A lényeg a 3 pont

Manolas, és Dzekó góljaival idegenben sikerült „felülmúlnunk” Azerbajdzsán büszkeségét, mégis a mérkőzés első 20 perce után nem gondoltam volna, hogy végül az értékelő posztnak ezt a frappánsnak egyáltalán  nem mondható cimet kell hogy adjam…

Képtalálat a következőre: „roma-QARABAĞ”

A meccs előtt vegyes érzelmek kavarogtak bennem, hiszen a minden bizonnyal a Klingon birodalom által a bolygónkra akkreditált FC Qarabag csapatát minden körülmények között illett volna megverni, mégis a nagy távolság, az országot körülölelő  posztszovjet életérzés, és nem elfelejtve hogy a legutóbbi „keleti”blokkban tett kirándulásunk milyen eredménnyel zárult (Bate), kételyeket ébresztett bennem a mérkőzés kimenetelét illetően.

A találkozó remek ütemben indult, egy halvány azeri kísérlet után máris a Roma ragadta magához a kezdeményezést ami a hetedik percben azonnal góllá is érett. Egy szöglet után a Qarabag kapusa egyenesen Pellegrini lába elé öklözte a labdát, aki állítás nélkül azonnal Manolas fejére varázsolta azt, a görög védő pedig védhetetlenül helyezte a hálóba a játékszert. 1-0

Képtalálat a következőre: „roma-QARABAĞ match pictures”

Nem is kezdődhetett volna jobban a találkozó a Roma számára, akik látván a hazai csapat szervezetlenségét a 15-ik percben máris megduplázta az előnyét. Ezúttal El Shaarawy volt az aki remekül pörgette a labdát a bosnyák gólvágónk elé aki mellel lekezelte, jobbal pedig a kapus szeme közé  vágta a bőrt. 2-0

Képtalálat a következőre: „roma-QARABAĞ match pictures”

Az egyszeri blogger (mint aki még nem látott elég Roma meccset) boldogan konstatálta, hogy itt bizony az értékelő poszt egy örömóda lesz, hátradőlve vidáman pattintotta fel a sörét és társaival nagy egyetértésben már a szünet előtt 4 gólos római vezetés vizionált….

Mintha fiaink is így gondolták volna ezt, a második gól után egyre flegmábban kezdtek el gurigázni, kissé lebecsülve az ellenfelet, aminek a 28-ik percben meg is lett az eredménye. A mérkőzés nagy részében  felettébb gyengén teljesítő Gonalons veszített labdát a 16-os előterében, amit a Qarabag játékosa Ndlovu  köszönt szépen és a meglepett vendég védők hálójában passzolt Pedro Henriquehez aki védhetetlenül vágta a kapuba a labdát. 1-2

A Roma vélhetően megzavarodott a bekapott góltól, de a Qarabag ezt a lélektani előnyt nem tudta kamatoztatni, így a csapatok 2-1-es állással vonultak szünetre.

Képtalálat a következőre: „roma-QARABAĞ pedro henrique match pictures”

A második félidőben már nem változott az eredmény, a játék képe viszont sokkal kiegyensúlyozottabb lett, köszönhetően annak, hogy a Rómában sokan végig mélyen a tudásuk alatt teljesítettek. A Qarabag küzdött az egyenlítésért a Roma pedig próbálta növelni az előnyét, de a helyzetek rendre kimaradtak. Nem szeretnék neveket kiemelni, de vélhetően Gonalons, nem ezen a találkozón betonozta be magát a kezdőcsapatba…

A lényeg a 3 pont, és a győzelem, ami a végelszámolásnál még nagyon sokat érhet, az viszont biztos, hogy  ez a teljesítmény Londonban és Madridban édeskevés lesz. Szóval bízom benne, hogy ez a formahanyatlás csak egyszeri alkalom volt és fiaink a Milán elleni vasárnapi derbin már tudásuk legjavát fogják nyújtani!

Forza Roma!