Bécsi út

Csütörtök estefelé vissza kell vágni az egyik kínos pontvesztésért az Európa Ligában. Kéthete 3-1-es vezetést sikerült leadni döntetlenre, ennek köszönhetően az osztrákokkal holtversenyben állunk a csoport élén öt ponttal.

 

Képtalálat a következőre: „austria wien-as roma”

Egy bosszantóan unalmas, és eredmény nélkül küzdelmes Empoli elleni  0-0 után kellene változtatni a dolgok állásán. Ha kiindulhatunk abból, amit a csoportkör felénél látunk, a Roma elsőszámú vetélytársa a továbbjutásért vívott harcban az Austria lesz, így tehát egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt érnek el Spallettiék holnap este. Hogy más lesz a Roma, mint amit eddig megszokhattunk az Európa Ligában, biztosra vehetjük, ugyanis nem lesz ott a keretben Totti, aki ezidáig a játék alfája és ómegája volt. Hiányzó lesz még az egyre jobb formába lendülő Emerson egy izomsérülés miatt, valamint a törött orrú Manolas. A visszatérők névsora szerencsére erős,  De Rossi, Bruno Peres és Perotti is játékra jelentkezhet eltiltás vagy sérülés után.

Hogy milyen hadrendet választ Spalletti, nehéz megtippelni, mindenesetre gyanút keltő a hétvégi, három középhátvéddel felálló Roma. A kapuban valószínűleg ott lesz Alisson, wingbacknek Emerson helyett pedig a hétvégén már csereként jól játszó Bruno Peresre számíthatunk. Spalletti gyakran használja úgy a szélső hátvédeket, hogy egyszerre csak az egyikük lép fel, a másik hátra zár harmadik védőnek – ellentétben Rudi Garcia rendszerével, ahol De Rossi lépett vissza -, úgyhogy a baloldalt alighanem Rüdiger vagy Juan Jesus védekezi le. Nagyon rossz időzítés, hogy egyszerre dőlt ki Manolas és Emerson is. Kérdés, hogy a két héttel ezelőtti meccsen remekül szereplő Gerson kap-e lehetőséget, vagy egy erősebb középpályával lép fel Spalletti, illetve, hogy milyen támadósorral indul a meccs. Kezdhetünk Dzekóval, lehet klasszikus 4-3-3, esetleg 4-2-3-1 Nainggolannal 10-esben és Perottival hamis kilencesként. Az én tippem a kezdőre: Alisson; Bruno Peres, Rüdiger, Fazio, Juan Jesus; De Rossi, Gerson; Perotti,  Nainggolan, El Shaarawy; Dzeko.

 

Képtalálat a következőre: „francesco totti austria wien”
Totti most nem fog varázsolni.

Az Austria Wien sem büszkélkedhet magabiztosan megtartott előnyökkel. Rögtön a Roma elleni meccsük után sikerült leadniuk egy háromgólos vezetést az Osztrák Kupában a harmadosztályú Ebreichsdorf ellen, ám végül hosszabbításban továbbjutottak 5-4-el. A bajnokságban azonban sorozatban négy megnyert meccsel a negyedikek, és a hét végén rangadót játszanak a második helyezett Altachhal. Hogy mennyire nem esélytelenek, jelzi, hogy szombaton 2-0-ra verték a listavezető Sturm Grazot.

 

A legkedvezőbb számunkra az lenne, ha nyernénk holnap, és emellett a Plzen visszavágna a hazai vereségért az Astrának. Ez azt jelentené, hogy nyolc ponttal vezetjük a csoportot, míg a Plzen és a bécsiek öt-öt, a gyurgyevói csapat pedig  három ponttal meccsel a második helyért. Ezesetben gyakorlatilag biztos lenne a továbbjutás, hiszen a csehek és az osztrákok még játszanak egymással, amin értelemszerűen csak az egyik csapat szerezhet három pontot. Persze ebben a csoportban nem a matematikára kellene támaszkodnia a Romának, illene megnyerni az összes hátralévő meccset. Csütörtök este héttől a Digi Sport 1-en szrukolhatunk.