Hullócsillagok háborúja

Két csoportelső, tavalyi elődöntős és győztes csap  össze a BL-ben, tehát rangadó lesz ma este. Azonban az idei forma alapján nem indokolt ez a jelző, mivel 13 meccs után a két csapat  nagyjából ugyanott áll, 6.-7. hely a saját bajnokságában, 19-20 gyűjtött pontokkal. Nem boldogak tehát szurkolók, ami az amúgy sem könnyű helyzetben lévő csapatokat csak még nagyobb nyomás alá helyezi

Madridban egész simán kikaptunk anno.

Arról szerintem mindenki tud, hogy a mi csapatunk milyen helyzetben van, adottak a problémák és nem nagyon sikerül felülemelkedni rajtuk. Én szerencsésen lemaradtam teljesen a hétvégi produkciónkról, de az eredmény nem is hozta meg a kedvem, hogy gyorsan bepótoljam. Szomorú helyzet ez, reméljük januárban legkésőbb lesz valami változás, addig is, ha már itt vagyunk és itt egész jók vagyunk akkor próbáljunk meg a BL-ben elérni valamit megint. Ma ezen a meccsen a továbbjutás már minimálisan kérdés csak, ez egy döntetlennel meglenne, így a csoportelsőség lehet érdekes a presztízsen kívül. 65 000 ember látogat majd az Olimpico-ba és ha most sikerülne elverni a Realt akkor talán nem 4-5 meccs kéne ahhoz, hogy felpörögjünk egy válogatott szünet után, hanem gyorsabban megtörténne. Talán erre most van esély.

A hétvégén a 10. Eibar-tól kapott egy hármast a Real.

Komoly gondok vannak az ellenfelünknél is, mindössze hatodik a nagy sztárcsapat, pár hete edzőváltáson is túlestek egy 5-1-es barcelonai vereség után, nyertek két meccset, de a hétvégén megint besült valami, továbbra sem áll biztos lábakon ez a Real. Hasonló helyzetben van tehát a két csapat, úgyhogy mindenki bizonyítani akar majd, vagy pedig a nagy akarásba belefulladva lesz az egészből egy kellemesen langyos döntetlen ami mind a két csapatnak megfelel.

Schick úgy néz ki a kezdőben kap majd helyet.

A korábban említett langyos döntetlent ígérő hírek jelentek meg, miszerint sorra sérülnek le a játékosok, akiket inkább „jobb nem kockáztatni”. Így tehát, bár nem bánom, de Schick kezd majd Dzeko helyén, Pellegrini biztosan nem játszik majd és Manolas-t is vizsgálják még majd. Ennek tekintetében két verziót írnak a kezdőkre, egy 4-2-3-1- et (Olsen; Santon, Manolas, Fazio, Kolarov; Cristante, Nzonzi; Florenzi, Zaniolo, El Shaarawy; Schick) vagy egy 3-4-3-at (Olsen; Fazio, Manolas, Juan Jesus; Florenzi, Cristante, Nzonzi, Kolarov; Under, Schick, El Shaarawy) amik közül, nekem az utóbbi tűnik a biztosabb verziónak most, de amilyen kiszámíthatatlan ez a csapat, sose lehet tudni, és most az ellenfelünk is ilyen, így tényleg teljesen megjósolhatatlan a játék képe. Én a fent említett kimeneteltől félek, mert túl könnyű és túl kényelmes megoldás lenne mind a két csapat számára, de bízzunk abban, hogy komolyabb ambíciókkal lép majd pályára a Roma.