A kiesőzóna szabadulóművészei érkeznek

Újra találkozhatunk a tavaly csodával határos módon bennmaradó calabriai együttessel. A múlt heti két fontos meccs után most egy papíron könnyebb feladattal áll szemben a csapatunk: otthon kell hozni a 3 pontot egy kiesés ellen küzdő kis csapat ellen. Eddig Di Francesco Roma-ja számára ez nem okozott problémát, reméljük most sem fog.

Egy genoa-i ötös után érkezik az ellenfél.

Érdekes csapat lesz az ellenfelünk. Ahogy tavaly, idén is az övék a „legolcsóbb” keret, mégpedig még a SPAL-tól is bőségesen lemaradva. Ennek ellenére tavaly egy hatalmas hajrának köszönhetően mégis sikerült kiharcolni a Serie A szereplést így értelemszerűen nem szabad lebecsülni őket. Érdekes módon nem az történt, hogy eladták volna a tavaly értékessé vált játékosaikat, hanem konkrétan 0 bevételt produkáltak. Ennek ellenére azért bővítették a keretüket, befektettek egy minimálisat. Ezzel és a tavaly összegyűjtött tapasztalattal együtt már nem is kezdtek olyan rosszul mint korábban: egy népes 6 pontos társaság részét képezik a kiesőzóna felett (A Genoa, Udinese, Cagliari, Hellas mind ennyit gyűjtött.) Ezt a 6 pontot az eddig mindenki által eltaposott Benevento elleni győzelemmel, két vetélytársuk, Verona és SPAL elleni döntetlennel valamint egy Torino-tól lopott meglepetés 1 ponttal hozták össze. Látszik azért, hogy nem épp a nagy csapatok a specialitásuk, ráadásul ezek közül idegenben csak egyetlen X jött össze így egyáltalán nem kéne, hogy problémát okozzanak a Farkasoknak.

Szerda este 20:45-től a DigiSportnak köszönhetően lehet majd streameket vadászni. 

A hazaiaknál kifejezetten érdekes lehet, hogy milyen kezdőt tesz majd ki a pályára EDF. Őszintén szólva már követni sem bírom, hogy ki milyen sérüléssel küzd és éppen hány százalékos így a megvártam Di Francesco szokásosan információ dús sajtótájékoztatóját. Igazából bárki pihenhet és bárki lehetőséget kaphat a következő két meccsen hiszen a Crotone után a Bologna-t fogadjuk majd a Chelsea-t, 7 napon belül. A csapat nagy része játékban van amit leginkább vártam Di Francesco-tól. Érdekes módon Skorupski még nem kapott lehetőséget annak ellenére, hogy maradt, én nem érezném sokkal gyengébbnek a védelmet ha a brazil kapusunk kapna egy pihenőt. Jobb oldalon Karsdorp kezdeni fog, nagyon kíváncsi leszek majd a játékára, bőven van ott lehetőség bekerülni a kezdőbe.

Végre már a pályán és bordó mezben is láthatjuk mire képes.

A védelem közepén nagyjából játszhat bárki, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez nem okoz problémát, Fazio talán felépül holnapra, Manolas talán jövő keddre. Bal szélen Kolarov klasszis teljesítményt nyújt, kérdés, hogy szeretne/kell-e pihenni, mivel Emerson hiányában Moreno, Jesus vagy Peres kerülhet át a helyére, ami már mindjárt rosszabbul hangzik. A középpályára én várom Gerson-t és/vagy Gonalons-t, jól játszottak a Chelsea ellen, most tovább bizonyíthatnak. Elöl az eddig biztató, bár pontatlan Ünder kaphat majd lehetőséget, most kezdőként bal oldalon pedig Perotti szedheti szét az ellenfél védelmét. Ami érdekes, hogy olyan hírekkel is lehetett találkozni, hogy Dzeko helyén Defrel kezdhet. Összességében nem tartom rossz ötletnek, egyáltalán nem rossz játékos a francia és ha sikerélménye lenne és formába lendülne akkor komoly fegyverténnyé válhatna a bosnyák gólzsákunk mögött, bár a sajtótájékoztató alapján egész biztosan kezdeni fog Kolarov és Dzeko is, majd a Bologna ellen „újragondolja”.

Schick is szépen-lassan közelít a visszatéréshez 

Természetesen nem egy Skorupski-Karsdorp-Fazio-Castan-Moreno-Gerson-Gonalons-Pellegrini-Ünder-Defrel-Perotti kezdőt javasolok mert bár ennek a csapatnak is nyernie kéne, elég kockázatos lenne. Azonban ahogy az előző két (és majdnem összes) meccsen okosan forgatta a csapatát a fiatal olasz edző most is erre számítok. Attól nem tartok, hogy hátul nagy problémákat okozna az eddig összesen 6 gólt szerző ellenfél, de elöl valami mást is ki kéne találni mint a volt city-s „jugoszlávok”-ra hagyatkozás. Természetesen jó, hogy ilyen klasszis játékosaink vannak, de Perotti, Florenzi, Defrel, Ünder meg még a középpálya is szerezhetne több gólt. Erre most mindenképp lesz lehetőség, remélhetőleg nem is kell majd aggódni és egy viszonylag kényelmesen megszerzett három ponttal zárjuk majd az estét.