Vizsgaidőszak

Elérkezett a tanévnek ez a része: eddig szépen gyűjtögettük a pontokat, megküzdöttünk a kisebb évközi ZH-kal, volt néhány komolyabb beadandó, igazából nem is teljesítettünk rosszul, begyűjtöttük a megajánlottat EU-s ismeretekből is. Most azonban eldől pár igazán fontos kérdés, érkezik két igazán nagy megmérettetés, ami meghatározza majd az eddigi munkánk eredményét.

54-02

Hétfő este 9, DigiSport 1

Először egy “beugró” jön, az fog eldőlni, hogy egyáltalán elmehetünk-e majd vizsgázni, vagy lélekben megint lemondhatunk a diploma megszerzéséhez fűzött reményeinkről.

Najó ennyi elég lesz talán ebből a párhuzamból, két nagyon komoly mérkőzés vár a Roma-ra, először a második helyért aztán pedig az e… hát nem egészen az elsőért, mivel a Juventus képes volt rossz játéka ellenére hátrányból megint nyerni a torinói derby-n, ezzel tartva a legalább 4 pontos különbséget az üldözőjétől. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, Spalletti is figyelmeztetett: az első (és egyetlen) feladat most, hogy mi legyünk azok az üldözők, ehhez pedig le kell győznünk a Montella vezette Milant.

54-03

A Fiorentina után most itt is nagyszerű munkát végez.

Azt a Milant, aki úgy néz ki visszatér az olasz élmezőnybe sok évnyi szenvedés után. Már fordulók óta mellettünk loholnak a második helyen, csak gólkülönbséggel maradtak le eddig, ráadásul a Juventus-t is legyőzték. Kevésbé félelmetesen talán ha azt nézzük, hogy az elmúlt 5 meccsen csak alsóházbeli csapatok ellen játszottak (igen, az Interrel is…és?) és így is a legtöbb gólt kapták a top5-ben. Elől ráadásul van pár problémája Montellának: Bacca, és Bonaventura is hiányzik sérülés miatt, akik a csapat legfontosabb játékosai közé tartoznak. Nélkülük az előző fordulóban a Crotone-t is nyögvenyelősen győzte csak le az együttes.

54-04

Nélkülük Suso marad az elsődleges veszélyforrás: eddig 5 gól, és 6 assist a neve mellett. Reméljük a meccs után se lesz több.

Bacca helyére megvan az egyértelmű helyettes: Lapadula aki tavaly gólkirály lett a másodosztályban. Ráadásul az elmúlt két meccsén 3 gólt szerzett, tehát nem lehet állítani, hogy a kolumbiai nélkül sokkal veszélytelenebb ez a Milan (mondjuk az olasz csatár továbbra is a másodosztály szintjét kedveli: az Empoli, Crotone, Palermo hármas akik ellen gólt szerzett, inkább ezt képviseli). Bonaventura hiánya a kreativitása miatt jelent majd problémát, így nagyon kell figyelnünk a távoli lövésekre, és a rögzített helyzetekre, ezekből szeret veszélyeztetni a Milan. Ha úgy védekezünk mint a Lazio ellen, akkor nem lehet probléma.

54-05

Apropó Lazio: Strootman esetében végül úgy ítélték meg, hogy el lehet esni, ha megrántják a mezed, így játszhat majd. Remélem fizikusok vizsgálták az esetet, figyelembe véve Kevin testsúlyát, Cataldi által kifejtett húzóerőt, valamint a szél erejét is.

Hiába játszottunk mi csütörtökön, ez nagy hátrányt nem fog jelenteni, mert nagy játék nem is volt. Bruno Peres panaszkodott, de végül bekerült a keretbe, Totti azonban sajnos betegség miatt biztosan kihagyja a találkozót. Rajtuk kívül hiányzik még Salah, Florenzi, Parades, szóval “csak a szokásos”.  A nagy probléma Salah pótlása, ami csak taktikai változtatásokkal oldható meg (míg a másik szélen Perotti és El Shaarawy mellett Gerson is bevethető lehetne). A Lazio ellen teljesen jól működött a 3-4 védős hibrid rendszer, egy szabadabb Emersonnal, és Peres-zel a széleken, így nem várok sok változtatást. El Shaarawy talán kaphatna lehetőséget volt csapata ellen (legalább csereként, amikor Perotti lépni alig bírt a derby-n miért is nem frissített Spalletti?) hátha nekünk is bejön ez az “ex átok”.

54-06

Jó pár éve

Az amúgy bizakodó hangulatban itt jutottam el a legnagyobb problémához: gyakorlatilag nincs bevethető csere. A sok sérült miatt gyakorlatilag mindenkit fel kell küldenünk, Iturbe pedig használhatatlan. Ez remélhetőleg a maradék 3 meccsen nem fog komolyabb problémát okozni, de sürgősen kell még ember a középpályára, és előre, mert ilyen terhelés mellett további sérülések várhatóak, meccs közben pedig alig lehet variálni. Ez viszont egyetlen meccset nézve nem jelenthet akadályt, folytatni kell a hazai pályán mutatott 100%-os teljesítményünket, és üldözőbe venni a Juventust.