Tovább a „Fonseca mintán”, a jövőben újra Dzeko-val

A Roma a borzasztóan kellemetlen Spezia elleni kupa kiesés után két győzelemmel megerősítette a negyedik (a Napoli – Juve meccsen bármi lenne mi hátrébb csúsznánk) helyét és még két januári erősítés is érkezett a csapathoz.

Először kezdjük a vasárnap esti Roma-Hellas meccsel. Egy nyögvenyelős Spezia elleni győzelem után most már kevesebb játékos volt a lelátón (Dzeko magányosan maradt) így erősebb kerettel vágtunk neki a meccsnek. Ez meg is látszott, 9 percen belül lezavarta a meccs érdemi részét a Roma a Seria A eddig legsikeresebb védelme ellen. A 20. percben egy szögletet Mancini bólintotta a kapuba, majd Borja Mayoral (magas labdák sosem találták meg, de lapos indítások komoly gondot okoztak a Verona számára, most nem nagyon láttuk a szervezettséget a védelemben) maradt teljesen üresen az ellenfél térfelén de a kirohanó kapus megzavarta. Visszagurított azonban Mkhitaryannak aki mesterien találta meg a védhetetlen helyet a blokkolni igyekvő védő és a kapujába visszarohanó kapus között. Így már kettő nulla volt amikor egy újabb szögletet kapott a Roma: ezt a kapus kiütötte de Pellegrini szépen visszabombázta. Ez pont középre ment, viszont pont ennek köszönhetően került Borja Mayoral elé a kipattanó aki közvetlen közelről bekaparta a labdát.

Mkhitaryan: a szezonban 25 meccsen 11 gól, 10 gólpassz

A második félidőben közel járt még a gólhoz Veretout majd Spinazzola is, de végül egy tripla változtatásuk után a Verona tudott szépíteni. Negatívum a meccsen még Smalling sérülése, amivel 2-3 sűrű hétre kidőlt, valamint Pellegrini ostobasága mivel sárgák miatt ki kell hagynia a Juventus elleni meccset. Ennek ellenére nem voltak nagy kérdőjelek a meccs egyik szakaszában sem, egészen könnyed győzelmet arattunk egy olyan csapat ellen aki előző héten 3-1-re verte a rivális Napolit, de megállították a Juventust és a Milant is, és a Lazio, Atalanta duót is megverték. Nagyon értékes három pontot szerzett tehát a csapat, ráadásul Dzeko hiányában.

Lezárult azonban az átigazolási időszak is hétfő estével és volt pár mozgás, érdekesség. A legnagyobb szappanopera Dzeko és Fonseca vitája volt, aminek következtében elakarták valahova cserélni a csatárt. Végül semmi csere nem jött össze, azóta a vezetők tagadták, hogy a sportigazgatói találkozón kívül közel álltak volna a például a Sanchez üzlethez. Igazából a lényeg az, hogy Dzeko maradt, elvileg kedd reggel edzés után (és talán többször is) találkoztak és közeledtek a felek, bár Edin már nem csapatkapitány (véleményem szerint a helyzet után mutatott hozzáállása alapján Pellegrini nagyon megérdemli a karszalagot, annak ellenére, hogy hivatalosan még nem érkezett erről nyilatkozat) és jó eséllyel mindenképp távozik majd a szezon végén. Most azonban nem voltak távozók, ezzel kapcsolatban Pinto elégedetlenségét is fejezte ki, hogy nem sikerült véglegesíteni a nem igazán játszó játékosok távozását. Valóban jó lenne megszabadulni attól a több millió eurónyi fizetésballaszttól akik csak a helyet foglalják normális érkezők elöl.

Újra a csapattal

El Shaarawy
Volt azonban érkező is, elsőként a régi ismerős, aki már nyáron is majdnem jött, csak végül akkor kifutott ez a transzfer az időből. Az olasz támadó ingyen érkezett Kínából (ahova anno 16 millióért küldtük) és bár idén még nem nagyon játszott még, reméljük hamarosan beilleszkedik és hozza a távozása előtti formáját. Fonseca már a nyár után is nemtetszését fejezte ki, hogy Kluivert nem lett pótolva, így hiányzik egy támadó, hiszen Zaniolo-ra még mindig teljesen kétséges, hogy mikortól lehet számítani. Ráadásul Perez-ről is kiderült, hogy nem sokkal jobb mint s-betűs „névrokona”, így tényleg hiányzott előre az ember, mind mennyiségben, mind minőségben. Reméljük ElSha mind a kettőt fogja tudni hozni és játékra alkalmasan a következő hetek meccsdömpingje alatt sikerül majd beépíteni a csapatba.

Január 30. óta edzésben

Reynolds
Jó eséllyel mi tartjuk majd egy ideig a legdrágább amerikai saját nevelésű játékosért kifizetett átigazolási díjat: egy 100 ezer eurós kölcsön után 6,75 millióért (elvileg szinte kötelező) opcióval megvehetjük majd Bryant, akinek az ára különféle bónuszokkal egészen 12,5 millióit kúszhat fel. Az új szerzemény jobbhátvéd, 19 éves és nagyon berobbant, több elismerő megszólalást olvastam róla és szinte válogatott a kérők között a télen. Elvileg már közel állt a Juventushoz, de nem tetszett neki, hogy EU-s helyek hiányában egyből a Benevento-hoz kerülne kölcsön. Persze az texasi tulajaink is igyekeztek megszerezni a Dallas játékosát. Reynolds 2019 májusáig a harmadosztályban szereplő utánpótlás csapatban volt alapember, aztán a Los Angeles ellen debütált csereként. Rögtön utána a Vancouver ellen már gólpasszal jelentkezett be, szintén csereként, nagyjából az a szezonja így telt végig. Aztán az előző év folyamán robbant be igazán, kezdeti padozás után alapemberré változott így összesen 17 meccsen lépett pályára a szezon végén negyedikként befutó Dallasban. Nem számít egyébként különösebben gazdag csapatnak a Dallas, inkább a sor utolsó harmadában vannak ilyen téren, de eredményeik ennél jobbak, a legutóbbi szezon végén például negyedikként végeztek.

Kívánom Friedkinék-nek, hogy annyi bevételük legyen abból a pólóból mint Toyota eladásokból

Ennek ellenére Reynolds-ról nem sokat tudunk, bízunk benne, hogy sikerül beilleszkednie, szerencsére nem tőle várjuk a megváltást rögtön és nem is lett minden idők legdrágább Roma igazolása úgyhogy akkora nyomás sem kell hogy legyen rajta. Reméljük látunk tőle biztató megmozdulásokat már a tavaszi félév során de szerintem bőven elég ha inkább a jövő szezonra helyezzük át az elvárásainkat vele szemben. Nagyon fiatalon vált kontinenst és bár mondják, hogy az MLS egyre csak fejlődik, de fenntartásokkal kezelem azért ezt a tapasztalatot. Mindenesetre én örülök neki, hogy megszereztük, sok sikert neki és persze a visszatérő Fáraónak is!