EL: Ez igazán viccesre sikerült…

Lejátszotta első nemzetközi meccsét tegnap este az AS Roma. Ráadásul sikerült a Gent csapatát felülmúlni, így megszületett a második győzelem ebben a naptári évben. Ami azért február 20-ára nem is olyan nagy fegyvertény. A kapott gól nélküli győzelem még sokat érhet, de amit játék gyanánt tegnap a társaság bemutatott, hát igen komoly kritikákat fogalmaz(hat) meg.

Kongó stadion…

Szerencsére a Gent se volt acélosabb, sőt. Az aki tegnap végigszenvedte a találkozót tudja miről beszéltek; Laurent Depoitre kihagyot mindent, pedig több komoly ziccere is volt, aztán persze Lopez is próbált segíteni rajta, de úgy sem boldogult a szebb napokat is megélt belga csatár. Összességében a tavalyi amatőr magyar kupa döntőn látott Lipót-Szarvas összecsapás szintjén vergődött ez az EL egyenes kieséses párharc, ami talán a nemzetközi porondra nagyobb szégyen.

Fonseca küzd, agyal, próbál rotálni/pihentetni vagy inkább mindenkit tűzben tartani, valahogy mégis visszájára sülnek el a dolgok. Csütörtök este Fazio került a védelem közepére, Spina’ és Kolarov volt a két szélső hátvéd, míg Mancini pihent. A középpályán Cristante játszotta a mélységi irányítót, továbbra is gyengén, mellette Veretout szűrt, elfogadhatóan.

Júj

A támadó gépezetben is volt számomra meglepetés. Egyrészt először kezdett Perez, másrészt Perotti is szerepet kapott, Pellegrini másik oldalán. Elől pedig a bosnyák torony, akinek a tegnapi játékát nem kívánom külön elemezni. Szóval ezzel a közepesen átvariált csapattal próbálkozott a portugál tréner meglepni az acélosnak semmiképpen nem nevezhető KAA Gent csapatát.

A vendégeknek nélkülözni kellett az idén tíz gólos Roman Yaremchukot, ami elnézve a tegnapi csörtét a Rómára nézve hízelgő. A többiek viszont bevethető állapotban, rendelkezésére álltak Thorup mesternek.

A dán szaki, Thorup

A mérkőzés képéről, a látottakról, vagy akár a játékról túl sokat talán nem érdemes írni. Lassú, pontatlan játék jellemezte a hazai csapatot, aminek eredményeképpen több belga támadást is végignézhettünk. Labdaszerzés után tetszetős kontrákat vezettek a vendégek, szerencsére az utolsó passzok, vagy a befejezés nem jött ki igazán egyetlen esetben sem. Ha ezt a meccset a Gent 1-3-ra nyeri, senki egy büdös szót se szólhatott volna. Legalábbis a védelmi bakik és a kritikus helyen elveszített/elpasszolt labdák száma alapján.

Rövid és feledhető pillanatokra megpróbálta az AS Roma magához ragadni a kezdeményezést, de a pontatlanság a támadó harmadban is előtört. Igen beszédes, hogy Pellegrini volt az első lecserélt játékosa tegnap este Fonsecanak. De Dzeko szintén láthatatlan volt, a széleken sem történt semmi, Perotti próbálta néha megkeverni a szélső védőjét befelé, de gyorsan feladott ezzel a próbálkozással. Kolarov bár az elmúlt mérkőzéseken többet pihent, mint játszott, amit szóvá is tett a majom, játéka szintén ifi szintűre sikerült. Jöhetnék a sportbolt-ügyetlen játékos labda eladási poénjával, de röhögni most nincsen kedvem. 

Pezes első gólja

Emeljük ki gyorsan, és csak egy igen rövid időre Perest, aki ma léphetett először kezdőként pályára, és a mérkőzés elején egy szemfüles Dzeko indítást ügyesen oldott meg, megszerezve csapat első és egyben a mérkőzés egyetlen találatát. Valami volt benne az első harminc percben, de után inkább a védekezésre helyezte Ő is a hangsúlyt és eltűnt a tömegben. 

Mit lehet mondani egy ilyen mérkőzés után. Ritkán szoktam ilyen mélyen lesújtott lenni győzelem után, de aki látta a tegnapi mérkőzést, nagyon jól tudja miről van szó. Ez a meccs még nem az a találkozó volt, amiből erőt lehet meríteni és meglendülni a helyes irányba. Aztán remélem tévedek, és ez az apró siker meglöki a szekeret, majd a vasárnap következő Lecce elleni, nem megoldhatatlan feladatot követően sikerült Belgiumban kiharcolni a továbbjutást. Ettől már csak jobb lehet.