Pofára esés Rómában is

A Roma otthoni pályán 2-2-es döntetlent játszott a kiesés ellen küzdő Chievo ellen, miután az első félidőben 2-0-ra is vezetett.

Hogy is volt eddig? Az első félidőt elrontottuk, de a másodikban jött a hajrá? Hát most az első félidő úgy-ahogy jó volt, a másodikban jött a bealvás és a végeredmény egy keserű döntetlen lett, amivel egyre távolabb kerülnek a klub által hangoztatott célok. Bajnoki cím? Nagy eredmények? Ugyan már, egy eufemizmussal élve, pillanatnyilag még az európai kupaszereplés is bizonytalan.

Di Francesco mester a már klasszikusnak nevezhető 4-3-3-as felállással kezdett. A térdsérüléssel bajlódó Florenzi meggyógyult és bekerült a kezdőbe. Némi meglepetésre Fazio viszont kimaradt, így Manolas és Juan Jesus alkották a középső védőpárost, balra a szokásos Kolarov szerepelt. A középpályát a Cristante-Nzonzi-Pellegrini trió alkotta. Elől pedig Ünder, Dzeko és El Shaarawy kezdett. A kapuban természetesen Olsen védett.

A Roma jól kezdett, a 10. percben Florenzi a szélről beívelt egy labdát, amire a másik oldalon remek ütemmel érkezett El Shaarawy és a Roma már vezetett is. A 30. percben, pont a „cooling break” előtt, Cristante megduplázta a Roma előnyét, kihasználva Dzeko szép passzát a Chievo tizenhatosában.

Az ivó szünet után a Roma picit megzavarodott, visszaállt, vagy tudom is én hogy mit csinált, a lényeg, hogy a Chievo magához tért és sikerült kialakítaniuk néhány lehetőséget. Mind közül a legnagyobb Stepinski előtt adódott, amikor egy beadásból az ötösről fejelhetett, de a Roma szerencséjére nem tudta eltalálni a kaput és a labda picit fölé ment. A 44. percben El Shaarawy végleg lezárhatta volna a meccset, de Sorrentino ügyesen védett.

A második félidőben a Roma visszaállt, őrizte a 2 gólos előnyét és nem erőltette a támadásokat. Ennek az lett az eredménye, hogy az 52. percben Birsa a tizenhatos elől kilőtte a kapu felső sarkát, Olsen egy bravúrral még bele tudott érni, de sajnos nem eléggé. Felmerülne a kérdés, hogy mit csináltak a védők és Nzonzi, miért hagyták lőni Birsát a tizenhatos elől? De az uralkodó általános idiotizmus jegyében, sokkal izgalmasabb arról beszélni, hogy „Alisson vajon mit csinált volna egy ilyen lövésnél?” Feltéve és nem megengedve, hogy a brazil bele tudott volna érni, ez mégis kit érdekel?

A 62. percben Ündernek lehetetlen szögből volt egy próbálkozása, ami természetesen kipattant Sorrentinóról. A 68. perben Di Francesco lecserélte az elég sok hibával játszó Pellegrinit De Rossira, illetve Florenzit Karsdorpra. A hangsúly a Pellegrini-De Rossi cserén van, a veterán kapitányunk nem Pellegrini posztjára állt be, hanem Nzonzi mellé. Létrejött egy bizarr 4-2-3-1 és immár két védekező középpályással őriztük az egygólos „tetemes előnyt”.

De hiába óvatoskodott Di Francesco, a Roma fizikailag is visszaesett és elvesztette az egyensúlyát. Nem sokkal a második ivószünet után, a 82. percben, megjött a Chievo egyenlítő gólja és ez a maga nemében egyedülálló találat volt, a teljes római védelem abszolút összeomlásával. Karsdorp rosszul helyezkedett, Juan Jesus luftot rúgott és nehéz helyzetbe hozta Kolarovot, aki majdnem szerzett egy öngólt (Olsen védett), a labda Stepinskihez került, aki megvédte a labdát, kapura fordult és berúgta a kapu másik végébe, miközben Kolarov és Nzonzi lassan körbetáncolták. Kimondottan mókás jelenet lett volna, ha nem a Roma játékosai adják elő.

Ezek után a Roma felébredt, elkezdett támadni, volt is egy pár lehetősége, de egyikből se lett semmi. A hosszabbítás legvégén, a 95. percben, még Olsennek kellett csodát művelnie, hogy megmaradjon legalább 1 pont, amikor Giaccherini megverte a gyalázatosan rosszul védekező Karsdorpot és a felső sarok irányába csavart egy látszólag védhetetlen lövést, amire a svéd kapus valahogy mégis odaért.

A meccs végén a közönség kifütyülte a csapatot, miközben a Curva Sudból felhangzott néhány kórus Pallotta ellen. A mai meccs után alig várom a következő játékosunk vagy vezetőnk nyilatkozatát arról, hogy a Rómának milyen nagyra törő céljai vannak. Szerintem az még a második bekapott gólnál bemutatott, kabuki színházba illő jelenetnél is mókásabb lesz!