A Chievo ellen a három pontért

Vasárnap ebédidőben, pontosabban 12:30-kor, a Roma Veronában, a Bentegodiban fog fellépni  a Chievo vendégeként, a Serie A 16-ik fordulójában.

Szinte még tart a másnaposság az elmúlt hét eseményei után. Továbbjutottunk a BL csoportból, ráadásul csoportelsőkként. Felborítottuk a papírformát, megelőztük az angol bajnok Chelsea-t és az Európa-ligába száműztük az Atlético Madridot. Közben a stadionfronton elkönyveltünk egy legalább ekkora, ha nem még jelentősebb sikert: pozitív eredménnyel zárult a „Conferenza dei Servizi”, jóváhagyták a stadionprojektet. Még hátravan egy pár szavazás, de az elemzők többsége szerint ezek már csak formaságok. Lassan kézzelfogható közelségbe került az áhított alapkőletétel, megvalósulhat a romanista szurkolók több évtizedes álma.

De miközben mi már a hétfői BL sorsolással, meg a leendő stadionnal vagyunk elfoglalva, Veronában egészen mással foglalkoznak. A Chievo már egy hete arra készül, hogy elverje a Rómát és ennek a fele se tréfa! Ugye senkit se kell emlékeztetni, hogy hogyan jártunk az előző BL forduló után a Genoa ellen? És az mindenkinek megvan, hogy a Chievónak 7 ponttal többje van és sokkal előrébb vannak a táblázaton, mint a Genoa?

Természetesen megijedni se kell a „félelmetes” Chievotól, de azért például Monchinak volt egy interjúja az elmúlt napokban, ahol többek között azt is elmondta, hogy ha vasárnap nyernénk a Chievo ellen, ő annak még jobban örülne mint a keddi sikernek, mert az egy még fontosabb lépés lenne a klub fejlődésében.

Nem az ellenfél a lényeg, hanem az időzítés. Az elmúlt évtizedekben sajnos többször láttuk, hogy a Roma egy pozitív eredmény után elhagyta magát, mintha fejben esett volna szét. Jöttek és mentek az edzők, váltakoztak az elnök-tulajdonosok, hogy a játékosokról már ne is beszéljünk, de ez a konstans szinte mindig megmaradt. Most az a tét, hogy a Roma végre átlépje a saját árnyékát!

Maran mester

De azért a Chievóra igenis oda kell figyelni! Maran mester az egyik állandó, biztos pont a Serie A-ban, már négy éve vezeti a Chievót, ami manapság egy kisebb rekordnak számít. Ennek megfelelően szinte semmi sem változott tavalyhoz képest a csapatnál, a Chievoé a legöregebb keret a Serie A-ban, 30,9 év az átlagéletkor, megannyi veterán és ezt most nem öregnek kell érteni, hanem tapasztaltnak. A kezdőcsapat tagjai kimozdíthatatlanok, kivéve természetesen sérülések és eltiltások esetében, fejből játszanak, mindenki tud mindent.

A tipikus felállás 4-3-1-2, látszólag semmi extra, viszont többnyire nagyon kiegyensúlyozottak. Támadáskor gyakran átváltanak 4-3-3-ra, ilyenkor Birsa feljebb szokott lépni, a két csatár, általában Inglese és Meggiorini mellé. Ugyanakkor a Roma szempontjából talán sokkal lényegesebb, hogy a védelmük kimondottan keménynek számít, egyáltalán nem vetik meg a catenacciót, nagyon ügyesen be tudják ásni magukat, ilyenkor természetesen kontrákra építenek, hosszú labdákkal a két ék felé. Érdemes megjegyezni, hogy hiába az övék a legidősebb keret, a megtett kilométerek alapján a hatodik helyen vannak a Serie A-ban. Másik statisztika, amiben kiemelkednek, az a hasznos beadások száma, ebben konkrétan ők vezetik az első osztályt! Ennek megfelelően fejes gólokban is jól állnak, a harmadik helyen 6 találattal. Ja és szeretnek lesre futni, lesek száma alapján az idén ők a másodikak. Szóval fokozottan észnél kell lenni ellenük a labdavesztésekkel.

Rigoni (influenza), Hetemaj (izomsérülés) és Castro (térdszalag) hiánya minden bizonnyal problémát fog okozni, viszont Radovanovic és Gobbi visszatértek és Pucciarelli is újra bevethető, bár ő minden bizonnyal a kispadról fog kezdeni. Az utolsó edzésen már mindhárom játékos részt vett. Egyébként ezen az utolsó edzésen elsősorban a védekezést és a rögzített helyzetű rúgásokból való megindulásokat gyakorolták, szóval tudjuk, hogy mire számíthatunk, nem mintha eddig nem sejtettük volna.

Birsa az egyik kulcsjátékos, a kapocs a középpálya és a csatársor között, bár ellenünk mindenki egy védekező, kontrákra épülő taktikára számít.

Az utolsó meccsükön kaptak egy korszakalkotó zakót az Intertől: 5-0 és a mi „néhai” kopaszunk felmászott a bajnoki táblázat tetejére. Maran mester fiai a San Siróban nem bírtak az Inter fizikai erejével, nem igazán tudtak mit kezdeni a milánóiak passzjátékával és a sebességükkel a széleken. De senkit se tévesszen meg ez az eredmény! Egyrészt a mi meccsünk Veronában lesz, másrészt az Inter előtte nem játszott kupameccset! Referenciának sokkal mérvadóbb Sarri mester Napolija, akik Veronában, az idei szezonjuk legjobb formájában sem jutottak túl a 0-0-án!

Itt egy tipp a Chievo kezdőjére, egyenesen az egyik olasz honlapról, Chievo (4-3-1-2): Sorrentino; Cacciatore, Gamberini, Tomovic, Gobbi; Depaoli, Radovanovic, Bastien; Birsa; Meggiorini, Inglese.

A Roma körül pedig általános győzedelmi hangulat uralkodik, egymást érik a pozitív hangvételű interjúk a médiában a különböző játékosainkkal és vezetőinkkel. Szerencsére mindenki igyekezett visszafogott hangnemben nyilatkozni és a folyamatos munkára, meg a következő meccsre helyezték a hangsúlyt.

Semmi extra nem történt a csapat körül, szerencsére nem voltak újabb sérülések, ettől függetlenül Di Francesco mester minden bizonnyal több helyen is változtatni fog a hétközi meccshez képest, ahogy már megszokhattuk. De Rossi még mindig a Genoa elleni pofoszkodásért kapott eltiltását tölti, minden bizonnyal Gonalons fog kezdeni. Perotti és Florenzi külön edzettek, ott lesznek Veronában, de valószínűleg a kispadról fognak indulni. A védelem jobb szélén tehát elméletileg Bruno Peres fog kezdeni, a másik oldalon pedig Kolarov, Emerson esetleg majd a meccs közben állhat be.

Schick már egészséges, de többen Gersont jósolják a kezdőbe

Elől balra El Shaarawy-t és középen Dzekót jósolják a kezdőbe. Talán a legnagyobb kérdőjel a csatársor jobb oldala, mivel Defrel még mindig a Genoa ellen összeszedett sérüléssel bajlódik, három esélyes van a kezdésre: Gerson, Schick, de Ündert sem lehet kizárni.

Nincs is nagyon mit hozzáfűzni, itt egy tipp a kezdőre, Roma (4-3-3): Alisson; Bruno Peres, Manolas, Fazio, Kolarov; Strootman, Gonalons, Nainggolan; Gerson, Dzeko, El Shaarawy.

Azt jósolják, hogy Dzeko és El Shaarawy kezdeni fognak.

Esélylatolgatásnak nincs sok értelme, papíron a Roma a toronymagas esélyes, ezt mutatják a korábbi eredmények és egyértelműen ezt jósolják a fogadóirodák oddszai is. Ez megint elsősorban a Rómán fog múlni, akkora a különbség a két keret között, hogy a Rómának egyszerűen muszáj lenne nyernie.

Tehát vasárnap fél egykor Chievo-Roma (élő közvetítés 12:10-től a Digisport1-en), addig is forza Roma mindenkinek!