A torkunkon akadt a bolognai

Szerda este a Roma kikapott 1-0-ra a Bolognától, a bolognai Dall’Ara stadionban, a Serie A 15-ik fordulójában. Ezzel 6 pontra távolodott a BL indulást érő negyedik hely és feljött mögénk 1 pontra az üldöző boly.

Ha nagyon sarkítva akarunk fogalmazni, egy gyalázatosan primitív leegyszerűsítéssel, azt is mondhatnánk, hogy ez a Roma nem tud játszani idegenben. Ezt mutatják az eredmények, a számok, márpedig a számokkal nehéz vitatkozni. Fogalmazhatnánk úgy is, némi pesszimizmussal, hogy most ment el a BL indulást érő vonat. De a bajnokság még hosszú, még mindig van idő, még lesznek lehetőségek.

Inkább beszéljünk a meccsről. A Torino elleni győztes csapathoz képest, Mourinho csak egy helyen változtatott: a sérült Pellegrini helyett, az eltiltása után visszatérő Veretout kezdett. Ezen kívül minden maradt változatlanul, a három védővel, Smallinggal a védelem közepén, El Shaarawy-val a bal szélen, Mkhitaryannal a középpályán és elől a Zaniolo-Abraham támadó párossal.

Alig negyedóra után, a Bolognában lesérült Arnautovic, az osztrák helyére beállt Sansone. A Roma megpróbálta kihasználni a házigazdák nehézségeit és közel is járt a gólhoz, amikor Karsdorp beadása után Abraham fejelt, de a labda a kapufa rossz oldalán távozott a pályáról.

Úgy tűnt, hogy a Roma magabiztosan irányítja a játékot, de a 35-ik percben, egy kollektív védelmi zavar és egy rossz felszabadítás után, Svanberg egy távoli lövéssel megszerezte a Bologna vezető találatát. A Roma megpróbált gyorsan válaszolni, de Abraham emelését Skorupskinak sikerült kivédenie. Skorupski, szokás szerint, ellenünk megint a legjobb formáját hozta.

Közben Abraham kapott egy nagyon véleményes sárga lapot Pairetto bíró úrtól, így ki fogja hagyni a hétvégi meccset az Inter ellen. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, akit érdekel nézze vissza a jelenetet és ítélje meg szabadon, hogy ez mennyire volt indokolt. Szerintem nem nagyon. Mourinho is így gondolta, de természetesen hiába panaszkodott a kispadról.

A második félidőre beállt Carles Pérez, Diawara helyére és nem sokkal a kezdés után kiállt EL Shaarawy, egy izomsérülés miatt, a helyére Shomurodov érkezett. A 18-ik percben beállt Cristante is, ő Veretout-t váltotta. Mourinho minden rendelkezésére álló eszközt bevetett, de hiába. A Roma nyomott, irányította a játékot, birtokolta a labdát, több kapura lövése és kaput eltaláló lövése volt mint a Bolognának, de nem tudott gólt szerezni.

A 70-ik percben Skorupski megint megmentette az eredményt Mkhitaryan próbálkozásánál. A végére beállt Viña is, Mancini helyére (ha nem cseréli le, valószínűleg ő is kapott volna egy sárgát és kipontozódott volna a hétvégére). A Roma a legvégsőkig próbálkozott, de csak Skorupski szerzett újabb babérokat, amikor kivédte Abraham sokadik próbálkozását. Maradt az 1-0, a Roma megint kikapott idegenben

Az elmúlt hetek után, már félve hozom szóba Pairetto bíró urat és az ő játékvezetését. Most szögezzük le, a Bologna megérdemelten nyert! A „rokonszenves” (hangsúly az idézőjeleken) Mihajlovic mesteredző úr legnagyobb érdeme talán az volt, hogy nem támadtak ki, átadták a kezdeményezést a Rómának, fegyelmezetten és szervezetten visszahúzódtak, így nem adtak teret a Roma támadóinak. A Roma a saját gyengesége miatt kapott ki! De sajnos most is láttunk egy pár ítéletet, amiket nehéz objektíven megmagyarázni. Abraham sárgája szerintem nevetséges volt (közben kiszabtak neki egy 2000 eurós bírságot is, csak a poén kedvéért, hogy még viccesebb legyen). Nem kevésbé volt nevetséges az is, ahogy lerúgták az angol lábáról a cipőt és ott ült a pályán, tátott szemekkel nézte Pairetto bíró urat, aki az elképzelhető legnagyobb önérzettel és méltósággal  tett úgy, mint aki nem látott semmit. Zaniolo meg, szokás szerint, megint ijesztő rendszerességgel kapta a „fenékbe rúgásokat”, de valahogy egyiknek se voltak következményei. A Roma-Intert Di Bello bíró úr kapta, a VAR-nál pedig Massa bíró úr fog tevékenykedni. Reméljük a legjobbakat, mást úgyse tehetünk.

A bírók kapcsán volt még egy érdekes jelenet, amikor megítéltek egy büntetőt a Rómának. Abraham ment volna értékesíteni, de 5 percig is eltartott, amíg a VAR visszanézte a jelenetet és sajnos kiderült, hogy Abraham lesen volt a helyzetet megelőzően, így végül mégsem kaptunk büntetőt. Állítólag azért tartott 5 percig ezt eldönteni, mert homokszem került a gépezetbe és a VAR szobában nem tudták egyből visszanézni a képeket. Sajnos ez van, az utólag közzétett képen, Abraham hosszú lába tényleg előrébb van pár centivel, ez bizony lesnek tűnik. Egyszer és mindenkorra, mindenki jegyezze meg, hogy a VAR, a hibái ellenére, még mindig nagyságrendekkel jobb, mint a korábban uralkodó állapotok! Ezt most kell leszögezni, amikor elvett tőlünk egy büntetőt, mert jobb várni egy kicsit, mint elszenvedni egy igazságtalan ítéletet.

Ilyen idegenbeli teljesítménnyel, nagyon nehéz lesz elérni a BL-t. Így még az EL is kérdéses. Lehetőségekről és hosszú szezonról beszéltem az elején, de őszintén szólva, pillanatnyilag elég kilátástalannak tűnik a Roma helyzete. A Bologna ellen lesérült El Shaarawy (közben megvizsgálták, nagyon őt se fogjuk már látni az idén), kisárgultak Abraham és Karsdorp (a holland a végén kapott lapot, amikor a fáradtságtól már alig látott), Pellegrinit pedig ugyebár már csak januárban fogjuk viszontlátni. Villarról az utolsó hírek úgy szóltak, hogy még küzd a coviddal, ráadásul Felix is covidos lett, csak a poén kedvéért, mert miért is ne? Most szombaton pedig jön az Inter Rómába. Nem akarok vészmadárkodni, de nagyon valószínű, hogy vasárnap estére a középmezőnyben leszünk. Márpedig minden biciklis megmondhatja, hogy ha egyszer beszippantott a peloton, abból nagyon nehéz kitörni. Attól félek, hogy egy nagyon hosszú és nagyon nehézkes iszapbirkózás vár a Rómára a szezon hátralévő részében.

Szombat este hatkor fogadjuk a címvédőt az Olimpicoban. Mourinho találkozni fog a múltjával és úgy készül a találkozásra, hogy csendben maradt: elmaradt a meccs előtti sajtótájékoztató. A hivatalos indok az idő hiánya, szerdán játszottunk és fel kell készülni a mérkőzésre. Jelek szerint a portugálnak nincs mit mondania, nem akar válaszolni a sajtó kérdéseire.

Felesleges lenne túl sok szót pazarolni az Interre, minden bizonnyal mindenki jól ismeri őket. Conte mesteredző úr, a  „Bundás Tóni”, már a múlté. A nyáron angolosan távozott, vitte őt a kalandos szíve: elment felfedezni gazdagabb vidékeket. De sebaj, az interisták megkapták a helyére Inzaghi ügyetlenebb öccsét, az „edző zsenit”, aki miután megváltotta a világot a mi pizsama-kék unokatesóinknál, most elérkezettnek látta az időt, hogy kipróbálja magát egy nagyobb színpadon. Várható volt. A Lazioban mindig is az jelentette a siker csúcsát, hogy eligazoltak Milánóba, csak az volt a kérdés, hogy melyik felén fog landolni.

Nem akarok viccelődni az ellenfél nevének az eltorzításával, tényleg nem, szerintem eleve nem túl vicces dolog. De nézzétek már meg a feliratot a mezen: „$INTER”. Mintha direkt csinálnák!

Érdemes még megemlíteni Dzekót, aki miután nyáron „krokodil könnyes szemekkel” távozott tőlünk, eddig remek teljesítményt produkál az idei szezonban: 7 gól 15 meccsen. Mit gondoltok, meg lesz ellenünk a mesterhármasa? Csak mert olyan stílszerű lenne. De komolyra (???) fordítva, félreidézve a mi egykori bosnyák barátunkat, sok sikert és minden jót kívánok Dzekonak, csak a hétvégére nem.

Az Internél mostanában sokkal vidámabb hangulat uralkodik mint nálunk. Nem is csoda, a Milan és a Napoli ellen összeszedett 4 ponttal és az azt követő két győzelemmel, a fekete-kékek újra ott vannak a nápolyiak és a városi rivális nyakán, harcban a bajnoki címért. Ráadásul Inzaghi ügyetlenebb öccse egyrészt örülhet Bastoni visszatérésének, kiheverte a gyomorrontást, ami távol tartotta a Spezia ellen, másrészt a „BL hős” de Vrij is jól van, már elmúlt a válogatottban összeszedett izomsérülés. De az elemzők szerint, nem fogják megkockáztatni a holland játékát, mivel a hétközi rangadóra is gondolniuk kell, amikor majd a Real Madrid ellen kellene helytállniuk. Akik biztosan nem lehetnek ott, azok Darmian és Ranocchia, akik izomsérüléssel bajlódnak. Itt egy tipp a kezdőjükre:

Inter (3-5-2): Handanovic; Skrinjar, Dimarco, Bastoni; Dumfries, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic; Dzeko, Lautaro Martinez.

A Roma kezdője már sokkal „izgalmasabbnak”ígérkezik. A hiányzók, eltiltottak és sérültek, nem sok alternatívát hagynak Mourinhonak. Egyes elemzők szerint vissza fogunk térni a 4 védős rendszerhez, mások szerint ki fogunk tartani a 3 védős felállás mellett. Akármi is lesz, számíthatunk egy sor szükségmegoldásra és kompromisszumra, ami távolról sem ideális a bajnoki címvédő ellen. Azért itt egy tipp a Roma kezdőjére is, csak úgy hasra ütésszerűen:

Roma (3-4-2-1): Rui Patricio; Mancini, Smalling, Ibanez; Carles Pérez, Veretout, Cristante, Viña; Mkhitaryan, Zaniolo; Shomurodov.

Esélyek? Ha objektíven nézzük, kiindulva a két keret értékéből, a pillanatnyi formából és a hiányzó játékosokból, akkor nagyjából annyi az esélyünk, mint a közmondásos hintalónak a nagydíjon. Ezt tükrözik a fogadóirodák oddszai is, kb. kétszer akkora esélye van az Inter győzelmének. Erre csak azt lehet mondani, hogy innen szép nyerni. Részemről az esélytelenek nyugalmával fogom nézni a meccset, hátha mégis sikerül tönkretenni a hétvégét az Internek. Láttunk már ennél nagyobb csodákat is.

Képzeljétek, a meccsünket kivételesen élőben fogja közvetíteni a Sport tv! Jelek szerint nem volt valami jó kis kézilabda meccs, darts torna, szánkó verseny, fedett pályás zsákban futás, vagy tudom is én milyen tartalom, amit beszúrhattak volna szombat kora estére, így a műsorszerkesztő hölgyek és urak kényszerűségből ráfanyalodtak a Serie A-ra. Természetesen csak viccelek, a juvemilaninter meccseket mindig közvetítik, így most mi is bekerülhettünk a műsorba. Mélyen tisztelt romanista előfizető társaim, ennek most tessék örülni! Meg lettünk szolgáltatva cserébe a pénzecskénkért!

Nem nyújtom tovább a posztot, szombat este hatkor Roma-Inter, addig meg forza Roma mindenkinek!