A Roma komoly változások előtt áll, ennek megfelelően alakul az idei átigazolási szezon is. A keret átalakulóban, a sportigazgatói székben egy sikerkovács, ám Olaszországban újonc ül. Az egyetlen biztos pont az edző, Di Francesco, aki azonnal a kritikák kereszttüzébe került. Bízhatunk benne, vagy ő lesz az új Zeman?
Az előző szezon nagy bizonytalanságban fejeződött be. Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki lesz a Roma sportigazgatója, ezáltal mi lesz a klub arculata az elkövetkező időkben. Miután ez a kérdés eldőlt, az edző pozíciója volt kérdéses. Spalletti nem volt hajlandó egyértelmű választ adni, megy-e vagy marad, habár a színfalak mögött ez biztosan körvanalazódott valamennyire. A pótlására több név is felmerült, a legtöbbet emlegetettek között ott volt a Monchival korábban sikeresen együttműködő Emery, illetve Tuchel, Sousa, Mancini és Di Francesco. Utóbbival már évek óta éltek a pletykák, és Pallottáék valószínűleg őt preferálták Emeryvel szemben, alighanem ez dönthetett. A szurkolók vegyesen fogadták Di Francescót, aminek oka a viszonylagos tapasztalatlanság, ám tárgyilagos érvet nem lehet felhozni ellene.
Játékospályafutása erősen köti a Romához, a legtöbb meccsét itt játszotta, a gyereke már Roma szurkoló. Olasz válogatott és bajnok lett a csapattal. Capellótól kezdve Ranierin át Spallettiig több edző is elmondta, hogy szinte sehol nem olyan mostohák a körülmények, mint Rómában. Ha nyersz egymás után három meccset, már te vagy a király, ám két egymást követő rossz eredmény is elég ahhoz, hogy ezután ellenség legyél. Egy rutintalan edzőnek ez biztosan megterhelő lehet, ám Di Francesco eddigi rüvid pályafutása ellenére tisztában van a mostani környezettel.
Mellette már sokkal több konkrétum szól. Edzői pályafutását a Virtus Lancianónál kezdte, majd rövid pescarai és leccei kitérő után került a Sassuolohoz. 2012 júniusában feljutott a csapattal, történetük során először, azóta igazi tündérmese ment végbe a Mapei csapatánál. Tavaly hatodikként Európába is kvalifikálta magát a csapattal, ahol a selejtezősorozatban a Luzernen és a Crvena Zvezdán keresztül küzdötték keresztül magukat. A csoportkörön már nem jutottak túl, ám nem vallottak szégyent, az Athletic Bilbaót például rögtön az első fordulóban 3-0-ra verték. Az ezt lehetővé tevő hatodik helyezett szezonért az aktuális Panchina d’Oro díj harmadik helyezettje lett Di Francesco. Igaz, hogy jó pénzügyi lehetőségei voltak előző munkahelyén, de ez jó menedzselés nélkül semmit nem ér. A kezei között megfordult az olasz utánpótlás színe-java, együtt tudott dolgozni fiatalokkal és rutinosabbakkal is úgy, hogy abból működőképes rendszert kovácsoljon.
A legtöbbet kapott kritika szerint a személyében egy új Zemant igazolt a Roma. Valóban igaz, hogy Di Francesco mentora Zeman, és a játékszemléletéből több elemet is átvett, de az egykori középpályásnak megvan a saját stílusa. Ő maga így foglalta össze a különbséget:
“Szeretem, ha sok játékos van a labda körül, így könnyen vissza tudjuk szerezni. Ha az ellenfél letámad minket, a Mennyországban vagyunk. Zeman minden mozdulattal támadott, míg én egy kicsit más stílust alkamazok. Az agresszió jó, de nem minden esetben. Várni kell a megfelelő pillanatra. Zeman 10 évvel megelőzte a korát. Tőle tanultam a legtöbbet, és ő az egyetlen, aki megnevettetett. Azt kijelenthetem, hogy nem követem az ő erőnléti megszállottságát. Túlságosan szeretem a játékosaimat, hogy ezen keresztül menjenek. Tízszer ezer métereket futottunk négy napig súllyal a térdünkön, térdemeléssel.”
Di Francesco alapvetően 4-3-3-mat játszat, és ez csak ritkán vált át 4-2-4-be vagy 4-2-3-1-be. Szükség esetén viszont képes változtatni, és sosem hagyja egyedül a védőit. A regista rendre hátul marad a középhátvédekkel, és egyszerre csak az egyik szélsővédő lép fel támadni, ami körülbelül a keveréke Spalletti és Garcia rendszerének. Azt már a sajtótájékoztatóiból tudhatjuk, hogy a Roma középpályája a regista (De Rossi) mellett Strootmanból és Nainggolanból fog állni legtöbbször. Ez azért nem egy eszeveszett támadójátéknak ágyaz meg. Az ő játékuk igazi box-to-box szerep lesz, ők lesznek a mélységi középpályás elsődleges választásai, nekik kell benyomulni az üres területekre a középpályán, és indítani az ellenfelet széthúzó duplázott szélsőket.
Mint azt szintén magától az edzőtől tudjuk, a Roma nem fog három védővel játszani. A tavalyi támadójáték Pjanic híján sokkal direktebb lett, sokkal inkább épített Salah gyorsaságára és Dzeko labdatartásaira. Többek között ennek is köszönhető Perotti és El Shaarawy szerepének visszaszorulása. A 4-3-3 ezt nem teszi lehetővé, és már láthatjuk is, ahogy Monchi ennek megfelelően próbálja alakítani a keretet – a pénzügyi fair playt is kényszerűen figyelembe véve. Di Francesco játékához szükség van kreatív középpályásokra és gyors, agilis szélsőkre is. A Sassuolónál ilyen volt Ricci, Berardi, Defrel, Politano is, és itt is sok támadóval szeretne számolni Di Francesco. Pellegrini érkezésével egy tehetséges, támadóközéppályásként is jól teljesítő saját nevelésű játékost szerzett meg a Roma, aki emellett nagy munkabírású is.
Ha az átigazolási szezon nem lesz tragikus, nem hiszem, hogy előre félnünk kéne a szezontól. Fölösleges Contéval, Sarrival, vagy éppen Brocchival vagy Inzaghival jönni. Az előélete alapján Di Francesco megérett az előrelépésre, és hol máshol is tehetné ezt, mint annál a klubnál, ahol legnagyobb sikereit elérte.