Palermói kirándulásunk elé

A történet ismert mindenki számára, három fontos mérkőzést sikerült zsinórban elveszíteni. Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy az elmúlt öt mérkőzésből egyetlenegyet tudtunk megnyerni. Bár még minden sorozatban állunk, valahogy az embernek egyre nehezebb hinni bármilyen trófeában. De maradjunk a soron következő feladatnál, és próbáljunk a Palermo csapatára koncentrálni.

Egyre nagyobb a nyomás
Egyre nagyobb a nyomás

Kellemes bulvárhíreket szolgáltat a déli csapat, híres-neves, hangos elnökül távozik, és egy újabb bohóc követi majd. Zamparinit az „elnöknek ifjú”, tetovált Baccaglini válta. Integritas Capital cégcsoport komoly fába vágja a fejszét, hiszen a Balogh és Sallai személyében két magyar csatárt is a soraiban tudó labdarúgó csapat mindössze három bajnokit volt képes megnyerni és 7 pontra van a bent maradást érő helyektől.

Komoly lélektani gödörben nehéz pontos diagnózist felállítani. Szerencsés helyzetben, egy könnyed győzelemről kellene álmodozni, de egy hullámvasúton ülő élcsapat és egy kiesés ellen menekülő dél-olasz társaság mérkőzésének kimenetelét nehéz lenne megjósolni.

Salah megpróbálja a lehetetlent
Salah megpróbálja a lehetetlent

Talán valamivel tartalékosabban is nekifoghatunk egy ilyen találkozónak, ami nagyon fontos lenne, hiszen a gárda meghatározó tagjai hetek óta fáradság jeleit mutatják. Nyugodtan be lehetne végre vetni, komolyabb körülmények között Greniert, igazán kíváncsi lennék már a játékra, hiszen valamivel csak meggyőzte a játékos megfigyelőket, hogy leigazolta az AS Roma. Elmondható ugyanez Gersonról szintén.

A Palermo magyarjai közül Balogh eltiltását tölti, így az ő játéka elmarad. Sallai viszont bevethető, kíváncsian várom, mire lehet képes a formán kívüli fővárosi védőkkel szemben. A csapatok egymás elleni mérkőzései általában gólokban gazdagok, ráadásképp a Palermo benyelt már az idei kiírásban 53 gólt! Így most sem számíthatunk gólnélküli döntetlenre.

Zamparini búcsúzkodik
Zamparini búcsúzkodik

Ha tippelnem kellene a kezdőt illetően, a védelemben a pihentebb Rüdiger mellett Fazio és JJ léphet pályára. A középpályán vélhetően DDR pihenőt kap, Paredes kaphat kezdőként szerepet, mellett Ninja. Széleken Rui és Peres. Elöl Salah, Perotti és Sárika. Így gyakorlatilag mindenkit beraktam a kezdőbe, aki az elmúlt időszakban nem, vagy csak nagyon keveset játszott és számításba jöhet Spalletti elképzelésében.

A mérkőzés vasárnap este kerül megrendezésre, aminek tévés közvetítése is lesz. Úgy képzelem, hogy gyorsan jönnek majd a gólok az elején, ami megroppantja majd a hazaiakat. Aztán meglátjuk, mit hoz a holnap.