Benvenuto Maestro Paulo Fonseca!

Paulo Fonseca lett az AS Roma edzője, kinevezése már június első felében megtörtént. Viszont tegnap meg is érkezett az olasz fővárosba az új tréner.

A reptéren érkezéskor.

Fonseca Mozambikban született, még 1973-ban, két évvel az afrikai ország függetlenségének kikiáltása előtt, később a családjával Európába költöztek, élete jelentős részét Portugáliában töltötte.

Ott is kezdte meg labdarúgó karrierjét. A 188 centi magasra nőtt fiúból gyorsan hátvédet faragott a luzitán foci suli. Felnőtt karrierjét a kiváló nevelőegyesületben, a Barreirenseben kezdte. Több mint kilencven bajnoki mérkőzésen lépett pályára, teljesítményével felhívta magára a Porto figyelmét, 1995-ben a rekordbajnokhoz igazolt. Ott kevesebb játéklehetőség jutott a közepes képességű, de rendkívül jó felépítésű labdarúgónak. 1998-ig három kisebb klubnak is kikölcsönözte a Porto, majd kisebb kitérő után az Estrela Amadora kötelékébe került. Itt még pályára lépett 72 bajnokin, majd szögre akasztotta a cipőt.

Edzői karrierjét 2005-ben kezdte meg; két év ifjúsági szintet követően 2007-ben már felnőtt csapat manager. Sociedade União 1º de Dezembro elnevezésű, – inkább női szakosztályáról híres – 138 (!) éves labdarúgócsapat edzője lett. Számos kitérő után 2012-ben eljut edzői sikereinek első helyszínre, a Pacos Ferreira csapatához. Itt az első idényben bronzérmes lesz a csapattal, amivel akkora feltűnést kelt a portugál labdarúgás hétköznapjaiban, hogy egyből az FC Porto kispadján találja magát. 2014 nyarán „mindössze” harmadik lesz a Porto, így menteszik Fonsecat.

Ezt követően munkát vállal még a Braga csapatánál, majd 2016 nyarán jön az ukrán kaland, ahol három sikeres esztendőt tölt, mint a Shakhtar vezetőedzője. Itt már több kiemelkedő eredmény és római kötődés is felmerül. Konkrétan 2018 kora tavasszal a legjobb 16 között, az AS Roma ellen, hajszál híján pottyan ki az ukrán bajnok. Biztos emlékeztek idegenben 2-1-re a Shakhtar nyert, majd a visszavágón egy szűk egygólos olasz győzelem elegendő volt a továbbjutáshoz, de nagyon melegre sikerült!

Akkor csoportjában a Napoli előtt végezve jut tovább ukrán csapatával. Korábban, szintén a Bajnokok Ligájában tartotta be szavát, és Zorró álarcban adott hivatalos interjút. Mégpedig azért, mert a csoportkörben legyőzi a Man. City csapatát. Ezért járt a tavaszi, legjobb 16 közötti mérkőzés. Mindemellett összeakasztotta a bajszát Kassai „játékvezető nagymesterrel”. Szóval van élet a paliban az biztos. Idén tavasszal nősült, Comoban. Gratulálunk!

Azzal kapcsolatban ne várjatok tőlem messzemenő következtetéseket, hogy mire lesz képes a csapattal. Az én olvasatomban, és felülve a pletykák ragadós vonatára, jelen pillanatban a csapatot sem igazán látom. Ha például DDR egy másik olasz csapatban köt ki, vagy éppen Florenzi eligazol az Interbe, akkor én már nem tudom merre fordítsam a fejem. Egy ilyen légkörbe megérkezni, a technikai részleteket ismerete nélkül, baromi nehéz feladat lesz. Gondolok itt az UEFA MAFFIA és a Milan indulás – nem indulás körüli mizériára. Nagyon nem mindegy, hogy július 1-én indul a felkészülés, és lesz összesen húsz nap az „alapozásra”, illetve két selejtező és egy play-off mérkőzés ezért a minőségi EL főtábláért. Vagy neadjaisten’ egyből legjobb 48 és a mérkőzések leghamarabb augusztus közepén kezdődnek.

Az első, még Ukrajnából közölt interjújában számolatlan alkalommal említi a bátorságot, mint legfontosabb tulajdonság, amit a csapattól elvár. Na erre szükségi is lesz. Sok sikert Fonseca, sok sikert új vezetőség!

Forza Roma per sempre!