A fattyú reménytelen szerelme és halála

Előrebocsátom, hogy cinikus, öncélú és egyáltalán nem informatív post következik. Megint úgy áll a helyzet, hogy nem nyerünk semmit, és nem, kicsit sem vigasztal, hogy így könnyebb lesz a második helyért folytatott harc. Egy érdekesség: ha sikerül, ez lesz Totti kilencedik (!!) bajnoki ezüstje, minden sorozatot figyelembe véve a tizenhetedik (!!!!!!) alkalom, amikor épp lemarad egy trófeáról. Na, az EL nem szaporítja az ezüstöket.

 

AS Roma fényképe.

Nem is tudom, van-e értelme kezdőkről, taktikáról, anyám tyúkjáról beszélni, ez a párharc a Roma DNS láncába beleépített adatokkal volt azonos. Kíváncsi vagyok Clement véleményére, ha esetleg megint idelátogat, szerintem tovább jutott a kevésbé jó, egyben a kevésbé balfék csapat. Az első meccs első félidejében rommá verte a Roma a Lyont, aztán jött a menetrendszerű leállás a második játékrészben. Én nem vagyok annak a magyarázatnak a híve, hogy ez vagy az a csapat megverte magát, hát nem, ehhez természetesen kellett a Lyon, de egyrészt sehol nincs az leírva, hogy két olyan húszról ellőtt labda is így sikerül, másrészt a Romának ez már évekre visszamenő problémája. Ez már nem véletlen, hanem tendencia, és komoly gond.

Amellett a sorsszerűség mellett is nehéz elmenni, hogy a három szezont befolyásoló európai kupameccs mindegyike ugyanúgy kezdődött: hüledezett mindenki, hogy mennyivel jobb a Roma, majd a nagy büdös semmiből, egy-egy pontrúgásból betolta az arcunkba a valóságot az ellenfél. Tényleg unom én is a folyamatos picsogást, és készséggel elismerem, hogy amikor a javunkra döntenek, azt könnyebben viselem – ne legyünk képmutatóak, mindenki így van ezzel. De tegnap a rengeteg kihagyott helyzet, a meg nem adott tizenegyes, a meg nem adott gól együtt kiadta a Roma történelmének esszenciáját. Itt mindig minden elcsesződik. Mindig majdnem ott vagyunk, de valahogy sose sikerül.

Spallettire a tegnapi után nem panaszkodhatunk, körülbelül úgy kezelte a meccset, ahogy kell. Az elejét nagyon megnyomtuk, de pont benyeltünk egy gólt, ezt benéztük. Aztán hamar sikerült is egyenlíteni, és nem rohantunk előre, de még mindig a Roma dominált. Nem kockáztatott még ekkor feleslegesen, de amikor eljött az idő, akkor belenyúlt keményen a meccsbe. A két wingback, és De Rossi helyére is támadók jöttek, és itt szeretném megjegyezni a nagy búsongás közepette, hogy azért szerencsénk is volt, mert két-három kontrát bizony megúsztunk. Alissonnal megfogtuk az Isten lábát, belőle nagyon nagy kapus lesz, már most, másodikszámúként, állandó játéklehetőség nélkül is kiváló. Nem lesz könnyű dolga annak, aki eldönti, ő legyen-e a kapusunk jövőre, vagy Szczesny, bár az anyagiakkal együtt a brazil felé dől a mérleg. Egyébként meg fogalmunk sem lehet, ki dönt majd, jelen pillanatban 90%-ig biztos, hogy még nem a klub alkalmazottja az illető. Nagyon valószínű, hogy semmit nem nyerünk, akkor pedig Spalletti megy, ez teljesen biztos, a sportigazgató személye meg még mindig nem ismert.

A következő kérdés, hogy most miért harcolunk. Felmerült tegnap a kommentek között, hogy ezzel a játékkal a Laziót ki lehet ejteni. De tízből hány meccsen tud így támadni a Roma a Lazio ellen? Szerintem is jobb csapat a Lyon, és nem is kevéssel, de a Lazio idén szépen összeállt, az pedig, hogy jobb mentális állapotban lesznek, egyértelmű. Tavaly ilyenkor legalább kellett küzdeni a BL helyért a bajnokságban, előre kellett nézni, ami még mindig jobban hajt, mint tartani a második helyet. Érdekes hónapok jönnek, nagyon homályos, mit hoz a jövő, de ez van. Gratulálok a Lyonnak, nem lehet azt mondani, hogy érdemtelen a továbbjutásuk, kiélezett párharc volt. Remélem, már felkeltek az Olimpico gyepéről a sérült játékosaik, akik valahogy mégis végig tudták játszani a meccset.