Dacolva a fellépő nehézségekkel (úgy, mint a laptomon halála, az AS Roma gyalázatos szereplése, vagy a Karácsony közeledte) megírom a jól beígért poszt második részét, amely sokkal fogyaszthatóbban, a taktikáról fog szólni.
Persze felmerül a kérdés: van-e értelme taktikai okoskodásnak most, amikor ismét a már-már örök érvényű ünnepi sláger jelent meg (letaszítva a Lászt Krisztmeszt): Mourinho a kutyaütő, vagy a keret?
A válasz a kérdésre: szerintem egyértelműen: igen. Mármint érdemes a taktikával foglalkozni, egyszerűen azért, mert a jól szervezett stratégiával át lehet hidalni a hiányokat, és ami még nagyon fontos: erőt és önbizalmat ad. Mechanizmusokat gyárt, melyek, ha működnek, akkor egy gyengébb képességű együttes is felülkerekedhet egy nálánál sokkal magasabbra értékelt brigádnál (lásd Bologna, igaz, a felálló kezdők közt nincs akkora különbség, mint a keretek közt; Roma: 154, míg a Bologna 135,45 millióval futott ki, ami elhanyagolható különbségnek tűnik).
A stratégia azonban nem csodafegyver – ezzel tisztában vagyok – minden meccsen vannak kulcsszituációk, és kulcsjátékosok, akik a megfelelő döntéseket jól, vagy rosszul meghozzák, és nem tagadom rengeteg múlik a szerencsén, játékvezető stílusán, egy pillanatnyi koncentráció zavaron, stb. De, én alapvetően hiszek abban, hogy amit kétszer (vagy még többször) láttam a pályán, az egy tudatos játék, akkor is, ha az illető lesre fut, vagy, ha az ellenféltől kapja az átadást, ha kihagyja a ziccert, vagy el sem jut odáig. Ezek a tudatos részek pedig gördülékennyé tehetik és teszik a játékot, ami az eredményességet is előmozdítja (még, ha nem is mindig ez dönt, lásd a Bologna legújabb bravúrja az Inter ellen).
- Hogy járt három pont a Bolognának?
Ebben a szellemben ugrottam neki a Bologna elleni találkozónak. Korábban leírtam, hogy Motta izgalmas hadrendet rakott össze. Általában 4-2-3-1-esnek tűnik, de vannak, akik 2-7-2-t emlegetik (nyilván a kapust is beleszámolva, aki nagyon aktívan részt vesz a labdatartásban, az ellenünk játszó Ravaglia például 33-at passzolt, többet, mint Patricio, Llorente, Pellegrini!, Spinazzola, Belotti, vagy El Shaarawy). Ez úgy jön ki, hogy nem hátulról, hanem balról-jobbra számolgatnak, magyarul: a Bologna szélesen játszik; a 2 szélső helye általában fix, ők a vonal mentén mozognak föl, illetve le (persze ezen sokat finomított Motta), a többiek pedig nagyon szabadon mozognak a pályán.
Erről a kvázi szabadságról, itt egy elemző videó, amiben még szabad szemmel is nehéz követni, ki-hova mozog el:
- 1. Az elmozgások
Kezdem, akkor ezzel. Az első szituáció szóljon aközben a mi jó védekezésünkről is (hogy valami pozitívval kezdjem), rögtön az elején a Bologna bemutatta mit tud; ez ellen nagyjából kétféleképpen lehet védekezni: vagy befutod a területeket, vagy nem engeded, hogy ő fussa be (vagy megfojtod, de erről később). Íme, most az utóbbi:
Rosszul kezdtük a meccset, Ravaglia és Moro pedig kockázatos átadásokkal gyorsan veszélyes játékhelyzetet hoztak össze; nálunk nagyon hiányzott az intenzitás, és erőszak gyakorlatilag mindenki részéről. Itt egyetlen ember volt észnél: az pedig Cristante, aki kapásból megállította Ferguson üres területre mozgását. Innentől tulajdonképpen gond nélkül lehoztuk a játékukat (igaz sok szabálytalansággal, mindkét félidőben 10-9 volt a Bologna javára. A taktikai faultok az ő játékuk része is hiszen pont a sok elmozgás miatt nekik hamar meg kell állítaniuk az ellenfeleket, nehogy rendezetlenül átrohanjanak rajtuk). Sajnos, a gól előtt hasonló szituációt nem sikerült, elsősorban pont Cristantenak megoldania (erről nem hoztam képet, ha valakit érdekel tekintse meg összefoglalóban), annak ellenére, hogy nyugodtan kockáztathatott volna, hiszen Guida engedte a kemény belépőket és taktikai szabálytalanságokat; Bryan le is hozta a meccset lap nélkül.
- 2. Stabil védekezés
A kérdés persze az, ha a Bologna kedvenc fegyvere az üres területre való mozgás, akkor miért nem szűkítettük le a rendelkezésre álló területeket? Magyarul álltunk be védekezni. Tulajdonképpen megtettük, bizonyos periódusokban. A Bologna labdajáratása az első félidő egy jó részében stabil, de nagyon meddő volt, amit betörésekkel próbáltak orvosolni, lássuk először a szélsők előretörését:
Ezen szituációból látszik, hogy mi jól védekezünk, meg az is, hogy nem Maiconok játszanak az ellenfélnél, hiszen Posch a végén a legkevésbé kockázatos átadást választotta, pedig folytathatta volna az előretörést, esetleg a visszalépő Zirkzee-t játssza meg, vagy Fergusont ugratja ki. A kreativitással a Bologna is csínján állt és áll, mégis sokkal kezdeményezőbbek voltak, mint mi! Ez elsősorban önbizalom.
A továbbiakban is volt egy hasonló próbálkozás (például 16 perc 23 másodpercnél), Kristiansen részéről, de az még eddig sem jutott: két lépés után, hasonló módon letolta a labdát, mint korábban Posch. Ekkor jött egy izgalmas figura, melynek kulcsa ismét csak egy szélsővédő, aki ezúttal középsőt játszott: Calafiori.
A történet ott kezdődött, hogy felvágtunk valakit a középkörnél, amíg ápolták Calafiori kiment beszélni Motta-val, majd elindult a játék:
Calafiori elég kockázatosan belép a nyomást gyakorló El Shaarawy – Belotti kettős mögé, így hátul viszonylag kevés passzlehetőség nyílt, viszont a kp-n eggyel több, miközben a többi Bologna játékos elég szoros emberfogást kap. Hely viszont van bőven, köszönhetően annak, hogy a hazaiak széthúzzák a mezőnyt, a pálya teljes szélességében (fönt Ndoye látszik, is, lent Saelemaekers pedig a mi jobb oldalunkon várja a labdát, a későbbiekben feltűnik majd).
Belotti itt kitűnően veszi észre, hogy mennie kell (2. kép). Ugyan az összjátékban kevésbé eredményes, viszont a védekezés rá eső feladatait mindig aktívan ellátja, szerintem csak ennek köszönhető, hogy egyáltalán a keret tagja marad, mert Mou szemmel láthatóan nem tud vele mit kezdeni. Belotti fegyelmezettségén múlt tehát ez a szituáció. A Bologna ugyanis nem csak megteremti az üres tereket, hanem jól használja is: fent NDoye mellett Ferguson közvetlenül mellette, aki nem mozog be feleslegesen, ugyanakkor leköti Cristante-t. Míg itt lent a másik középpályás, Moro futott ki balra, Kristensen szorosan követi (előtte Pellegrininek kellett kilépnie, az akkor még labdás Kristiansenre). Ezzel látszik, hogy középen mindössze 1 játékosuk van (Calafiori tovább araszol, a középpályás vonalunk mögé), ami nagyon rizikóssá teszi az akciót, hiszen közvetlen labdavesztésnél, akár létszám hátrányba is kerülhetnek. Fontos passz ismét Morotól, aki bevállaja ezeket a tovább pörgetéseket (lásd első szituáció), és nem keresztlabdában gondolkodik, hanem az üres területbe passzol, ahol nem Calafiori a cél, hanem a visszalépő Zirkzee. Honnan tudja Moro, hogy ott kell lennie? Gyakorolták.
Zirkzee nekem nagyon Abrahamra emlékeztet: magas, de nem robosztus, hajlékony, ügyes, de nem világklasszis. Ez a fajta játék, úgy látszik neki tökéletes (bár tavaly a klasszikus center Arnautovic-csal sem működött rosszul, annak ellenére, hogy kevésbé volt kiszámíthatatlan az osztrák), nekünk meg nem annyira, mert Llorente nagyon jó pozíciós játékban, de lábbal nem tudja lekövetni és megelőzni a csatárokat (mondjuk azért középhátvéd, Smalling is hasonló lenne). Itt van két lehetősége Zirkzee-nek, mindkettő egyészen járható: vagy leadja a labdát Saelemaekers-nek (aki aztán indítja a holland, és Llorente mögötti területre belépő Calafiorit, persze, csak ha addig Mancini nem rúgja agyon), vagy letolja egyből az olasznak. Az utóbbival már csak Calafiori gyorsaságán, és Belotti agresszivitásán múlik a dolog (esetleg indítja a most már valóban lukra futó Fergusont). Végül a mi csatárunk becsúszik, Calafiori meg zavarba jön, cselezget, majd labdát veszít, a kontra viszont elmarad, mert mi lassúak vagyunk és létszámban is tulajdonképpen megvannak a Bolognánál (négyen vesznek részt az akcióban olyan helyen, ahonnan nem tudnának közbe avatkozni, tehát létszámban nem állnak rosszul).
- 3. Egy kimúlt kontra emlékére
Stabil védekezésből tehát lehozzuk ezt a meccset 0-ra. Viszont annak ellenére, hogy nem mi voltunk a kezdeményezőek, ez számunkra sem megfelelő eredmény, így vagy kontrázunk, vagy a másik lehetőséghez, a magas labdaszerzéshez folyamodunk. Én klasszikus gyors ellentámadásra, talán egyre emlékszem, íme:
Az első képen Zirkzee-t szépen becsapdázzuk, Spinazzola összeszedi a labdát, elindul, és itt érdemes az órára tekinteni (2. kép). Spinazzola a vonal mellett megjátssza El Shaarawy-t, majd egyszerűen megáll! (3. kép), innentől kettő játékos vesz részt az akcióban: ElSha, akinél a labda van, és akire ketten is figyelnek, illetve Belotti, akire szintén ennyien. Illetve nem. KILENC, azaz 9 másodperc alatt eljutott még egy Roma játékos az ellenfél térfelére: Kristensen, aki óriási sprintje ellenére nem kaphat labdát (arra már elveszítjük, kb. ott, ahol a 3. képen jelezve van). Ilyen sebességgel és létszámhátrányból egyszerűen képtelenség, értelmes akciót végrehajtani, nem a megkopott Fáraó számára, de egy ereje teljében lévő Messi számára is. Ez nem játékos kvalitás, hanem csapatszintű probléma!
Ami viszont nagyon jellemző pillanat, az a labdavesztés utáni rész. Hárman jelzik ElShanak, hogy támadjon vissza, sőt Cristante és Pellegrini 3 másodpercig konkrétan üvölt a csapattárssal (nehéz volt a jelenetet megfejteni, hittem, hogy a játékvezető, vagy a szélsőnk cselezgetése verte ki a biztosítékot; de amint Shaarawy elindult mindenki folytatta áldásos tevékenységét). Megmutatva nekünk, mi is volt a valódi szándék.
- 4. A letámadás
A kontráink tehát gyalázatosak: nincs meg a tervezettség, nincs meg a sebesség. Akkor hogy rúgjunk gólt? Legkézenfekvőbben a letámadással. A Bologna nagyon ragaszkodik a labdához, inkább sok mozgás, sok lapos passz, mint oldalfordítás, vagy kivágott labda. Márpedig nagyobb nyomás alatt, több a hiba lehetősége is. Láttuk, hogy többen elég kockázatos átadásokat is megpróbálnak egészen hátul.
Az első szituációban nem védekeztünk jól, utána viszont egész meccsen tulajdonképpen jól oldottuk meg a feladatot. Viszont hiányzott az intenzitás, és a tényleges labdaszerzésre való törekvés, ami engem kifejezetten idegesített. Egyszer-kétszer sikerült csak labdát csenni, egy-egy rossz passz után, pontosan ezek voltak azok a szituációk, amikor eldönthettük volna a meccset a javunkra, és – ki merem jelenteni – most egy győztes meccs után írnám a posztomat.
Egy ilyen helyzet: El Shaarawy tényleges labdára irányuló mozgása olyannyira zavarba hozza Beukemat, hogy nem az egyszerűbb passzt választja, és adja a mellette álló Posch-nak, – aki az imént dobta be neki a játékszert – hanem az egyébként ennél a szituációnál rosszul helyezkedő Freulert választaná. A labda hosszú, és Pellegrini előtt hirtelen egy ritka passz-, vagy lövőhelyzet adódik: El Shaarawy bemozog ziccerbe, őt akarja megjátszani Pelle a labdája azonban nagyon kiszámítható és gyenge volt az átadás, a bevetődő Freulerben elakadt. (Mellesleg Belotti sem volt túl ügyes, kezdhetett volna mozogni kicsit a másik szélső felé, hátha el tudja húzni Calafiorit, vagy tisztára játssza magát és labdát kapva ziccerbe kerül, esetleg alternatívaként bemozog El Shaarawynak, hogy passzoljon, vagy érkezzen az esetleges kipattanóra. Ez nem nagy hiba, és pár tized másodperc alatt kell dönteni ilyenkor, ez belefért, pláne, hogy Pelle nagyon elbénázta).
Megmondom őszintén, nem értettem, hogy ha nem vagyunk elég kreatívak, és gyorsak sem, akkor mi a fenéért nem akartuk az egyébként zavarba hozható ellenfelet nagyobb nyomás alá helyezni? Miért csak követtük az embereket? Persze Pellegrini, vagy Cristante nem feltétlenül alkalmasak erre a dinamikus játékra, de akkor miért nem Bove? Bove végig a pályán volt hét közben, miközben Aouart a félidőben lecserélte 2-0-s előnyben, egy olyan meccsen, ahol, ha az ellenfél kiegyenlít sem történik semmi rendkívüli. Biztosan van magyarázat ezekre a dolgokra (vagy egyszerűen nincs), csak számomra kissé érthetetlen a keret ilyetén rossz kezelése.
A másik dolog az intenzitás változás. Amikor Fonseca távozott és érkezett José, akkor felmérte, hogy ez a csapat inkább iparosokkal rendelkezik, mint egyéniségekkel, erre a válasz az volt, hogy nagyjából megtartotta a játékot, de váltogattuk a letámadás erősségét. Voltak olyan 10-15 perces periódusok, amikor nagyon keményen megpróbáltuk elvenni a labdát, és néha ez sikerrel is járt (mindenesetre az ellenfelet rendszeresen megzavartuk, lásd Lazio elleni 3-0, vagy a Bodö elleni visszavágó, stb.). Hogy azóta mi történt, rejtély. Minden alkalommal ugyanazzal a zavarással játszunk, ami rombolásnak alkalmas, tényleges támadások építésére azonban a legkevésbé sem.
- 5. Kreatív játék, felállt védelem ellen
A miértre egy elmélet lehet: Mou megkapta a minőséget, ennek megfelelően építette fel a taktikát. Ez a minőség pedig 2 dologról szól: Dybala esze, és Lukaku teste. A többiek szaladgáljanak a pályán és végezzék a dolgukat, ez a két ember majd mutat valamit. Viszont egyrészt rájuk hosszú távon nem lehet építeni, másrészt ebben a keretben sokkal több van, mint, hogy Lukaku két embert odébb taszít, vagy hogy Dybala akaszt egy dugót 35-ről. Lássunk egy egyéni, kreatív játékot felállt védelem ellen attól, akinek ezen a meccsen ez lett volna a feladata: Pellegrinitől
Egy oldalfordtás El Shaarawy részéről Mancininek, aki előtt hatalmas üres terület van (tavaly a Juventus ellen ebből gólt is szerzett a védő), mivel azonban a labda nem pontos, Mancini pedig nem kockáztat (közben Saelemaekers sprintben odalépett elé (2. kép), passzol és visszalép. Kristensen vár, majd a falból kifele mozgó Pellegrininek adja át a játékszert, a szélső ezután rögtön el is indul.
A kényszerítő gyönyörű, ott a terület Kristensen előtt, és kivételesen még helyezkedés szempontjából jól is állunk: a játék az lenne, hogy a hosszúra jön a beadás, ahol érkezne a szélsővédőnk, Spinazzola. A gond az, hogy a beadás sem oda jön, és a többiek pedig nem a rövid felé mozognak, hogy minél nagyobb üres területet hagyjanak a Spinanak (El Shaarawy például kívülről próbálja kerülni az emberét). Engem ezek a dolgok bosszantanak, mert ez nem múlik semmin, ezt edzésen nyugodtan be lehetne tisztességesen gyakorolni. Közölni, hogy ki, hova mozogjon, és nem egyéni döntéseken kellene múlnia egy gólnak. Egyébként Belotti fejese is hasonló szituáció után jött: Pellegrini a lendületből érkező Kristensenhez tálalt (egy balról jobbra támadás áthelyezés után), majd a rövidre mozgott Belotti. A kulcs a kreativitás mellett (vagy helyett) a lendület…
- 6. A lendületben megmaradása
Valahogy azt látjuk, hogy Pellegrini képtelen ismét formába lendülni (mellesleg a letámadós, intenzitás váltogató periódus óta, gyanítom az nagyon fekszik neki, de visszafogott játékból kreatívnak lenni az nem az ő asztala), rendszeresen csak lassítja a játékot és rossz döntéseket hoz. Pedig ezek helyenként roppant egyszerű játékszituációk, csak megfelelő önbizalomra lenne szüksége, na meg annyi belátásra, hogy a támadás lendületét bizony tovább kell vinni (amire szerintem nem ösztönöznek senkit nálunk). Lássunk két esetet olyantól, aki jelenleg formában van, és olyantól, aki nincs. Legyen az utóbbi először:
A Bologna rosszul támad le, és Paredes(?) nagyon szépen három ember közül továbbadja a játékszert a remekül elmozgó Pellegrininek (1. kép). Pelle nem indít, hanem ráviszi a labdát Kristensenre majd odaadja neki, aki visszapasszol. Itt lenne több lehetőség is: első az eddig játszott passz és egyből futtatva a dánt, aki viszont nem indul el. Hogy miért, csak ő tudja. Viszont Pellegrini eleve csak ezzel az eshetőséggel számolt. Miért? Nem kell ahhoz Tottinak, vagy Dybalanak lenni, hogy a kapott labdával simán megforduljon, megtolja és esetleg induló El Shaarawynak játssza le, vagy lőjön kapura (a védő messze van tőle, és pontosan tudja, hogy a Bologna kp-ja sem zárt még vissza). Én azt vettem észre, hogy Dybalan kívül egyre kevesebben vállalnak olyan döntéseket, amely váratlan lenne. És ez szomorú, és ezért is gondolom, hogy hosszú távon egyre nehezebb Mou-val.
Az ellenpélda Zirkzee-vel. Sima felpassz (Posch), ezúttal nem a Bologna bal, hanem jobb oldalán (mellesleg ilyenkor Ferguson és Zirkzee helyet cserélnek). Zirkzee a mellette álló NDoye-nak adja ezúttal (megint csak pár méterre a társ, mint a múltkor, így stabilabban megmarad a játékszer ilyen rizikós felpassznál), majd kihelyezkedik a vonalhoz kihúzva ezzel Llorente-t. Viszont az érkezők mindegyikével jön egy Roma védő, Zirkzee visszakapja a labdát. A három felrohanó Bologna játékos megáll, és úgy tűnik az akció elhalt. Viszont itt jön a lendület megtartása: a holland csatár nem elkapkodva, hanem egy ütemet kivár (ehhez kell az, hogy Llorente sem akar direkt labdát szerezni, vagy szabálytalankodni), majd az ekkor induló Ndoye-nak adja. Nem első lendülettel, kiszámíthatóan, hanem akkor, amikor még megvan a terület, de már nem számítanak rá, hiszen megtört a védők mozgása (ritmusváltás)!
Egyébként az akciót elrontották (4. kép), itt is lehetett volna jobb helyezkedéssel ezt megoldani: például, ha Ferguson nem akar érkezni a 11-es pont környékén, hanem visszalép, vagy Saelemaekers bemutat egy sprintet Zirkzee passzával azonos időben, és érkezik a hosszún. Ez az egyéni döntéseken múlott: a holland passza, csak NDoye-t nem lepte meg, a társak csak próbáltak reagálni, s lám rögtön ők sem hoztak jó döntéseket, amikor nem egy klasszikus támadást vittek végig.
2. 0. Hogyan fogunk győzni a Napoli ellen?
Nem számítottam rá, hogy ilyen kimerítő lesz a Bologna összefoglalója (elnézést mindazoktól, akik ínyhüvely gyulladást kaptak az egér görgőzés közben), de tulajdonképpen az előző posztban szerencsére már körbejártam a Napoli helyzetét. A dolog úgy áll, hogy többet pedig alig tudok mondani róluk.
Garcia kinevezése egyértelmű öngól volt (bár nem tudom, pontosan mit vártak, amikor a francia játékának lényege a gyors szélsőkben rejlik – nálunk konkrétan gyűjtötte őket; erre Nápolyban nem adtak alá egyet sem; Politano és Kvarácskélia is inkább ügyes, sem, mint igazán sebes lenne, Raspadori meg középső játékos).
Mazzarrié pedig vészmegoldás. Ha igazak a hírek Conte-t szerették volna, aki év közben nem volt hajlandó leülni a padra (megértem). Ezután Igor Tudort keresték, aki egy veronai remek év után Marseille-ben próbált szerencsét, de mivel a BL-ben 6 ponttal csoport utolsók lettek (egy elég kiegyenlített kvartettből); és a bajnokságban is csak a dobogó harmadik fokára sikerült felkapaszkodni (ami Bajnokok Ligája selejtező, amit jól el is buktak idén, már Marcelinoval), így nem marasztalták. Viszont a horvát tréner csak 2 évre lett volna hajlandó aláírni, ami valahogy nem tetszett De Laurentisnek. Tudja ő, hogy miért.
Szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy a Napoli erős kerettel, de el fog dobni egy évet; ha tippelnem kéne a BL helyek sem lesznek meg neki, ahogy a kupa sem, ahol sima 4-0-ra elkente őket Di Francesco Frosinone-ja. De ez legyen az ő gondjuk.
A mienk pedig az, hogyan tudjuk megverni őket. Nos, a mostani poszt a taktikáról szól, de mivel egyik csapat sem ebben igazán jó, így nem ez fog dönteni közöttük. Úgy néz ki a múltkor írt egyoldalasság a Napolinál helytálló: a Cagliari elleni első gólnál jobb oldalra húzott védelem után (nem véletlen, hogy Ranieri a szünetben behozta Obert besegíteni) a nagyobb területet kapó Kvarácskéliához játszotta, akit az akkor beálló Mario Rui hirtelen megtámogatott (előtte Natan játszott, aki középső védő és nem látta elmaradéktalanul a szélső feladatokat, legalábbis támadásban), ami teljesen meglepte a szardíniai csapatot, igaz Osimhenre ketten is figyeltek, de itt jön be az egyéni képesség.
Ugyanis Mazzarri is elsősorban az egyéni kvalitásokra helyezi a hangsúlyt, ami ugyanolyan esetleges lehet, és számunkra egyértelműen kedvezőbb (legalábbis a levédekezése). Főleg, hogy a kupa fisakó után valószínűleg sokkal óvatosabb brigádot láthatunk, akik a vereség elkerülésére törekednek majd…
…míg mi. Hát igen, valami hasonlóra. Gyanítom, egy dögunalmas meccset látunk majd, nulla ötlettel. Lukaku visszatér, de Dybala hiányában aligha kap majd használható labdát. Én leginkább egy pontrúgásban bízok, míg a Napoli legveszélyesebb fegyvere egyértelműen a magas labdaszerzés, így valószínűleg igyekszünk minimalizálni a hátsó labdajáratást.
A mérkőzés Rómában, és a Sport 2, szombaton 20:45-kor lesz.
A sajtótájékoztatón Mourinho is valahogy úgy fogalmazott, hogy tavaly jól játszottunk ellenük 0 eredménnyel, idén reméljük kevésbé érdemeljük meg, de több pontot szerzünk. Tehát az eredményesség (amit éppen José szokott relativizálni egy rosszabb meccs után, ugye, az a viszonylagosság). Mit lehet ehhez hozzátenni?
Jó szórakozást, és kellemes Ünnepeket Mindenkinek!