roma sál között volt egy bugyikék, megbújva a Totti mez mögött, mert persze az arab/ázsiai árusok szemében nincs különbség, ugyanúgy 15 eurót ér nekik. Egy piacon ahol Roma-s csomagolású tésztát lehetett venni az árus röhögve jegyezte meg, hogy “hát lazios nincs is”, ilyen körülmények között biztos kellemetlen lehet a saját városodban Lazio szurkolónak lenni. Annyira, hogy a legmókásabb esetig a kupameccs másnapján jutottam el, ahol a Roma boltból (vajon az előző este miatt volna annyi leértékelés?) frissen szerzett ereklyéimmel a villamosról leszállás közben konkrétan ki próbált gáncsolni egy korábban is sandán néző, igen lecsúszottnak tűnt alak. Ha még egy ilyen találkozó után sincs benne annyi, hogy inkább jóízűen kinevessen, akkor már tényleg inkább ilyen időszakban is vagyok Roma szurkoló mint bármi más.

Ha tehát ma este vagy a jövőben bárki “kisétálós” hangulatában lenne egy Roma meccsen, üzenem hogy inkább örüljön, hogy ott lehet és szurkoljon azok helyett is akiknek nincsen lehetősége rá. Forza Roma!