Üzentünk Pekingnek

Egy újabb válogatott szünet előtt szépen zártuk a nagyjából egy hónapnyi klubfocit: egy elmaradt meccs és egy otthon kiharcolt BL döntetlen után 5/5 a csapat mérlege. Könnyebb meccsek után most a kínai milliárdokon leporolt majd olasz újságok által vakon megkoronázott Milan-hoz látogattunk, ahol a Lazio és Sampdoria után mi is “megüzentük Pekingnek”, hogy a Seria A-ban nem elég összevásárolni egy csapatot. Összegészében kezd kialakulni hogy is lesznek az erőviszonyok a bajnokságban: a Napoli az élen, eddig 100%-osan (bár közép és kiscsapatok ellen(+Lazio) rajtunk lesz a sor, hogy megállítsuk őket) utána 2-2 ponttal lemaradva az Inter-Juve páros, aztán a kis Inzaghi által jól összerakott Lazio és az elmaradt meccsel sújtott Roma alkotja jelenleg az élmezőnyt.


EDF a legerősebb kezdőjével állt ki ami a sérülések miatt eléggé adott volt. Florenzi-t megint jobbszélen láthattuk, középen pedig az eddigi legbiztosabbnak tűnő Manolas-Fazio páros kezdett. Taktikailag szerintem nagyszerűen teljesített Di Francesco. Tudta, hogy egy frusztrált, két vereséget is már összehozó wannabe-nagycsapat az ellenfél így nagyon okosan átengedte a teret. Persze a Milan érdeme azért, hogy volt pár meleg pillanat és/vagy komoly Alisson mentés, de összegészében elég jól elfojtottuk a játékot. Aztán amikor már kezdett unalmassá válni a mérkőzés és a vacsorámat fogyasztva azon gondolkoztam, hogy ez így szép-szép, de valami meglepőt kéne húzni ahhoz, hogy ezen a meccsen változás legyen. Kicsit aggódtam, mivel elég rövid volt a kispad, ráadásul Strootman úgy fél óra játék után ki is állt (elég durva is volt az első félidő) úgyhogy Pellegrini játszott helyette, nagyon más hatásos változtatást nem is tudtam elképzelni.

Reméljük pont csak annyira komoly, hogy a válogatott meccseket kihagyja.

Aztán kiderült, hogy nem is kell. Először a 60. percben villant meg Pellegrini amikor fantasztikus indítást tett Florenzi elé aki azonban felteszem Bonucci helyett is zavarba jött így Donnarumma-ba passzolta a labdát. Aztán 10 perccel később, szintén Lorenzo, bepasszolta a labdát Dzeko-nak a védők közé, akik helyet hagytak a bosnyáknak. Aztán már hiába szaladtak össze amikor megfordult, kinézte az hosszút, és Laziognoli lábán megpattintva oda is helyezte a labdát. 0-1. Az egy gólos előny itt pedig még nagyobb lélektanit jelentett. A Milan eddig is szenvedett a támadásokkal, most pedig hátrányba is kerültek. Meg is zavarta őket kellően, pedig előtte sem álltak a helyzet magaslatán a védőik (főleg a labda hozta őket zavarba néha) Úgy 5 perccel később Dzeko egy szép mozdulattal szelídítette meg és tette tovább a labdát Nainggolannak aki pár lépés után eleresztett egy olyan lövést, hogy Donnarummam nem tudta megfogni és kipattant róla. Florenzi szerencsére ott volt ahol ilyenkor lenni kell és megszerezte a sérülése utáni első gólját. Ráadásul ott ahol római karrierjének első gólját is szerezte.

Bárhol is játsszon, de kell ő a csapatba!

Ezek után Calhanoglu még kiállíttatta magát amivel nagyjából meg is pecsételődött a Milan sorsa (na nem mintha a török akkora hozzáadott értékkel bírt volna). Mindössze pár támadásból összehozott két góllal és biztos védekezéssel húzta be a Roma a meccset.

Manolas-Fazio jól végezték dolgukat (bár néha a kommunikáció hiányát lehetett felfedezni). Peres továbbra is amilyen szépeket tud cselezni olyan hajmeresztő dolgokat tud hátul művelni, De Rossi (és Kolarov) jelenléte pedig tekintélyparancsoló.A középpályán Nainggolan nagyot küzdött megint, Pellegrini megint nagyszerűen játszott.

Egyre inkább összeáll ez a csapat.

Florenzi és El Shaarawy nem voltak túl sokat jelen a játékban, bár leginkább a Fáraó volt az aki őrületesen eltűnt. Dzeko továbbra is hatalmas formában, megint döntő volt a klasszisa. Összességében egy (Montellán kívül) elég unszimpatikus, újraformálódó Milant vertünk meg a San Siro-ban ami mindig szép teljesítmény. Októberben aztán felpörögnek a dolgok és jönnek az igazán komoly találkozók, kezdve a Napoli elleni derbyvel.