Olyat láthatott az Olimpico közönsége múlt szombaton kora este amit nagyon ritkán szokott: egy sima győzelmet. A Roma másfél perc alatt megszerezte a vezetést az Empoli ellen, először Ibanez fejelte be Dybala szögletét, majd aztán Abraham 4 perccel később megduplázta az előnyt és szinte vége is volt a meccsnek. Három pont, nem sok izgalom, ilyen meccsek kellenek egy olyan csapatnak amelyik BL helyeket szeretne elérni miközben Európában is helytállna.
A mérkőzés tehát 6 percen belül eldőlt két Dybala szöglet után, de utána is minden egyes beadás életveszélyesnek bizonyult az Empoli számára. Hogyha nem a befejezés lenne a csapat gyengepontja, akkor fél órán belül 4-5 góllal vezethettünk volna. A mérkőzésen leginkább az Empoli próbálkozott, pár komolyabb helyzetig jutottak, de nagy veszélyben nem érezhettük a Roma győzelmét. Sikerült is begyűjteni a 3 pontot és riválisaink eredményeinek köszönhetően a harmadik helyre jöttünk fel, 2023-ban megelőztük az Atalantat, a Laziot a Milant és (egyelőre csak) könyvelési okokból a Juventust is. Ami sajnálatos egy kicsit, hogy meglepő módon ez a meccs után Mourinho talán az eddigi legfurcsább sajtótájékoztatóját tartotta meg. Elvileg azokra reagálva akik kifütyülték a csapatot aznap este(?), kifakadt megint, hogy nincs megfelelő keret és olyanokat mondott, hogy Camara-t nem vettük meg, azért van itt, hogy segítsen ha kell, ne problémákat okozzon, Solbakken pedig (bár tehetséges) nem érti a taktikát, nem tud csak úgy beállni egy meccsbe, mert nem tud velünk játszani. Erős kritika és szomorú változás ez tavalyhoz képest szerintem, mert akkor meglepően pozitívan nyilatkozott mindig a keretről és a cserékről, hogy milyen fontos, hogy amikor szerepet kapnak akkor is megfelelően tudjanak teljesíteni. Lehetséges, hogy ez leginkább a vezetés felé üzenet, hogy ne hozzanak több olyan játékost akit Mourinho nem akar, de jól nem hangzik semmiképpen.
Közben egy másik dráma a végéhez ért. Zaniolo úgy néz ki, hogy megtalálta a helyét a világban, ez pedig „hugyos” Mertens és „bff” Icardi társaságában van Isztambulban. Ott jó a fizetés, illiberális államhoz méltóan jelentős adókedvezmények járnak a focistáknak és a klub hagyja, hogy akár fél év után Olaszország északi részére igazoljon a játékosa legalább 35 millió euró cserébe. A Galatasaray lesz tehát Nicolo következő kalandja, és a harmadik klubjától válik el nagy utálat közepette. Egészen elképesztő volt szerintem amit Zaniolo és képviselői csináltak, de hát meg is lett az eredménye. Már azt a pontját imádtam a történetnek amikor pár nappal a pofátlan „tárgyalásuk” után már sóvárgott volna vissza a Bournemouth vezetéséhez, de most megtalálta a megfelelő helyét: a balhés kiégett sztárocskák kedvenc ligáját, Törökországot. Bár szomorú, hogy végül maximum 20-25 millió körüli összeget kapunk érte, és még abból is megy 15% az Internek. Igazából nyáron kellett volna eladni, de ki gondolta, hogy ilyen őrült lépést húznak meg csapatával. Amúgy pedig, bár nagy tehetség, de még a műsorát nem is tekintve sem sajnálom, hogy elment tőlünk. A sérülése óta, de kifejezetten az idei évben már halálra idegesített a játéka, talán az első olyan játékos volt Rómában akinek a pályán a viselkedése annyira antipatikus volt, hogy hiába volt Roma játékos, egyre kevésbé tudtam elviselni. Nem csak a két durva sérülése von le az értékéből, de az is, hogy másfél évvel utána is max 1-2 jó hónapot tudott összehozni, mert igazából tavaly is csak tavasszal, pár fontos meccsen jelent meg igazán. Kapunk érte tehát valamennyi pénzt, ő meg mehet álmodozni tovább a Milanról, akiknek pénzük sincs rá és majd meglátjuk, hogy kik fognak kapkodni érte az idei produkciói után. Zárásul kívánom Zaniolo-nak, hogy véletlen lírában legyen megállapítva a fizetése és olasz csapat többet már ne keresse.
Most már azonban legyen elég ennyi az alapból teljesen felesleges, de így is hosszúra nyúlt bekezdésből, mert szombaton újra idegenben kell mérkőzést játszani, Lecce lesz az úti cél. Megint hatkor játszik a Roma és újra egy középcsapat ellen, hiszen a Lecce mindössze 3 ponttal van lemaradva az Empoli mögött. Ezek alapján reméljük hasonló mérkőzést látunk majd mint múlt héten, de ehhez megint a befejezés sikeressége a kulcs. Szerintem még olyan rosszul csapat nem fog ellenünk pontrúgásoknál védekezni mint ahogy azt az Empoli tette, márpedig tudjuk, hogy különben nehezen szokott menni a gólszerzés. A nagy csapatoknak egyáltalán nem garantált a győzelem Puglia-ban, sőt a déliek kifejezetten gyakran szereznek pontot az európai helyekért küzdő csapatoktól. A Juventus és az Inter tudott itt nyerni, de az Atalanta, Milan, Fiorentina csak döntetlent játszott, míg a Lazio kikapott. Ezeken a meccseken (kivéve a Juve ellen) mindig szereztek gólt is, de még Nápolyban is, ahol szintén döntetlent játszottak. Elől Strefezza és Colombo a legeredményesebb játékosuk, a középpályán pedig Hjulmand irányít. Baroni csapatát nem igazán fenyegeti a kiesés, pedig az újoncnak van a harmadik legkevésbé értékes kerete és a legfiatalabb csapata is. Ígéretes szereplője tehát a bajnokságnak a mostani Lecce, pár évig lehet, hogy maradnak is az első osztályban, én amúgy nem is bánom. Reméljük a viszonylag kényelmes pozíciójuk és az egy hét szünet a két mérkőzés között jó helyzetbe hozza majd a Roma-t és sikerül viszonylag könnyen begyűjteni a 3 pontot. Kifejezetten fontos ez, mert az idei évben január február viszonylag könnyű meccsekkel indul, de aztán márciustól sokkal komolyabb kihívások várnak a csapatra, ráadásul jó esetben az EL mellett. Ki kell tehát használni a lehetőséget, hogy a közvetlen riválisaink közül mi gyűjtjük mostanában a legtöbb pontot és folytatni ezt a jó szokást.