Mintameccs

Szerda este a BL csapatmeccsek harmadik fordulójában egy erősen felforgatott, 3 meglepetés/ kényszer kezdővel felálló Roma az angol bajnok otthonába, Londonba látogatott. A vendég csapat szurkolói a hétvégi Nápoly elleni vereség és a hiányzók miatt elvárások nélkül, vagy talán csak a szokásos évi nagy zakónk elkerülése reményében ültek le meccset nézni. Mégiscsak a Roma-ról beszélünk, sokszor beleszaladtunk már egy ilyenbe, ráadásul egy velejéig unszimpatikus (orosz oligarchás, Conte-s, Morata-s, Diego Costa-s, David Luiz-os, Fabregas-os, angolosan felsőbbrendű) sztárbagázs volt az ellenfél. Tisztes helytállás és sok kimaradt helyzet után sajnos ahogy szokott lenni a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően győzött a kétszer akkora keretértékű, és már egy éve kovácsolódó csapat.

JA NEM!

A mérkőzés nagyjából úgy indult ahogy a bevezető végén volt. Támadtunk, szépen játszottunk de igazán veszélyesek nem tudtunk lenni, ha pedig igen akkor pedig (általában Perotti esetében, aki gyönyörűen cikázott át a Chelsea teljes jobboldalán néha) a lövés volt gyenge. Közben a másik oldalon viszont a több eladott labda közül kettőből (először JJ gurította le David Luiznak majd Peres érte el a egy rossz passzal a mélypontot ami után ki is fütyülték a szurkolók) gólt is szerzett a Chelsea. Itt már kezdtem csalódott lenni, hiszen már megint jól játszunk de eredmény nincs. Nem volt idő azonban mérgelődésre és Peres végleges demoralizálására (botrány volt amit művelt, sose volt jó helyen, még bedobni sem tudott, gyakran csak azt lehetett hallani a kispadtól, hogy “BRUNO BRUNO” és néha úgy tűnt, hogy az ellenfél védelmének egy biztos taktikája, hogy őt engedjék beadni) mert Kolarov megelégelte a dolgot kezébe vette az irányítást, két védő között elgurította a labdát majd az egyiket megkerülve, a labdát egy másikon megpattintva szépített. 2-1

Monchi eddigi legnagyobb fogása, igazi klasszis, az anti-Cole.

Így vonulhattak a felek szünetre ami azért jó érzés volt, hiszen látszott, hogy van keresnivalónk. A pár hiba ellenére jól tartottuk a labdát a Chelsea térfelén és gyakran veszélyesek is voltunk. A második félidőre pedig nem is változott semmi, egészen ott folytattuk ahol abbahagytuk. A 64. percben a Roma színeiben 100. mérkőzését játszó Dzeko kapott egy tökéletes labdát Fazio-tól (igen, tényleg tőle és tényleg tökéleteset) majd egy fantasztikus gólt rúgott kapásból. 2-2 (úgy néz ki nemvoktrendi kolléga jól számolt a nagy számok törvénye alapján). Itt már euforikus hangulat volt, ahogy egyébként a Roma szurkolóknak köszönhetően az egész meccsen. Én éppen büszkén küldtem el éppen egy üzenetet, hogy “há, na mégse olyan rossz ez a meccs” amikor hirtelen egy Kolarov szabadrúgásból Dzeko már a másodikat szerezte, sikerült megfordítani a meccset, 2-3! (Szegény Chelsea szurkolók, kikapott a csapat a Citytől és most is a “City öregfiúk” rontották el az örömüket)

Szép statisztika!

2-0-ról fordítottunk a Stamford Bridge-en. El se hittem. Mondjuk még jó, mert 5 perccel később egy beadásnál Jesus olyan szépen zárta a területet, hogy Hazard-ra már nem maradt ereje aki fejelt egy gólt ezzel kialakítva a 3-3-as végeredményt. A maradék időben kicsit megzuhant a csapatunk, elfáradtak a hatalmas küzdésben, de sikerült őrizni az értékes egy pontot. Így most 5 ponttal a második helyen állunk a csoportban a Bakuban ikszelő Atletico (2 pont) előtt és a Chelsea (7 pont) mögött. Ez 3 forduló után egy óriási eredmény, most már bőven esélyesek vagyunk a továbbjutásra, főleg ha így játszunk. A mérkőzés maga egyébként fantasztikus volt. Kolarov oldalán például zseniális dolgokat láthattunk néha mindkét féltől, de összegészében nagyon szép, nyílt, pörgős igazi focimeccs volt, Szurkolással (legalábbis a vendégek részéről) taktikával, szenvedéllyel, cselekkel, szép megmozdulásokkal, komoly téttel, izgalmas tehetségekkel és sok góllal. Nem csak a csapat számára volt irányadó, hanem a futball világának is minta lehetett ez a meccs.

Ami számomra a legfontosabb, hogy bár úgy kezdődött a meccs mint anno a Manchester City elleni hazai és a Real elleni legutóbbi 16 közötti (jól játszunk, de minden kimaradt, míg ők pár helyzetből megnyerik a meccset) nem adtuk fel és minden elérhető képen a fent látható elszántság jellemezte a csapatot. Odatették magukat és mindenki a maximumot nyújtotta (kivéve Perest, remélem legalábbis). Abszolút úgy érződött, hogy itt a helyünk, sőt! Óriási élmény volt nézni a meccset, igazi Magica Roma-t láthattunk, ráadásul még Conte is elismerte, hogy egy nagyszerű taktikai győzelmet Di Francesco-tól.