Megint csalódnunk kellett

Higuain góljával a Juventus nyerte az első és a második csatáját. Lehetne bírózni, vagy azt mondani, hogy “szoros meccsen csak egyetlen momentum döntött”, mert végül is mindkettőben van igazság, de sajnos a múlt hetet felidézve, most mi játszottuk a Milan szerepét.

55-01

Anyád!

Felfokozott hangulatban indult a mérkőzés, Manolas rögtön átröptette a későbbiekben is nagyon “szállékony” Mandzukicot a reklámtáblán, hogy aztán az orvosi stábba csapódjon a csatár (sajnos végül ez maradt a kedvenc jelenetem a mérkőzésen). Az első 10 percben bizonytalan volt a vendégcsapat, elképesztő, de megint megilletődötten jöttünk a calcio monopolizálásának jelképévé váló stadionba. Ezt megerősítendő, De Rossi drága Orsato játékvezetőtől gyorsan kapott is egy sárgát a szabályos szereléséért, csakhogy érezzük hogy is szokás errefelé. Erre két percre jött Higuain, és a keményebb eszközökhöz folyamodni már nem merő Daniele-t felöklelve, újdonsült pocakjával megtalálta az óriási rést a védelmünkön, és egy halálosan precíz lövéssel eldöntötte a meccset.

55-02

Anyádabb!

Ezután az egész meccs már csak emlékek, próbálkozások, és leginkább ívelések halmaza. Gerson az első félidőben (ja, mert kezdett. Ezzel kiszorítva El Shaarawy-t. Felettébb… érdekes) úgy játszott, mint egy bespeedezett mókus. Nem volt borzalmas, nagy játékos még lehet belőle, de ezen a mérkőzésen egyértelműen kilógott. A másik akivel ugyanez volt a helyzet, az Nainggolan, csak a másik irányba. Eszméletlen volt amit teljesített. A bespeedezett mókus dolog nála is él, csak ő még kezdett is valamit a labdával. Egyértelműen a legjobb játékosunk volt a belga, de egyedül kevésnek bizonyult. Jobb oldalon Rüdiger még nagy pozitívum volt, azért ő is hozta azt a teljesítményt, amivel ezen a poszton a német válogatottban is játszani szokott. A bal szél azonban elvárásokon alul teljesített, a meccs előtt azt mondták, hogy Lichsteinert lehet megverni ebben a védelemben, vártam, hogy Perotti-Emerson duó majd mutat is valamit, de ez többnyire csak eladott labdákat jelentett. Ha valahogy sikerült megmenteni (=ott volt Nainggolan) akkor beljebbről, vagy a másik oldalról érkezett egy reménytelen beívelés, ami még akkor se lett volna jó, ha pontos, annyira egyedül volt Dzeko. A támadójátékunk arra az időkre emlékeztetett, amikor Garcia idejében már sokadszorra ikszeltünk egy kiscsapattal.

55-03

Leganyádabb!

Természetesen a végére felpörgött a Roma, de egyszerűen esélytelennek érződött a gólszerzés, ami a legkeserítőbb ebben a meccsben. Az ellenfél gyakorlatilag egyszerre fojtotta el minden próbálkozásunkat, és maradt gólveszélyes. Szczesny óriási bravúrokkal tartotta életben a reményeinket. Sajnos egy BL, és egy EL csapatot láthattunk a pályán, de a fejlődés lehetősége ott van, nem lehetetlen utolérni őket. Úgy látom azonban, hogy nem “otthon”, egy csodával, hanem Európában kemény munkával kell leelőzni ezt a Juventust (mert tudjuk, ha csak ugyanolyan jók lennénk, esélyünk se lenne). Egy EL győzelem olyan forrásokhoz juttatna minket, ami azonnal megdobná a csapatot. Majd ha eljön az ideje erre kell tehát koncentrálni.