Tottiról mondták

Előre szólok, ez nemcsak egy érzelgős megemlékezés a hatalmas bajnok pályafutásáról, akit mostanában mindenki az egekbe magasztal. Ez inkább egy “dühös és féltékeny” iromány, amit részben az a sok rosszindulatú, egyoldalú féligazság és pletyka ihletett, amivel Tottit illették az elmúlt évtizedek során. Mint minden tisztességes Roma szurkoló, én is szinte már betegesen rajongok Tottiért, nézzétek el nekem, hogy féltékeny is vagyok rá. Meg vagyok győződve, hogy Totti elsősorban a miénk, a Roma szurkolóké, mert nekünk adta szinte az egész pályafutását és ezért mi láthatjuk át igazán Totti páratlan nagyszerűségét, ami nemcsak a focipályán mutatkozott meg.

Totti személyében egy olyan játékosról beszélünk, aki minden szempontból a végletekig komolyan vette a szerepét mint a Roma kapitánya. Az a kapitányi karszalag azt jelentette, hogy ő volt az első számú szurkoló, ő képviselte a csapatot, a szurkolókat és elnézést kérek a Lazio szurkoló kisebbségtől, de az olasz fővárost is. Gyakran ő volt a romanista szurkolók hangja, aki panaszkodott a bírókra, vagy aki beszólt az ellenfeleknek és természetesen ezzel az évek során magára haragította nagyjából az összes szurkolótábort Itáliában. Ő volt az is, aki mindig kiállt a saját dühös szurkolói elé a csapat kudarcai után, pedig ő tehetett a legkevésbé ezekről a kudarcokról. De az a karszalag Totti számára azt is jelentette, hogy élen járt szinte minden jótékonyságban és kezdeményezésben ami a fővárost érintette. Szociális otthonok, kórházak, állatmenhelyek, idősek otthonai és kis-ezer más intézmény élvezte az olasz fővárosban Totti nagylelkűségét.

Az év 1993, a helyszín az U-17-es vébé Japánban, az ellenfél Mexikó, a 11-es számú mezben pedig Francesco Totti. Talán ekkor vált először világossá az egész világ számára, hogy kivel is van dolguk.

Mindenki azt hitte, hogy előbb-utóbb el fog menni a Rómából, több pénzért és címekért. Gyakorlatilag mindenhonnan hívták, Olaszországból és külföldről egyaránt. Ő meg ahelyett, hogy elment volna játszani például a Milanba, vagy a Real Madridba, hogy bajnokságokat és kupákat nyerjen, inkább maradt a Rómában és néha rémálomba illő csapattársakkal próbált címeket nyerni a szurkolóinak, természetesen többnyire hiába. Közben olyan “különcségeket” művelt, hogy egyszer például a saját zsebéből fizette ki a szertárosok és a pályamunkások fizetését, mert miközben a komoly üzletemberek adták-vették a Rómát, egyszerűen megfeledkeztek az ilyen részletekről, mint a bérből élő kisemberek. Totti viszont kapitányként úgy érezte, hogy ez is a kötelezettségei közé tartozott. Szerintetek hányan tettek, vagy tennének meg ilyesmit a mai labdarúgás világában? Annyi biztos, hogy ilyesmivel nem lehet felkerülni cipőt reklámozni az óriásplakátokra.

De Totti kemény árat fizetett a hűségéért, amiért nem egy népszerűbb klubban játszott. Minden hibája, mert mint mindenki másnak, neki is vannak hibái bőven, a többszörösére felnagyítva került a nagyközönség elé és soha semmit nem néztek el neki. Köztudott lett, hogy Totti egy elkényeztetett bunkó, aki nem tud viselkedni a pályán, aki lusta és nem szeret edzeni, lassú, mert természetesen futni sem szeret és ő volt az a játékos, aki sosem volt meghatározó jelentőségű… Ilyen és hasonló “dicséretekkel” halmozták el a Capitanót a médiában, gyakorlatilag amióta kiemelkedett az átlagos játékosok közül. Például az egyik tekintélyes szakértő, aki mostanában isteníteni szokta a pályafutása impozáns statisztikái miatt, régen még rendszeresen “ólomseggűnek” csúfolta. Totti szétrúgott térddel, meg bokával, egy fémprotézissel a lábában is képes volt negyvenéves koráig a legmagasabb szinten játszani. Valaki komolyan elhiszi, hogy ezt el lehet érni fegyelem és edzés nélkül? Mekkora hazudozó gazembernek kell lennie annak, aki az ellenkezőjét terjesztette róla?

Miközben Olaszországban rendszeresen kritizálták, a nagyvilágban következetesen a legnagyobbak közé tették.

Állítólag “Tottival kivételeztek a bírók”, mert egy pár éve, valahányszor belerúgtak szabadrúgást kapott. Túl azon, hogy semmivel sem kapott több figyelmet, mint bármelyik ismert játékos a népszerűbb klubokban, le kell szögezni, hogy ez nem volt mindig így. A pályafutása legnagyobb részében “szabad préda” volt minden focipályán. Nem sokkal azelőtt, hogy 2006-ban eltörték a bokáját, egy tévéműsorban vicces hangnemben panaszkodott, hogy már egyáltalán nem is tud edzeni, mert minden meccsen szétrúgják és jó lenne, ha a bírók legalább néha lapot adnának, amikor szabálytalankodnak vele. A legáltalánosabb reakció az volt, hogy puhány és csak nyavalyog. Persze amikor tényleg “rendesen” szétrúgták, alig pár hónappal a vébé előtt, akkor mindenki “nagyon sajnálta”, krokodil könnyekben úszott a média világa. Azért akadtak olyanok is, akik őszintén sajnálták, például Lippi, a válogatott edzője, futva érkezett a klinikába, hogy megtudja hogy van és ott lesz-e a német vébén, mert pontosan tudta, hogy nincs egy másik Totti a keretében.

Hívták már önzőnek, aki elpuskázza a csapata helyzeteit és gyávának is, aki nem meri elvállalni a helyzeteket a döntő pillanatokban. Volt már a válogatott kerékkötője, aki nem érti meg, hogy nem való oda és csak hátráltatja a többieket, ahogy volt hazaáruló is, amiért visszavonult a válogatottságtól, miután a korosztályos válogatottban megnyert egy U-21-es Európa-bajnokságot és a Mediterrán-játékokat, a nagy válogatottal pedig nyert egy Európa-bajnoki ezüstérmet és egy világbajnoki címet.

Az ellenszurkolói egyik kedvenc mondása volt, hogy Tottit senki sem ismeri a GRA-n, a római körgyűrűn kívül. Itt például egy régi ismerősével, Roger Federerrel láthatjuk, aki ezek szerint sokat jár a körgyűrű környékén.

De azt is leírták az egyik vezető olasz sportnapilapban, hogy Totti “rossz példa a fiataloknak”, mert egyszer egy kisebb internetes szerencsejáték portált reklámozott (az ezért kapott pénzt akkor is egy jótékonysági alapnak adta), “nem úgy mint Del Piero, aki egy igazi bajnok”. Jellemző módon, a cikk szerzője semmilyen ellentmondást nem látott abban, hogy mindeközben a Juve főszponzora pont egy szerencsejáték portál volt (mielőtt bárki félreértené, nekem semmi bajom a szerencsejátékokkal, Del Pierót pedig végtelenül tisztelem, játékosként és emberként egyaránt, ő sosem irkált vagy mondott hülyeségeket).

Tottit kigúnyolták a római dialektusa miatt is. Sokan nem fogták fel, vagy inkább úgy tettek, mintha nem fognák fel, hogy Rómában büszkék a dialektusukra, hogy a római kultúra része. Nagyjából 3 millió ember beszéli a “romanescót” és amikor Totti megszólal a maga római dialektusában, akkor csak erősíti a kötődést a városához és a szurkolóihoz. Minél “szélsőségesebb” a dialektusa, annál jobban szeretik érte Rómában, ha pedig ez bárkinek sérti a fülét, az a legkevésbé sem érdekli Tottit és a szurkolóit.

Az évek során, a római körgyűrű mérete egyre csak nőtt, itt például a közismert Milan szurkolóval, Kobe Brianttal fotózkodtak.

Előszeretettel viccelődtek avval, hogy Totti “buta és műveletlen”, mintha az átlagos  focistáknál amúgy halomba állnának otthon a doktori disszertációk. Kitalálták a “Totti vicceket”, amik mind arról szólnak, hogy Totti milyen hülye. Totti reakciója az volt, hogy összegyűjtötték ezeket a vicceket, írtak hozzá egy előszót és kiadta egy könyvben, ami az egyik legeladottabb könyv lett Olaszországban, még az ellenszurkolói is habzsolták a “hülye Tottiról” szóló vicceket, annyira, hogy még egy második kötet is megjelent. Még az olasz válogatott játékosaival is készítettek videókat, amiken a “Totti vicceket” mesélték, Tottival együtt ott szerepelt mindenki, Del Piero, Buffon, Vieri, Nesta, stb. Jellemző Tottira, hogy a “Totti vicces” könyveladásokból származó bevételek is jótékonysági alapítványokat gazdagítottak. Bátran lehet rajta nevetni hölgyeim és uraim!

“Totti viccek” Del Pieroval és Tottival: -Alessá, hogy sikerült a dolgozat? -Nem jól, egy üres lapot adtam be. -Én is! Most azt fogják hinni, hogy másoltunk.

Totti volt az, aki “szégyent hozott az olasz válogatottra és az olasz nemzetre”, mert leköpte Poulsent az Európa-bajnokságon. Arról már nagyon kevesen beszéltek, hogy Poulsen Európa-szerte hírhedt volt arról, hogy “ügyesen” provokálja az ellenfeleit, Totti köpködése előtt és utána is többen panaszkodtak rá. Nem mintha ez mentség lenne Tottira nézve, de talán ez is hozzátartozott volna a történethez. De Totti volt az is, aki “sportolóhoz méltatlanul viselkedett”, amikor egy meccsen teatrálisan elküldött melegebb éghajlatra egy bírót. Röviddel az eset után, Del Piero pontosan ugyanúgy járt el egy másik játékvezetővel szemben, de ugyanazok a szakértők, akik szerint “Totti magatartása szégyenteljes volt”, mosolyogva megmondták, hogy “Alex csak viccelt.” Ha vicc volt, akkor lehet nevetni.

Mikor felrúgta Balotellit, “az olasz labdarúgás kincsét”, “az olasz foci jövőjét”, még az olasz politika világa, többek között személyesen a köztársasági elnök is mobilizálódott, hogy elítélje Tottit. Balotellit és a szövegét már ismerjük, azóta már nagyjából mindenhol “bemutatkozott”, de ugyanazok a közéleti szereplők, akik akkor elítélték Tottit, mosolyogva szoktak gratulálni, azoknak a bizonyítottan korrupt alakoknak, akik bemocskolódtak az olasz foci botrányaiban és akik a mai napig ott ülnek vezető pozíciókban az olasz labdarúgás intézményeiben. Az egy-két évente megismétlődő, bundázással, csalással és sportfogadással kapcsolatos botrányok közepette, mégis Tottiról hangoztatták, hogy “szégyent hozott az olasz focira.” Lehet rajta nevetni.

Egy csomó ismert játékosról sorra kiderült, hogy fajgyűlölők, homofóbok, adócsalók, hogy isznak, drogoznak, bundáznak, doppingolnak, kurváznak, lopnak, csalnak, hazudoznak… De Totti volt az, aki “szégyent hozott a focira.” Lehet nevetni.

Balotelli akkor is úgy gondolta, hogy bátran megtehet bármit, hogy büntetlenül lehet gúnyolódni, beszólni a “szaros rómainak”, a “nagypapinak”. Emlékeztek még, hogy mi történt például Materazzival, miután “szegény ártatlan” Zidanet provokálta a vébé döntőn? Eltiltották! Természetesen Balotellinél ilyesmi fel sem merült, hiszen köztudott, hogy Totti egy bunkó.

Hallottatok Totti focisulijáról? Ott dolgozott Totti testvére is, többé-kevésbé tehetséges gyerekeknek tanítgatják a foci rejtelmeit, a római korosztályos tornákon szoktak vitézkedni, de egy program keretében foglalkoznak down-kóros gyerekekkel is. Totti társszerző volt egy róla szóló könyvben és DVD-ben, ami többek között evvel is foglalkozott, az a címe, hogy “Quando i bambini fanno ahó”. Felesleges is leírni, de a több mint másfél milliós példányszámban eladott könyv bevételei is ezt a programot gazdagítottak. Én nem vagyok normális, néha ahelyett, hogy “rendes” könyveket olvasnék, több híres focista nevével fémjelzett könyvet is elolvastam, Beckham, Ibra, Del Piero, Cassano, Pelé, Pirlo, Maradona és még sorolhatnám. Egyik sem foglalkozott ilyen témákkal, mint a down-kóros gyerekek, csak annak a “bunkó” Tottinak a könyve, akin bátran lehet nevetni.

Totti az, aki állítólag “rendszeresen visszaélt a tekintélyével a Rómában”, például megbuktatta az edzőket, akik nem játszatták, a pletykák szerint ő rúgta ki Spallettit, Montellát, Ranierit, Luis Enriquét és a fene tudja, hogy még kiket. Hiába mondogatta rendszeresen, hogy ő nem tud semmit az edzőkről, ő nem dönt el semmit, ő csak focizik, már ha hagyják. Minden igyekezete hiába való volt, mondhatott amit akart, szinte minden edzőváltást ráfogtak.

Ranieri, Falcao és Totti, amikor a Capitano meglátogatta Ranierit Monacóban, miután a jól értesültek szerint kirúgatta a Rómából az edzőt, aki mellesleg szintén római és Roma szurkoló.

Hányszor hallottuk már az évek folyamán, az olyan kretén, teljesen értelmetlen és egyértelműen rosszindulatú megnyilvánulásokat, hogy “Rómában nem érdemes összeveszni Tottival”, vagy “aki nincs jóban Tottival, az nem tart sokáig a Rómában”? Közben illik mosolyogni, mintha ez vicces és nem mélységesen sértő lenne Tottira nézve. Persze senki sem tudna felhozni egyetlen konkrét példát sem arra, hogy Totti valaha bárkit kirúgatott volna a Rómából, mégis milyen jól hangzik, egy remek tréfa, amin bátran lehet nevetni.

Őt bezzeg majdnem “kirúgta” Carlos Bianchi, a messziről jött nagy argentin csodaedző, aki kinézte magának Litmanent az Ajaxból, a fiatal Totti helyére. Totti már fél lábbal el volt adva, már meg is állapodott a Sampdoriával, onnan minden bizonnyal továbblépett volna egy nagyobb klubba és Rómába már csak ellenfélként tért volna vissza. De a Roma szerencséjére, egy barátságos meccsen, Totti Rómája bohócot csinált az Ajaxból, meg személy szerint Litmanenből és Sensi elnök úr inkább Carlos Bianchit cserélte le mint Tottit. Tudomásom szerint ez volt az egyetlen eset, amikor Totti indirekt módon egy edző távozását okozta. Akkor sem kérdezte meg senki a véleményét, valójában Bianchi a saját dőreségének volt az áldozata.

A római körgyűrű gigantikus méreteket öltött aznap, amikor Totti találkozott a kedvenc filmjének a főszereplőjével, Russel Crowe-val. A Colosseumban találkoztak, ott voltak a családjaik is és Totti kapott a színésztől egy gladiátor sisakot, amit természetesen muszáj volt azonnal felpróbálnia. Ugye nem kell külön leírni, hogy melyik a Capitano kedvenc filmje?

“Ráadásul Totti elüldözte azokat a játékosokat is, akik a riválisai lehettek volna és miatta nem igazoltak drága sztárokat a Rómába.” Közben aki csak egy kicsit is ismeri a Roma viszonyait, pontosan tisztában van vele, hogy a Rómának szinte soha nem volt pénze sztárokat igazolni. Azt meg szerintem épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy amikor egy jobb játékos eligazolt a Rómából, az azért volt mert Totti szólt például az Internek, a Milannak, vagy a Juvenak, hogy “nem tetszik nekem ez a srác, vegyétek már meg egy talicska pénzért.” Ráadásul ma már azt is tudjuk, hogy Totti rendszeresen hívta szinte az összes valamirevaló játékost, akit személyesen ismert, hogy jöjjenek a Rómába játszani, többen közülük nyíltan elmondták. De miért jött volna például Pirlo, vagy Buffon pont a Rómába? Totti két szép szeméért? Hát persze, hogy nem jöttek.

Azt tudjátok, hogy Totti miért maradt a Rómában, miért nem szerződött el gazdagabb, sikeresebb klubokba? A denigrálói ezt is megfejtették nekünk: “Mert Totti lusta és gyáva. Nem merte vállalni a munkát és a kihívásokat, amiket egy nagyobb klub jelentett volna.” Közben kevés olyan topcsapat van Európában, amit Totti és az “ő kis Rómája” ne győzött volna le legalább egyszer. Van aki komolyan úgy gondolja, hogy Totti szinte bármelyik Rómájával egyszerűbb volt részt venni bármilyen tornán, mint egy európai topklubbal? Tényleg? Komolyan? Na ezen tényleg bátran lehet nevetni!

Tottinak gyönyörű családja van, három gyerek (Christian, Chanel és Isabel) meg egy csinos feleség, Ilary Blasi, aki azután lett sikeres tévés műsorvezető, hogy Totti felesége lett. Azelőtt ő volt “jobbról a harmadik csaj a tánckarban”, de Totti felesége önmagában is hír és a tévések szerint poén ha ő vezeti a műsorokat. Ráadásul kiderült, hogy a “bunkó” Totti felesége nemcsak csinos, de okos és van humorérzéke is, szóval nemcsak a Capitano keresi a pénzt a családban. Az esküvőjük egy médiaesemény volt, amit élőben közvetített a Sky. Nem vicc, élőben közvetítették az esküvőt, mintha egy királyi pár egybekelése lett volna, mert Totti és Ilary eladták jó pénzért a közvetítési jogot. Hát nem ügyesek? Tudjátok mi lett abból a pénzből? Mentőautó a római állatvédőknek. Természetesen sokan akkor is kigúnyolták őket, mert Ilary terhes volt, mert Tottin rosszul állt a szmoking, stb.

A “bunkó” Totti 2003 óta hivatalosan is az UNICEF nagykövete, gyakorlatilag folyamatosan péklapáttal szórja a pénzt oda is és rendszeresen bohócot csinál magából az ehhez hasonló videókon, meg a különböző rendezvényeken, minden elképzelhető kezdeményezés támogatására: az afrikai iskolák,  a védőoltás programok, a gyermekhalandóság, a saheli éhínség, a haiti földrengéskárosultak, a szudáni válság, a kongói utcagyerekek, a kislányok oktatása, a fülöp-szigeteki tájfunkárosultak…

Apropó Totti családja, egy időben az újságokban a gyerekek arca minden képen ki lett retusálva, ez akkor nekem egy furcsa sztárallűrnek tűnt, azóta kiderült, hogy sajnos ennek komoly oka volt. A “bunkó” Totti többször látogatott el nemcsak kórházakba, hanem börtönökbe is, mert szerinte a fegyenceket is megilletik az emberi jogok és a jótékonyság azoknak is jár, akik adott esetben saját hibáik miatt kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Talán ennek is köszönhető, hogy egy fegyenc a szabadulása után figyelmeztette Tottit, hogy egy bűnszövetkezet a gyerekei elrablását tervezi. Totti feljelentést tett a hatóságoknál, de a biztonságát csak úgy tudták szavatolni, hogy a saját zsebéből kellett fizetnie a családját védő rendőröket. A legszomorúbb az egészben, hogy végül Tottit vádolták meg korrupcióval, mert magánember nem alkalmazhat pénzért állományban lévő rendőröket. Hát nem csodás? Segítségért fordult a hatóságokhoz, ezek pénzt kértek tőle, hogy megvédjék a gyerekeit és a végén még azt is ráfogták, hogy korrumpálta a rendőröket. Például az egyik cím az esetről úgy szólt, hogy “A bizonyítékok arról, hogy Totti megvesztegette a hatóságokat”. Amikor Beckham gyerekeit akarták elrabolni, neki Angliában nem voltak ilyen gondjai, neki nem kellett zsebbe kifizetnie a rendőröket. Ezen már nevetni sem lehet.

A Totti família a búcsú napján.

Kevés focistának kellett annyi mocskolódást és piszokságot elviselnie a pályafutása során mint Tottinak. Minden figyelemre kiéhezett, félig ismeretlen senkiházi Totti kárára járatta a száját, gyakran a média szolgálatkész képviselőinek a legnagyobb örömére, ahol a Roma többnyire csak akkor kerül a középpontba, amikor kritizálni lehet valamiért. Mindig meglepődtem, amikor olyan “szaktekintélyek” támadták Tottit, mint például Andrea Agnelli felesége (ki?), vagy Bonucci mental coach-a (kinek a mije???). Nem azon lepődtem meg amiket mondtak, kit érdekel mit beszélnek az ilyen sokadrangú mellékszereplők? Hanem azon, hogy a hasonló tekintélyű “szakemberek”, Tottival kapcsolatos negatív véleményei rendszeresen kiemelt helyet kaptak a médiában.

Most a távozása kapcsán is a médiacirkusz kellős közepén találta magát. Ezúttal a Roma, a vezetők, a csapattársak és az edző ellen használták fel Totti nevét. A megnyert meccsek után is rendre támadták Spallettit, hogy “miért nem állította be Tottit?” Nem egyszer, mindig! Ha pedig becserélte, akkor megkapta, hogy “megsértette Tottit”, mert csak 5, 10, vagy akárhány percet adott neki. Mintha Totti pályafutása szempontjából, nem lenne tökéletesen mindegy, hogy negyvenéves korában, hány percet játszik, vagy nem játszik bárki ellen. Jöttek a legkülönbözőbb közéleti szereplők, de néha még tekintélyesnek számító szakemberek is, akik ismét Totti nevével akarták megszerezni a maguk öt percét a rivaldafényben és gyalázatos hülyeségekkel sértegették a nagyközönség, de főleg a Roma szurkolók intelligenciáját. Természetesen gyakran azok “zörögtek” a leghangosabban és követeltek valamilyen fajta elvont tiszteletet Tottinak, akik korábban élen jártak Totti kritizálásában.

Kialakult egy negatív kép a “duzzogó bunkó” Tottiról és a “tiszteletlen gonosz” edzőről. Mindeközben Totti is nyilatkozott Spallettiről: “Én megtartanám, ő a Roma jövője!” Azt hiszitek elért vele bármit? Abszolúte semmit! A nyilatkozatát úgy tálalták, hogy “Totti békejobbot nyújt Spallettinek”, mintha amúgy hadban álltak volna. Persze jól el is dugták a nyilatkozatot a honlapokon, apró betűvel, a lap aljára. Biztos nem fért máshova, kellett a hely a celebek meg a politikusok kirohanásainak, hogy “igazságot Tottinak”. Meg a kretén felmérésekhez, hogy “Te kivel vagy? Tottival, vagy Spallettivel?”, mintha nem mindketten a Rómával lettek volna.

No comment

Totti többször elmondta, a Roma mindennél és mindenkinél fontosabb, ahogy azt is megmondta, hogy ha csak egy kicsivel többet nyert volna a Rómával, akkor már régen visszavonult volna. Nem azért maradt ennyi ideig a Rómában, mert unatkozott volna otthon, vagy mert kellett neki a fizetés (ami mellesleg végül már a legalacsonyabbak között volt a keretben), hanem mert ő is úgy érzi, mint a szurkolói, hogy neki sokkal többet kellett volna nyernie. De a Roma szurkolók pontosan tudják, hogy ez nem Totti hibája, hanem a Roma, elsősorban a váltakozó vezetők szégyene, akik csak ritkán tudtak egy versenyképes csapatot tenni Totti mellé. Azonban Totti ezt a felelősséget is magára vállalta, pedig nem kéne. Megnéztem volna például Kakát, vagy Ibrát, hogy mit tudtak volna nyerni azokkal a csapattársakkal, akik néha Tottinak jutottak. Vannak olyan kudarcok, amikben érdemes részt venni! Vannak olyan kudarcok, amik többet érnek bizonyos sikereknél is!

Lehetne tovább elemezgetni Totti vélt és valós hibáit, amiket a kritikusai mindig előszeretettel vettek elő, de szerintem sokkal érdekesebb és relevánsabb felidézni, hogy különböző időpontokban miket mondtak, vagy írtak Tottiról a labdarúgás világának a szereplői, több mint húszéves pályafutása során.

Zdenek Zeman: “Ki az 5 legjobb olasz játékos? Totti, Totti, Totti, Totti és Totti.”

Sinisa Mihaljlovic: “Totti egy nagy bajnok, az egyik legjobb játékos, akit valaha kitermelt az olasz labdarúgás.”

Paulo Roberto Falcao: “Tottinak olyan a technikája, mint egy dél-amerikainak. Megérdemelte volna, hogy sokkal többet nyerjen a Rómával, a BEK-et, vagy az aranylabdát.”

John Arne Riise: “Totti az istenhez legközelebb álló dolog, amit az ember találhat egy focicsapatban.”

Várjunk, ez így mégsem lesz jó. Itt most inkább felejtsük el az egykori csapattársakat, meg az elfogult romanistákat, ez így túl “egyszerű” lenne, maradjunk inkább azoknál, akiknek nem sok közük volt a Rómához.

Diego Armando Maradona: “Totti a legjobb játékos a világon. Meggyőzőbb Zidane-nál, vagy Beckhamnél. Egyszerűvé teszi a nehéz dolgokat, ő jól tudja játszatni az egész csapatát. Az én időszakom után Totti a legerősebb játékos.”

Totti és Diego

Pelé: “Ő a világ legjobb játékosa, talán kicsit szerencsétlen volt.”

Michel Platini (jó pár évvel azután, hogy a fiatal kezdő Tottit és minden rómait általában, lustának titulált): “Ha ma játszanék, olyan lennék, mint Totti. Már nincsenek olyan 10-esek, akik úgy tudnak irányítani mint ő.”

Dino Zoff: “Szerintem Totti jobb volt Platininél.”

Zico: “Az olasz foci egyik legnagyobb alakja, egyszerűen Totti.”

Zinedine Zidane: “Totti? Minden évben ő a legjobb játékos a Serie A-ban. De tudom, hogy többen szeretnék idehozni az én helyemre (a Real Madridba), tehát váltsunk témát, nem én vagyok a klub elnöke.”

Gerard Piqué: “Totti? Egy legenda.”

Gigi Riva: “Tottit a mindenható küldte nekünk.”

Ronaldo Nazário da Lima: “Egy tökéletes aranylabdás lehetett volna. Én nagyon messzire jutottam a fociban, de Totti nálam is messzebbre jutott.”

Ronnie és Totti

Karl Heinz Rumenigge: “Soha többé nem fog születni még egy Totti.”

Roberto Carlos: “Ki a legjobb játékos, akit Olaszországban láttam? Totti!”

Arrigo Sacchi: “Francesco nélkülözhetetlen: a fociban vannak klasszis játékosok, akik mind adnak és elvesznek valamit. Totti csak ad.”

Emilio Butragueño: “Totti bármelyik klubban történelmet írt volna.”

Sir Alex Ferguson: “Totti egy művész, egy mester, a labda építésze. Kétségtelenül az olasz történelem legerősebb játékosa, természetesen ezzel nem akarok elvenni semmit az olyanoktól mint Baggio.”

Marcello Lippi: “Az elmúlt húsz év legjobb játékosa.”

Totti szerint Lippi volt a legjobb edző, akivel dolgozott a pályafutása során.

Massimo Moratti: “A legjobb mindközül. Egy olyan játékos, aki szerintem abban a szerepkörben a legjobb a világon, a folyamatos teljesítménye, a fizikai ereje és a hatalmas klasszisa miatt. Tottiért őrültségeket csináltam volna.”

Giovanni Trapattoni: “Létfontosságú játékos. Egyetlen más európai csapatban sincs egy másik Totti, aki Totti tulajdonságaival rendelkezne.”

Paolo Rossi: “Szerintem Totti az elmúlt évtized legjobb olasz játékosa volt… A Roma és az olasz válogatott szimbóluma”.

Javier Pastore: “Mikor kicsi voltam, néztem az olasz Serie A-t és arra vágytam, hogy egy napon olyan lehessek mint Totti.”

Javier Zanetti: “Totti? Egy nagy ember! Az elsők között hívott fel, amikor lesérültem.”

Totti üzenete a honlapján Zanettinek a sérülése után: “Javier ne szórakozzál! Várlak a következő Roma-Interre… Én csak veled vagyok hajlandó zászlót cserélni!”

Gareth Bale: Ő nem mondott semmit, viszont egy barátságos meccs után a Real Madriddal, az öltöző előtti folyosón várt, hogy Totti írja alá a mezét.

Raúl: “Egy megtiszteltetés lett volna Totti oldalán játszani, minden idők egyik legjobb játékosa.”

Cristiano Ronaldo: “Totti lenyűgöző, egy példa mindenki számára, ő egy olyan valaki, akire mindannyian felnézhetünk.”

Pavel Nedved: “Totti a legjobb Olaszországban, kétségtelenül megérdemelné az aranylabdát.”

Gianni Rivera: “Jobb mint Baggio és Del Piero. Az elmúlt harminc év legjobb játékosa.”

Lionel Messi: “Totti a legjobb olasz focista.”

Messi és Totti

Florentino Perez: “Az elnöki pályafutásom legnagyobb bánata, hogy nem tudtam Tottit a Real Madridba hozni. Ő az egyetlen játékos, akinek mindegy volt, hogy mennyi pénzt ajánlottunk.”

Luka Modric: “A bálványom.”

Alessandro Del Piero: “Az ellenfelek értéke is megszabja egy játékos értékét. Ő ez volt nekem, egy nagy ellenfél és egy nagy társ is. Köztünk egy olyan megbecsülés van, ami túlmutat a pályán, a személyes történeteinken. Aki szereti a focit, annak muszáj értékelnie őt, Totti a foci.”

Holnapig idézhetném még a véleményeket a Capitanóról, de nem lenne sok értelme. Senkit se fogok meggyőzni Totti bírálói közül arról, hogy jó játékos volt, vagy hogy jó ember. A szurkolói, főleg a romanisták, meg úgyis tudják, hogy miről beszélek. Inkább itt az egyik kedvenc képem Tottiról.

De a képhez még tartozik egy történet is, amit Maurizio Costanzo, a közismert televíziós műsorvezető mesélt el egy tévéműsorban, hosszú évekkel a történetben leírt események után. Costanzo egy jótékonysági rendezvényt szervezett, amire meghívott egy csomó hírességet. Mivel Costanzo egy közismert Roma szurkoló, szólt a Rómának is, hogy küldjenek valakit a csapatból, mert a helyi gyermekkórház javára gyűjtöttek pénzt, valamilyen gépeket akartak venni és a Roma Tottit küldte. Akkoriban Totti nagyon fiatal volt, nemrég került be az első csapat keretébe és még nem sokan ismerték a labdarúgás berkein kívül. A rendezvényen voltak vállalkozók, színészek, zenészek, politikusok, egy szép nagy rakás híresség, akik közül messze nem a pályakezdő Totti volt a legismertebb és pláne nem a leggazdagabb. Mégis a tizenéves Totti volt az egyetlen a sok híresség közül, aki a rendezvény előtt odament Costanzohoz és a maga szerény, visszafogott módján megmondta, hogy ne aggódjon ha nem jön össze elég pénz a gépekre, mert ő majd a saját zsebéből kipótolja a hiányzó összeget. Azóta Totti bekerült a Bambino Gesú gyerekkórház jótékonysági alapítványának az igazgatóságába is és nem azért mert annyira ért a gyerekkórházakhoz.