Hol az alja?

Csütörtökön, késő este a Roma hazai pályán (ebben az esetben szerintem a csapat inkább hálás lehet a szurkolók hiányáért, bár persze akkor lehet, hogy megerőltetik magukat) simán 0-2-re kikapott a kieső zónát nézegető Udinese ellen. Életemben először kapcsoltam volna ki Roma meccset annak ellenére, hogy más dolgom nem lett volna, végül a poszt miatt végigszenvedtem, de legjobban az járt tényleg, aki nem nézte.

Kapituláció

Fonseca a következő kezdőt küldte ki: Mirante; Peres, Smalling, Fazio, Kolarov; Cristante, Diawara; Perez, Perotti, Cengiz; Kalinic. Első ránézésre nem is tűnik rossznak, de igazából nem is azt láttuk amit ezek a játékosok tudnak. A védelem szokásosan ingott, a középpálya habkönnyű volt, a szörnyű formában lévő Diawara és a mindig érthetetlen Cristante semmi akadályt nem jelentettek az ellenfélnek. Elől még akár lendületesnek és frissnek is tűnhet ez a négyes, de igazából egymást zavarták: Ünder nem találta a helyét, Perottival kavarogtak folyamatosan, Perez pedig nem kapott labdákat. Nem néztem meg a meccs előtt a felállást és csak az első félidő végén jöttem rá, hogy ki a jobbszélső. Cserébe Perez és Ünder a védekezésben is láthatatlan volt. Kalinicből így sokat nem láthattunk, párszor jutott el felé a labda, talán gólt is szerezhetett volna, de én úgy sejtem, hogy ennyiből Dzeko sem ment volna semmire.

A meccs egy rövidke Roma fölénnyel kezdődött ami nagyjából abban merült ki, hogy a felállt Udinese védelemmel szemben passzolgatnak ötlettelenül. Aztán néha amikor a kis zebrák megszerezték a labdát akkor megmutatták, hogy mi az, hogy veszélyes helyzet. Lendületesen indultak meg és a szédelgő védőink között könnyen alakítottak ki lehetőséget. Az egyik teljesen ötlettelen támadásunk során megszerezte a labdát az ellenfél és Lasagna indulhatott belőle, aki valamiért Fazio-val kezdett futóversenybe a jobb szélünkön. Ennek az lett a vége, hogy teljesen szabadon adott be az olasz és a szétzilált védelem mellett üresen álló De Paul olyan rosszul lőtte meg a beívelt labdát, hogy az tökéletes lett a feladó számára, Mirante pedig esélytelen volt, hogy lekövesse ezt a bénázást. Utána nem sokkal Lasagna lőhetett volna még egy gólt, de akkor már Mirante hárítani tudott. Ezután jött Perotti, a csapatkapitány, és bemutatott egy olyan talpalást amit még nézni is rossz volt. Rögtön piros.

Taktikai szabálytalanság: nem akart ebben az egészben részt venni.

Érdekes módon erre egy kicsit feltámadt a csapat és volt egy értékelhető Perez megindulás, Cristante és Ünder lövés. A második félidőben pedig Perez-nek volt négy lövése is, kettő rögtön az elején, amiből több lehetett volna. De ez nem változtatott a játék képén, igazán veszélyesnek és esélyesnek csak az Udinese tűnt. Egy kontrából Nestorovski révén meg is szerezték a második gólt, eldöntve a meccset, de igazából rúgtak két másikat is, csak azok les miatt érvénytelenek lettek. Összességében egy pillanatig sem tűnt a Roma esélyesebbnek és ez az ami igazán aggasztó, itt semmi nem a szerencsén múlt.

„kínos meccs volt” – Pallotta ennyit mondott, tényleg kínos. Gyakorlatilag vett 10 éve egy széthajtott kocsit, szépen kipofozta hogy majd eladja és most kiállt vele a 8. kerület egy rosszabb utcájába, nyitott ajtókkal és otthagyta. Fonseca azt mondta, hogy újra ugyanezt a kezdőt tenné ki, nehéz helyzet ez most, még mindig megvannak a céljaink a szezonra, nincsenek kifogások és hogy ha valaki a Roma-nak játszik akkor a haláláig kéne küzdeni. Ha tényleg ez az elvárás akkor nagyjából úgy tudnám értékelni a csapatot, hogy „meghaltak, de már jobban vannak” mert sok küzdést azért nem lehetett látni a csapaton.

Igazából nem lehet kiemelni pár hibást, egy két taktikai problémát, mert ez nyilvánvalóan motivációs probléma, senkit nem érdekel az eredmény, a BL, hogy mi lesz jövőre, mert fogalmuk sincsen mi lesz jövőre, senki nem nagyon tervez itt hosszú távra, nem is lehet. Ezen pedig nem tudom hogyan lehetne változtatni a hátralevő pár meccsen, mert ez sok évnyi mercato és egészen elképesztő személyi változás eredménye. Következő meccs vasárnap este lesz, a Napoli ellen. Ők már biztos EL indulók, így az nem ellenük fog eldőlni, ezt a Milan és még egy csapat előzése veheti el: a Verona 6 ponttal, Cagliari-Parma duó pedig 9-cel áll mögöttünk, így simán lecsúszhatunk pár forduló alatt Európáról. Nyilván az már ízlés kérdése, hogy vagy BL vagy semmi, vagy azért EL legalább nem árt, de ha mást nem, ezt a játékot nézni nagyon kellemetlen lenne a továbbiakban.