Stílusváltás

A nyár közepén járunk, bő egy hónap múlva pedig elkezdődik a bajnoki szezon. A Roma gyökeres átalakuláson megy keresztül, a két szezonnal ezelőtti csapatból már szinte csak hírmondók maradtak, évtizedek után se Totti, se De Rossi nem tartozik hivatalosan a klub kötelékéhez. Elváltak útjaink Di Francescótól és Ranieritől, akik a Roma történelmének egy-egy részét képezték, illetve Monchitól is, akitől a sevillai sikerek után egyáltalán nem erre számítottunk. Ma a helyzet jóval kuszább, mint Garcia és Spalletti távozása után, akkor legalább tudtuk, hogy mi a csapat gerince, ma se De Rossi, se Manolas, se Strootman, se Nainggolan, alighanem csak idő kérdése Dzeko távozása is. Az új kezdet viszont mégsem teljesen reménytelen, Donyeckből egy ígéretes és stílusos edző érkezett Fonseca személyében, míg Petrachi szerepe is elévülhetetlen a Torino felemelkedésében.

Kapcsolódó kép

Fonsecáról már volt szó a korábbi posztban, ismerjük az eredményeit, tudjuk, hogy egy stílusos edző, aki nem engedi majd, hogy unatkozzunk – így vagy úgy. Az mindenképpen igaz, hogy először tudnunk kéne, hogy milyen csapatra számíthat, és csak azután találgatni, hogy mi mire számíthatunk tőle. Azzal kezdeném, hogy szerintem az adott pillanatban elérhető opciók közül sikerült a legbiztatóbbat megszerezni a portugál személyében. Mint ahogy az Európa Ligának is megvan a maga előnye, egyáltalán nem bánom, hogy nem kell attól félni, hogy szeptember 10-én már a Manchester City lesz az ellenfél idegenben.

Amíg nincs kész a keret, nem tudhatjuk, hogy kikre támaszkodhat Fonseca, de azért így is világos képünk lehet arról, hogy nagyjából mire számíthatunk. Új edzőnk kedvenc felállása a 4-2-3-1, ám azt már az első sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem a hadrend, hanem a dinamika, az összhang és a játékot szervező alapelvek a legfontosabbak. Ami már ismerős lehet számunkra, az a magasra feltolt védelem. Fonseca előszeretettel tolt fel mindenkit agyig, hogy támadásban tudja biztosítani az emberfölényt a pálya fontos részein. Hozzá kell tenni, hogy ezt megengedhette magának az ukrán bajnokságban, ahol a Dinamo Kijeven kívül nem nagyon volt ellenfele, de a sikeres nemzetközi szereplés jól mutatja, hogy amikor kell, képes alkalmazkodni az ellenfeléhez – persze ne feledjük, az alapelvek a legfontosabbak, kifordulni ő soha nem fog magából.

A hátvédsor magasan elfoglalt pozíciója miatt fontos a két hatos pozícióban szereplő középpályás.  Fonseca taktikájában több pozíciónak is kulcsszerepe van, többnek is, mint nem, az egyik ilyen a védekező középpálya. A hátvédek is gyakran részt vesznek a támadásokban, új edzőnk szereti az olyan középső védőket, akik maguk is fel tudják vinni a labdát az ellenfél térfelére, ha lehetőség adódik, ilyenkor a védekező középpályásokkal helyet szoktak cserélni. Fontos tehát az olyan hatos, akitől nem idegen a védelem legvégső vonalában szerepelni (De Rossi tökéletes lett volna, de inkább lapozzunk), illetve az olyan középhátvéd, aki ügyes a labdával.

Nem tudom, mennyire lenne szerencsés most kitérni Mancinire és Alderweireldre, az egyértelmű, hogy ez a védőpáros a cél a következő szezonra, de az is igaz, hogy ők még nincsenek itt. Faziótól láttuk néhányszor, hogy meg tudja tartani a labdát, ha arra van szükség, Juan Jesus pedig játszott szélen is, de nem ők tűnnek a legideálisabbnak, legalábbis ebből a szempontból. Hozzátenném, hogy a Shakhtar védői egyáltalán nem tartoztak a gyorsabbak közé, sőt, a kapus, Pyatov sem volt az a passzkirály, akit ideálisnak gondolnánk az ilyesfajta játékhoz. Fonseca csapata azonban mindig kompakt marad, nem a nálunk megszokott 4-1-4-1-es felállást, hanem 4-4-2-őt szereti használni labda nélkül, a védők és a csatárok közötti távolság pedig sosem lehet túl nagy.  Ha esetleg mégis egyedül maradna a két középhátvéd és a kapus, pozitívum, hogy Pau Lopez az egy az egy elleni szituációk nagyjából negyedét sikerrel vívta meg az előző szezonban, ami egyedülálló teljesítmény.

 Szélről a támadásokat leginkább a balhátvéd segíti, aki a Shakhtarban Ismaily volt, és egy időben még szó is volt arról, hogy követi korábbi edzőjét Rómába, végül azonban Spinazzola mellett döntöttek Petrachiék.  Ezen a poszton elég jó merítés áll rendelkezésre, Kolarov és Spinazzola is inkább az előrejátékban jeleskedik, bár maguk mögött elég gyakran hagynak nagyobb területeket, amik komoly veszélyt hordozhatnak magukban.

A legnagyobb kérdőjel amellett persze, hogy lesznek-e olyan játékosok, akik képesek végrehajtani ezt a fajta taktikát, éppen a magasra tolt védekezésből adódik. Olaszországban a kiscsapatok szeretnek visszahúzódni a saját térfelükre, és onnan hosszú indításokkal vagy éppen kontrákkal kihasználni alkalomadtán a területeket, ami a Roma ellen mindig jól működött – de arra is emlékezhetünk, hogy mi milyen gólokkal vertük annak idején a Shakhtart a BL-ben. A fenti videón a City letámadásának kijátszását magyarázza Fonseca, ami egy kifejezetten innovatív és érdekes megoldás volt, de kérdés, hogy ennek az ellenkezőjét, a sündisznóállásból kontrázó ellenfeleket hogyan tudja hatástalanítani.

Ehhez elengedhetetlen, hogy olyan játékosai legyenek, akik gyorsak, rövid idő alatt hoznak jó döntéseket és jól passzolnak. A hivatalos bemutatása előtt több olyan újságírói értesülés is napvilágot látott, hogy Zaniolo megtartása külön kérése lesz Fonsecának, a sajtótájékoztatón azonban erre inkább rácáfolt, mint ráerősített. Pedig az ő megtartása is nagy fegyvertény lenne, igaz, hogy passzolásban még van hova fejlődnie, de szinte soha nem veszik el tőle a labdát. Nehéz kérdés, hogy kivel számoljunk, Nzonzi szekerének rúdja kifelé lóg, és láthatjuk is, hogy neki nem kifejezett erőssége az ilyen játék. Diawara leigazolása már sokkal biztatóbb, és Pellegrini minden bizonnyal történő megtartása is kulcsfontosságú.

Ami a támadásokat illeti, Fonseca is szereti a gyors kontrákat, amikor lehetősége van rá. Ha valamiben nincs hiány, szélsőből biztosan nincs, és ha sikerül egészségesen tartani, Ünder és Kluivert ideje is eljöhet az új edző kezei alatt. Ami viszont újdonság lesz, az a passzjáték, egy-két érintés után eljuttatni a csapattárshoz a labdát. Mivel szélen rendkívül támadólag áll majd fel a Roma, gyors támadásoknál mindig lehet ott társat találni, hiszen kifejezetten keressük majd az emberfölényes helyzeteket.

A gyors támadásépítések mellett azonban Fonseca kifejezetten szereti dajkálni a labdát, ez az, amit nem igazán láthattunk Garcia első szezonja óta a Romától. A Manchester City elleni letámadás kijátszásánál láthattuk, mennyire fontos, hogy labdabiztos emberek alkossák a csapatot. Labdakihozatalnál nem a szélsőhátvédeknek kell kisegíteniük a középsőket, hiszen nekik előrébb van feladatuk, hanem az egyik védekező középpályásnak kell hátralépnie, hogy opciót nyújtson a védőknek. Diawara akár kulcsszereplővé is előléphet jövőre, de összességében eddig Petrachinak jár a pirospont, igyekszik olyan embereket igazolni, akik segítik az új edzőt.

Ahogy azt látjuk a Roma egy stílusedzőt igazolt, Fonseca nem olyan lesz, mint Ranieri vagy Spalletti, aki amikor kellett, az ellenfeléhez hangolta az aktuális taktikát, több-kevesebb sikerrel. Az biztosra vehető, hogy a portugál regnálása alatt unatkozni nem fogunk. Vannak még betöltetlen pozíciók és kérdőjelek, amik kiegyenesítésre várnak, de annyit mindenképpen megérdemel az új technikai vezetés, hogy ha nem is túlzott elvárásokkal, de megelőlegezett bizalommal várjuk az új szezont.