Valamiért még mindig nem tartják számon a Romát a legkomolyabb kihívók között, ennek oka lehet, hogy az Interen kívül nem játszottunk még élcsapat ellen. A vasárnapi, Milan elleni összecsapás viszont már komolyabb erőfelmérőnek ígérkezik, mégha lehet is azon vitatkozni, hogy rangadó-e.
Merthogy egy rangadó attól lesz az, hogy a pontokon kívül mást is lehet nyerni rajta. Ha onnan nézzük, hogy a Milan ellen játszunk, akiket a bajnokság kiírása előtt sokan – némi barokkos túlzással bár, de a legnagyobb esélyesek között emlegettek, elköltöttek egy hegynyi pénzt a nyáron, meg mégiscsak az a nevük, hogy AC Milan, akkor mondhatjuk, hogy rangadó. Másfelől viszont úgy gondolom, igazán nagyot a három ponton kívül nem nyerhetünk. Montelláék hetek óta esetlegesen, gyengén játszanak. Mégha tegyük fel, nagy pofont is osztana a Roma, ezúttal nem harangoznának olyan buzgalommal az újságírók, ahogy temették érthetetlenül a csapatot az Atletico elleni döntetlen után.
A hazaiak eredménykényszerben várják a találkozót, Montella alatt remeg a pad. A Roma és az Inter elleni meccsek dönthetnek régi kedvencünk sorsáról, aki hála Ancelotti menesztésének, egész szezonban Damoklész kardjával a feje fölött fog dolgozni. Csak apróbetűs részként jegyzem meg, velünk is szóba hozták Carlettót, de én szurkolok neki, hogy vagy a szeretett Milanja, vagy a válogatott padjára üljön le inkább, mi tök jól elvagyunk.
Az utóbbi évek statisztikái igencsak nekünk kedveznek, az elmúlt tíz évben mindössze négyszer nyertek a csíkosak, míg mi tízszer szomorítottuk őket, kilenc döntetlen mellett. Ha csak a közelmúltat nézzük, méginkább dominálunk, de mindig egy gyengébb Milan volt az ellenfél. Merthogy úgy alakult, hogy idén, egy rövidnek mondható, 567 éves előkészítési procedúra után sikerült nyélbe ütni a tulajdonosváltást a kínaiakkal, amit még a Ming-dinasztia uralkodásának idején ígértek meg először. És ha már rájuk szakadt a világ lóvéja, gyórsan el is szórták, de valljuk be, 230 millió Euróból láttunk már erősebben felépített csapatot. Szépen elvitték a Fiorentina, a Lazio és az Atlanta legjobbjait, így a tavalyi riválisaikat is sikerült gyengíteni valamelyest. Vasárnap sajnos nem játszhat a keresztszalagos Conti, Antonelli, Montolivo, Calhanoglou és Calabria sem, így a legvalószínűbb forgatókönyv szerint, a Donnarumma; Musacchio, Bonucci, Romagnoli; Abate, Kessie, Biglia, Bonaventura, R. Rodriguez; Suso, Kalinic/André Silva kezdővel nézünk farkasszemet.
Ami bennünket illet, az eredmények szemopontjából nincs, a sérülések miatt viszont van okunk panaszkodni. Defrel kidőlt egy hónapra, Perotti lábszára szétnyílt, mint a Vörös tenger, Shickkel még nemigen kell számolni, és a legfrissebb hírek szerint Pellegrini is belázasodott. Mindezek tekintetében az összes kérdőjel kiegyenesedett, a középpályán újra összeáll a Nainggolan, De Rossi, Strootman sor, míg Florenzit ismét a támadósorban láthatjuk, talán Garcia óta először. Ez taktikailag is egy jó húzásnak tűnik, Florenzi egész biztosan jobban tud védekezni Rodriguezen, mint ahogy El Shaarawy vagy Perotti tette volna.
Igaz, a Roma Bakuig utazott a héten, míg a Milan hazai pályán fogadta a Rijekát, de a BL meccs az utazáson kívül nemigen tűnt fárasztónak, sőt, a végletekig beosztott energiákat láthattunk. Biztos vagyok benne, hogy a Milan ellen motiváltabb és élesebb lesz a csapat, nem engedik olyan könnyen elindítani az ellenfél támadásait, és nem lesz annyi flegmaságból fakadó egyéni hiba sem. Mindezektől eltekintve hétről hétre egyre inkább átveszi a csapat Di Francesco elképzeléseit, egyre gördülékenyebbek a labdakihozatalok, egyre látványosabbak és veszélyesebbek a támadások. A kötelető meccsek sorozatát olyan magabiztossággal teljesítette a Roma, ami egyáltalán nem volt jellemző emberemlékezet óta. Nem számítok különösképpen könnyű meccsre, de látva a Milan formáját, a múlt heti tanácstalanságát a Sampdoria ellen, valamint a Roma javuló teljesítményét, úgy gondolom, esélyesként várhatjuk a meccset.