Kellemesebb újraindítás

Az augusztusi felütésszerű 3 meccs után, most már – ahogy az éjszakai életben is – beindul a klubszezon a foci világában. Az előző 3 meccshez képest most 3 sokkal barátságosabban hangzó jön: Az egyelőre utolsó Chievo Verona érkezik Rómába, aztán pedig a maradék kieső helyeken állók, a Bologna és a Frosinone lesznek majd az ellenfelek a bajnokságban. Reméljük 9 pont megszerzésén kívül majd formába lendül és felpörög a csapat, mert nem sok biztató jel volt az első 3 találkozón. 

Vasárnap 12:30. Közvetítés a DigiSport1-en.

A válogatott szünetben sok játékos szerepelt, Manolas, Dzeko és Schick is gólt szerzett és nyilván ilyenkor mindig a sérülések állnak a középpontban. Jó hírek, hogy De Rossi és Perotti már rendesen a csapattal edzenek. Florenzi térde is gyógyulgat az Atalanta meccs óta, lehet, hogy a Real ellen már visszatér majd. Pastore egyelőre külön edz, valószínűleg nem látjuk a hétvégén és Schick-nek is vannak problémái, ki is hagyta Csehország második meccsét, de vasárnap már ott lehet majd a pályán.

Kezdett két válogatott mérkőzésen, megválasztották a legjobb külföldön focizó töröknek és az új 3. számú mezt is bemutathatta. Vajon meg tudja ismételni a tavaszi játékát?

Közben a csapat otthon reméljük jól dolgozott EDF-fel és nem látunk majd olyat élesben, mint a Benevento ellen megrendezett barátságos meccsen elszenvedett vereség, vagy bármelyik korábbi meccsen mutatott játék. Leginkább a középpálya az, ami borzasztóan teljesített az utóbbi két találkozón. Most, hogy már megvan a végleges formája, talán összeáll, hogy kit láthatunk majd De Rossi, N’zonzi, Pellegrini és Cristante közül és milyen szereposztásban, mert ahogy lejött a TV-n keresztül, ezt a játékosoknak sem ártana még párszor átfutni. Hátul Manolas lehet nagy hiányzó így Fazio mellett vagy Jesus vagy Marcano kezd majd. Bal oldalon Kolarov helye biztos, Florenzit pedig valószínűleg megint Karsdorp fogja helyettesíteni aki remélhetőleg minél gyorsabban felnő majd az elvárásokhoz.

Elöl Ünder eléggé adott a jobb szélen, középen pedig Dzeko. A bal oldalon már évek óta kérdés, hogy El Shaarawy vagy Perotti (amennyiben mindketten elérhetők) kezd majd, de lehet hogy Pastore hiányában inkább utóbbi kezd majd, hogy legyen egy kis kreativitás a csapatban. Ott van még viszont Schick és Kluivert is, akik úgy néz ki rendesen megküzdenek majd a játéklehetőségért.

Ha a cseh elkezdené végre rúgni a gólokat nálunk is, akkor komoly dilemma lehet még, hogy melyikük kezd majd.

Az ellenfél jelenleg az utolsó helyen áll, nehéz kezdés után az Empoli ellen tudtak egyetlen pontot szerezni. Előtte a Fiorentina rúgott nekik egy hatost, de a nyitómeccsen a Juventus nagyon megszenvedett velük és bőven benne volt a pontszerzésük. Így tehát Lorenzo D’Anna csapatát nem lehet leírni. Olyan tapasztalt Serie A játékosok vannak a keretben mint Sorrentino, Tomovic, Djordjevic, Birsa vagy éppen Giaccherini. Remélhetőleg a mérkőzés után ugyanúgy maradnak majd az utolsó helyen, mert nagy szüksége van a Roma-nak a felpörgésre végre és ehhez el kell kezdeni nyerni. Ez most erre egy tökéletes alkalom, szóval reméljük Di Francesco kihasználta ezt a bő 2 hét szünetet és nekiállunk gyűjteni a pontokat.