Először is üdv újra mindenkinek, elég mozgalmas hétvégéről maradt le a blogunk, korábban már felmerült probléma támadt újra, reméljük többször nem lesz dolgunk vele. Azt azonban, hogy a listavezetőt az otthonában, ahol ráadásul nagyon utálnak minket, kedvenc csapatunk 4 góllal intézte el nem hagyhatjuk szó nélkül .
A meccs előtti várakozások mindenképpen egy Napoli győzelmet mutattak: a Roma kikapott a feljövőben lévő Milan-tól, előtte pedig egy nagyszerű, elpazarolt félidő után elengedett egy nagyon fontos meccset a BL-ben. Így tehát az elmúlt pár hónap siralmas teljesítményével együtt nem voltak jók a kilátások, de most megint úgy áll, hogy mégiscsak kilábalóban van ez a Roma. Di Francesco gyakorlatilag a legerősebb kezdőjét küldhette ki a pályára, visszatérve a 4-3-3-as felálláshoz. A meccs pedig úgy kezdődött mintha ostorral hajtották volna hátulról a csapatokat. (a védők figyelmét pedig feltehetőleg erősen elvonta ez) Már a második percben Perotti tisztán fejelhetett, amit el is rontott. Aztán pár perccel később a másik oldalon, a védelmünket először (számunkra fájdalmas) könnyedséggel kijátszotta a Napoli, leginkább a volt játékosunk, Mario Rui, hogy aztán Insigne lövése szerencsével vágódjon a tehetetlen Alisson kapujába. Nem sokáig tartott a nápolyiak öröme, mivel szinte még a középkezdés után rendeződtek a csapatok, amikor Nainggolan szerzett egy labdát amivel nagyszerűen indította Cengizt. A fiatal török a mostanában rá jellemző magabiztossággal vezette és lőtte el a labdát ami a mostanában rá jellemző sikerrátával a korábban említett portugál lábáról pattant be a kapuba a labda.
Rui-t 10 perc alatt több akcióban láttam, mint nálunk egy év alatt.
Ilyen kezdés után már erősen a tévére szegeztem figyelmem, el se tudtam képzelni, hogy mi lesz még itt. Féltem tőle, hogy megijednek a csapatok a nagy tempótól és leül a meccs, majd ennyi is marad, de szerencsére nem lett igazam. Persze nem volt már akkora rohanás, de továbbra is jó meccs volt, ahol többnyire a Napoli támadott. De ahogy ezt mi sokszor megtapasztalhattuk a másik oldalról: a mélyen védekező csapat kapusa mindent megfogott amit lehetett, valamint a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. Egy hosszú, pontos összjáték után Florenzi tökéletes beadásából Dzeko könnyedén verte a védelmet és fordította meg a meccset. Ennek a mondatnak több aspektusa is elég elképzelhetetlen lett volna az elmúlt pár hónapban, szóval reméljük ez lesz az új norma.
És ebben a pillanatban Albiol már érezte: „oohshit”.
Ez után az első félidőben sok jelentős dolog már nem is volt, egy csomó durva figyelmen kívül hagyott szabálytalanságon kívül. A második játékrészre így a Roma megint fölénnyel jöhetett ki, reméltük, hogy most nem szúrják el, mint Ukrajnában. Valahogy lehetett is érezni, hogy ez így lesz, a csapat, vagy ha nem más Alisson, magabiztosan védekezett, és elöl sem voltunk veszélytelenek. Így volt ez a 73. percben is amikor Dzeko megszerezte a meccsen a második gólját is egy mesteri egyéni akcióból, ami gyakorlatilag egy az egyben Ünder egyik korábbi góljának mása volt.
Nem minthogyha eddig lett volna erre verseny vagy statisztika, de Dzeko lett az első játékos aki 3 top bajnokságban is elért 50 gólt. Grazie Edin!
Itt már egészen álomszerűen érezhettük magunkat, de azért még 6 perccel később jött Perotti, és Mario Rui második komoly hibáját kihasználva jól értékesítette a lecsorgó labdát, így lett 1-4 (valamint Mario belső vívódásainak játékára való kivetülések tekintetében is már 2-1 volt a Roma javára a tetteinek mérlege).
Perotti is ünnepelhetett.
A gól után beállt Pellegrini aki gyorsan fel is hívta magára a figyelmet, mert egy elég ütősre sikeredett hazaadással Alissont tesztelte. Az ebből következő közvetlen szabadrúgást pedig Florenzi tisztázta a gólvonalról. Szót kell ejteni még Mertens ténykedéséről, aki a múltkori kutyás produkciója után elég frusztráltnak tűnt, még az amúgy is komoly nyomás alatt görcsös csapatban is. Először Fazio-val balhézott össze, ami igazából kívülről úgy nézett ki, hogy az argentin mindjárt eltapossa a csatárt. Aztán Manolas mellett mutatott be egy, a görög esetlen kézmozdulatait kihasználó, de ordas nagy műesést. Pedig Kostas kétszer is a vállára tette a kezét, de így is sikerült a kettő között elesnie. Azért vigaszdíjként a hosszabbításban jutott neki egy szépítő gól, de valamiért most nem rohant a sarokba pisilni.
Még egy kis ünneplés.
Nagyon szépen játszott tehát a teljes csapat, sok mindenkit ki lehet emelni: Florenzi végre megint jó teljesítményt nyújtott, bőven kompenzálta azt, hogy az első gólban komoly szerepet játszott. Dzeko megint klasszisként játszott ahogy ezt tette Ünder is. Strootman ahogy eddig is, hatalmasat dolgozott, ahogy általában a teljes középpálya komolyan megküzdött ezért a győzelemért. Alisson-t pedig nem lehet elégszer kiemelni, hatalmas fegyvertény egy ilyen kapus.
Nem szoktam foglalkozni a nyilatkozatokkal és nagy jelentőséget sem nyilvánítok nekik, de az „előre leírtak minket, há ezt kapjátok ki” stílus kicsit bosszant. Teljesen jogos volt az eddigi kritika, szóval lehetne inkább örülni és csöndben folytatni így. Ez azonban tényleg irreleváns, főleg mert van még egy komoly dolog ami erősen beárnyékolta a szombati győzelmet, és csak a blog leállása miatt nem kap külön bejegyzést. Vasárnap reggelre elhunyt Davide Astori, volt játékosunk, olasz válogatott, a Fiorentina csapatkapitánya. Gondolom a részleteket és búcsúkat mindenki olvasta már, szóval én nem járnám körül újra ezeket, mindenki érzi a tragédia súlyosságát, a teljes maradék fordulót azonnal el is halasztották, ami mutatja, hogy milyen sok embert érintett érzékenyek ez a borzalmas eset .
Nyugodj békében Davide!