A labdaszedők “taktikai” célú alkalmazása a huszadik század első felének labdarúgásában, avagy Balilla Lombardi rövid története

Az alábbi történet talán nem fog tetszeni mindenkinek, aki esetleg vakon ragaszkodik az angolos fairplay elveihez, talán nem fogja értékelni. Fogalmazzunk úgy, hogy én viszont értékelem az olyan eseteket, mint például a 165 centis Maradona kezes gólja, a hórihorgas Shilton kárára, még akkor is ha nem kellett volna megadni.

Balilla Lombardi

Kezdjük avval, hogy a történetünk hőse, Balilla Lombardi, egy római fiatalember volt, aki Testaccióban született, a Rómában focizott és hűen megtestesítette a “testaccino” jelzőt. Testaccio volt az a nem túl jó hírű negyed, ahol a Roma első stadionja állt a húszas évek végétől kezdve, a hírhedt vágóhidak szomszédságában. A “testaccino” jelző elméletileg csak annyit jelent, hogy testacciói, de a romanista lexikában azt jelenti, hogy mindent megtesz a győzelemért, elmegy a legvégsőkig, sosem adja fel és némi ravaszságtól sem riad vissza a cél érdekében.

Lombardi egy csatár volt, nem játszott túl sokat a Rómában, nem voltak különösen kiemelkedő eredményei, 1932 és 1935 között mindössze kilencszer lépett pályára a nevelőegyesületében, gólt nem sikerült szereznie. A pályafutása során bejárta az egész olasz csizmát, játszott vagy 10 különböző egyesületben. A háború alatt, 1945-ben, 7 meccs erejéig, visszatért a Rómába is és ekkor még 3 gólt is szerzett, amikor a Roma megnyerte a Campionato romano di guerrát, a római háborús bajnokságot. Összességében elmondható, hogy nem ő volt a leghíresebb romanista focista, távolról sem.

De nem is a profi labdarúgói pályafutásával szeretnék foglalkozni, az anekdotában leírt eset jóval korábban történt, konkrétan 1929 november 10-én, amikor a Roma a Napolit fogadta a Campo Testacción, a bajnokság hatodik fordulójában .

A Venezia 1938/39-es csapatában, Lombardi hátul jobbról a harmadik.

Abban a szezonban a Napoli kivételesen jól szerepelt a bajnokságban és Rómában is nyerni szerettek volna. Ráadásul aznap nem ment túl jól a Rómának, a meccs végül egy 2-2-es döntetlennel végződött, de lehetett volna vereség is, ha másként alakul a történetünkben leírt eset.

A szóban forgó eset az első félidő 35-ik percében történt, ekkor a Roma éppen 1-0-ra vezetett, de a Napoli egyáltalán nem hagyta magát, keményen támadtak az egyenlítő találat megszerzéséért. Az egyik támadásnál a nápolyiak jobb szárnya, Fenilli, megeresztett kb. 10 méterről egy lapos lövést, közvetlenül a kapufa mellé, amivel megverte Ballanti kapust és a labda áthaladt a gólvonalon, be a Roma kapujába.

De “csoda” történt! A labda nem állt meg a kapuban, változatlan sebességgel továbbment, elhagyta a kaput és hangosan csattant a nézőteret elválasztó palánkon a kapu mögött. Mindössze annyi történt, hogy a hálót a kapuhoz rögzítő szögek kilazultak, elengedték a hálót és a labda zavartalanul áthaladt az így képződött résen.

Az AS Roma az 1944/45-ös bajnokságban

A stadionban mindenki tisztán látta, hogy gól volt, természetesen mindenki kivéve a bírót, név szerint egy bizonyos Dani urat, aki középkezdés helyett kirúgást mutatott. A Napoli játékosai természetesen azonnal a játékvezetőnek estek, körülvették és nagy hangon követelték, hogy adja meg a góljukat. Addig panaszkodtak, amíg végül a bíró be nem adta a derekát és odament a kapuhoz ellenőrizni a hálót. Ekkor azonban újabb “csoda” történt! A háló hibátlanul rögzítve volt a kapufához, nem volt rés sehol, Dani bíró úr pedig megerősítette a korábbi döntését: kirúgással jött a Roma.

Valójában az történt, hogy azon a meccsen ott tevékenykedett labdaszedőként történetünk főhőse, Balilla Lombardi.  Az akkor 13 éves Lombardi mindenkinél gyorsabban kapcsolt és amíg a Napoli játékosai avval voltak elfoglalva, hogy a bíróval veszekedtek, addig ő odament a kapuhoz, szépen visszatette a szögeket a helyükre és hibátlanul megjavította a hálót.

Aznap Rómában a szurkolók nem a Roma játékosait ünnepelték, hanem a 13 éves kissrácot, aki megmentette a vereségtől a Rómát!