Dino Viola volt a romanista büszkeség elnöke, sok szempontból ő volt a Roma történetének a legnagyobb elnöke. Az elért eredményei és az emberi nagysága, nemcsak a Roma, hanem az egész olasz labdarúgás nagyjai közé emelték.
Összesítsük az eredményeinket 1980-ig. Egy darab bajnoki cím 1942-ből, amiről az ellenszurkolók előszeretettel azt szokták hazudni, hogy csak a háború miatt nyertük meg és szerintük különben is Mussolini (???) adta ajándékba. Kettő darab olasz kupa, az utolsó 11 évvel korábban, akkor például a Juvénak már volt belőle 6, de a Milannak és a Fiorentinának is volt már 4-4 darab belőle. Egy VVK, ami igaz, hogy az első nemzetközi olasz kupasiker volt, de az UEFA megmondta, hogy nem is létezett, tehát kevesebbet ér mint a nyári barátságos „sörkupák”, mert azokat legalább színesben szokták közvetíteni.
Többször a mélyponton voltunk, 1951-ben kiestünk a Serie A-ból, de például 1964-ben ott volt a hírhedt „colletta del Sistina” is, a „Sistina-i gyűjtés”, amikor a Roma csődben volt, 2 milliárd lírás adóssággal és csak úgy tudott elutazni a Vicenza elleni idegenbeli meccsre, hogy összegyűjtöttek 700.000 lírát adományokban a szurkolóktól. Ha megnézzük a Roma eredményeit az 1942-es bajnoki cím után, volt egy harmadik hely 1955-ben, majd a következő dobogós helyezés a bajnokságban 1975-ben volt, amikor Nils Liedholmmal a kispadon, a „Rómácska” meg sem állt a harmadik helyig. Az volt a „La Grande Stagione della Roma”, „A Roma Nagy Szezonja”, így nagybetűkkel, előtte nyolcadik, utána tízedik volt. Könyvek és cikksorozatok jelentek meg „A Roma Nagy Szezonjáról”, némi túlzással az akkor olyan volt, mintha most például az Atalanta harmadik lenne.
Viola büszkén mutatja a romanista ultrák sálját.
Bátran kijelenthetjük, hogy hiába volt mindig egy csomó, „többé-kevésbé őrült” szurkolója (ebből a szempontból semmi sem változott, most is itt vagyunk), a Roma 1979-ig az eredményeket tekintve sehol sem volt. Aztán 1979-ben történt valami és a következő nagyjából tíz év alatt a Roma nyert 5 olasz kupát, egy bajnokságot, közben háromszor volt második és kétszer harmadik. Ja és közben szinte folyamatosan szerepelt az európai kupasorozatokban, játszott egy UEFA kupa és egy BEK döntőt (ezek egyenlőre még számítanak, gondolom csak mert nem nyertük meg őket). Pedig a Serie A elismerten a világ legerősebb bajnoksága lett és a fociban nem létezett olyan magára valamit is adó sztárjátékos, aki ne az olasz bajnokságban játszott volna.
De mi történt a Rómával az 1979-80-as szezonban? Hát Dino Viola történt, az történt! Valójában a neve Adino Viola volt, de az Adino olyan furcsán hangzik olaszul is, hogy mindenki Dinonak hívta, szerintem még a szurkolók többsége sem tudta, hogy az igazi keresztneve Adino volt.
Egy Dino Violát ábrázoló zászló a Curva sudban
Nem Rómában született, hanem egy Aulla nevű faluban, valahol Toscana északi csücskében, 1915 április 22-én. Egy híresség öccse volt, a bátyja Ettore egy háborús hős volt az első világháborúban, a legkitüntetettebb olasz katonatiszt. Akkor szeretett bele egy életre a Rómába, amikor a családja fiatalon elküldte tanulni a fővárosba.
Egy interjúban mesélte: „A Campo Testacción játszottam a srácokkal Burgess mester alatt. Aztán a barátom Silvio Piola (őt sem kell bemutatni) elvitt a Laziohoz egy próbajátékra, ami jól is sikerült, de mégsem folytattam ott, mert a Roma színeihez vonzódtam.”
Később, 1942-ben, elvette feleségül élete másik nagy szerelmét a Roma mellett, a feleségét Florát, aki három gyermekkel ajándékozta meg és akinek nagyon korán szembesülnie kellett Viola Roma iránti vonzalmával. A friss házasok Toscanában voltak, amikor is Viola elvitte a feleségét egy 40 kilométeres, „könnyed kis sétára” biciklivel, hogy megnézzék Schaffer mester Rómájának a meccsét a Livorno ellen.
Bruno Contival
De mit keresett Viola Toscanában? Az olasz királyi légierő kötelékében szolgált pilótaként Pontederában, konkrétan a Piaggio cég P. 108 B típusú új stratégiai bombázó gépének volt a tesztpilótája! A Piaggio gyártott repülőgépeket? Igen, gyártani gyártott, de talán nem véletlen, hogy a Piaggio végül a robogóiról vált híressé nem a repülőgépeiről. Viola is addig „kísérletezgetett” a vadi új bombázóval, amíg le nem zuhant vele. Orral csapódott a leszállópályára, a gép miszlikbe tört és a szemtanúk szerint nem kis csoda volt, hogy megúszta néhány sebesüléssel. Onnantól kezdve viszont Viola nem szeretett repülőgépre ülni.
A háború után szurkolóként követte a Rómát, a korabeli játékosok mesélték, hogy gyakran látták Violát a klub régi székházában, a viale Tizianón, ahogy órákon át vitatkozott fociról a többi szurkolóval. Miután lediplomázott ipari gépészetből, a Roma későbbi elnöke 1963-ban került be először a klub vezetőségébe, Marchini elnöksége alatt pedig ő lett az egyesület alelnöke. Viszont 1971-ben, amikor Anzalone lett a klub elnöke, Viola leköszönt a tisztségéről és távozott a klubból. Erről azt mesélte, hogy „Anzalone könyörgött, hogy maradjak, de én úgy éreztem, hogy lezárult egy ciklus.”
Nem sokkal a halála előtt igazolta le Aldairt
Aztán 1975-ben nem bírta tovább a Roma nélkül és visszatért a klub vezetőségébe tanácsadóként. Majd 1979 májusában megvalósult az álma: a gyerekkori barátjával, Antonio Cacciavillanival közösen, megvásárolták a klub többségi tulajdonát és Dino Viola lett a Roma elnöke. Avval kezdte az elnöki tevékenységét, hogy másokra bízta a vállalata vezetését, egy precíziós katonai műszereket gyártó céget, amit 1948 óta irányított, hogy minden idejét a Rómának szentelhesse.
Az elnöki kinevezése másnapján felhívta őt Nils Liedholm, a friss olasz bajnok Milan edzője, aki bejelentette, hogy elfogadja a hónapokkal korábban felajánlott edzői posztot. A svéd mester aláírt egy hároméves szerződést, közben visszatért Bruno Conti a genovai kölcsönből, megvették a „kisfiú” Ancelottit a Parmatól, leigazolták Benettit meg Turonét és megszületett a modernkori Roma alapja.
Dino Viola: „A Roma sosem sírt, soha nem is fog sírni. Mert az sír aki gyenge, az erősek sosem sírnak.”
Az első győzelme az 1979-es bajnokság második fordulójában született, a Roma 3-2-re nyert idegenben a Pescara ellen. A dologhoz hozzátartozik, hogy Viola „drága árat” fizetett a győzelemért, szó szerint, egy ismeretlen zsebtolvaj meglovasította az elnök pénztárcáját, benne pár millió lírával, de még ez sem tudta elrontani az új elnök örömét.
Rögtön az első szezonjában a Roma megnyerte az olasz kupát. Viola jött, megnyomott egy gombot, átfordított egy kapcsolót és hirtelen minden működni kezdett. Azok a csapatok, amik korábban rendszeresen nyerni jártak Rómába, hirtelen akkora verésekkel mentek el, hogy talán van olyan alakulat, amelyik azóta sem talált haza. Felépítette a Roma edzőközpontját Trigoriában és elkeresztelte Fulvio Bernardiniről, pedig közben a szíve szakadt meg, mert eleinte a háborús hős testvéréről, Ettoreról szerette volna elnevezni, de meggyőzte magát, hogy a Roma otthonának egy romanista hős nevét kell viselnie.
Közben 1980-ban Olaszországban feloldották a 14 éve tartó embargót a külföldi játékosok ellen és minden olasz klub külföldi játékost akart igazolni. A Roma is néhány nap leforgása alatt megpróbálta leigazolni Bonieket, Rumeniggét, Brady-t és Ruud Krolt. Aztán találtak egy kapcsolatot Zicohoz, aki hajlandó is lett volna Rómába jönni, de a Flamengo 4 milliárd lírát kért érte, ez túl sok volt a Rómának. Végül a hatodik próbálkozásra, kiválasztották Falcaót, akit másfél milliárd líráért meg is vettek az Internacionaltól. Az elegáns és visszafogott brazilból Rómában a világ legjobb középpályása lett. Meg ott volt Conti és Cerezo és Boniek és Völler és Nela és Vierchowood és Berthold és Di Bartolomei és Ancelotti és Pruzzo és Tancredi és Giannini és Prohaska és Graziani és Maldera és Collovati és Aldair…
Viola, Falcao és Liedholm
Viola nem volt különösebben gazdag, de vele a klub mégis meg tudta fizetni a legjobb játékosokat. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a bajnoki cím után Falcao volt a világ legjobban fizetett játékosa, sztárok és világbajnokok jöttek a Rómába játszani, ez Viola előtt elképzelhetetlen lett volna. Természetesen figyelt az edzőkre is, Liedholm volt az aduász, nála nem volt és talán soha nem is lesz jobb edző, de Viola alatt az edzők mindig a legmagasabb szinten voltak: Ottavio Bianchi, Radice, Eriksson.
Mennyivel tudott többet Viola, mint az elődei? Viola úgy bánt az egyesülettel, ahogy egy családfő bánik a családjával, mindenre figyelt és mindent személyesen intézett. Egy megszállott volt, reggel ő volt az első az edzőközpontban és este ő kapcsolta le a világítást a pályákon.
Egy régi vágású elnök volt, nem egy modern értelemben vett manager. Veszekedett a játékosokkal, az edzőkkel, a többi klub vezetőjével, de mindig stílussal tette, mindig szalonképes volt, akkor is amikor becsapták és kihasználták. Amikor 1981-ben érvénytelenítették Turone gólját és a Juve megnyerte a sokadik bajnoki címét, összetört a szíve, egy olyan epizód volt, ami élete végéig kísértette. De a meccs végén akkor is gratulált a bíróknak, mindössze annyit engedett meg magának, hogy udvariasan odaszólt a partjelzőnek, hogy a maga hibája a bajnoki címünkbe került. A médiának is csak annyit mondott, hogy centiken múlott a bajnoki cím. A következő szezon előtt a Juventus elnöke, Giampiero Boniperti, adott neki ajándékba egy vonalzót, egy centimétert, csak mert Boniperti szeret viccelődni. Viola pedig visszaadta: „magának nagyobb szüksége van rá, a vonalzó földmérőknek való, én mérnök vagyok.” Viola csak még elszántabb lett, hogy szembeszálljon az olasz foci északi uraival.
Dino Viola: „Amikor hetedikek voltunk mindenki a barátunk volt. De amióta megijesztettük Torinót, Turone érvénytelenített góljával, azóta csúnyán néznek ránk és most is itt tartunk. Újra barátok lehetnénk mindenkivel, csak annyit kéne tennünk, hogy visszatérünk a hetedik-nyolcadik helyre.”
A legnagyobb sikere az 1983-as bajnoki cím volt. A Viola által összeállított csapat, Tancredi, Nela, Vierchowod, Ancelotti, Falcao, Maldera, Conti, Prohaska, Pruzzo, Di Bartolomei és Iorio, Nils Liedholmmal a kispadon, megszerezte a klub második bajnoki címét. A következő évben, mintha csak a történelem szórakozott volna velünk, Rómában rendezték a BEK döntőt és a Roma természetesen meg sem állt a döntőig. De a döntőt a Roma elbukta, tizenegyesekkel a sokkal rutinosabb Liverpool ellen. Szerény vigaszt jelentett az újabb olasz kupa megnyerése.
Violának voltak kudarcai bőven, a legnagyobb az elveszített BEK döntő után az 1986-os bajnokság volt, amikor a Roma a már kiesett Lecce ellen, az utolsó előtti fordulóban eldobta a bajnoki címet, amit természetesen akkor is a szokásos Juve vitt haza. Voltak gondjai a játékosokkal is, például 1990-ben, amikor Carnevale és Peruzzi megdőltek egy dopping teszten, Viola segíteni akart a két „idiótán”, akik évtizedekkel később bevallották, hogy egy másik nem megnevezett focistától kapták a doppingszert. De egyesek szerint, a labdarúgó szövetség bennfentesei azt ígérték, hogy a játékosok megússzák 3 hónap felfüggesztéssel ha hazudnak valamit és nem vonnak be másokat is az ügybe. Megszületett tehát egy ostoba mese egy nagy vacsoráról és a Peruzzi anyukájától kapott fogyasztó tablettákról. Bátran lehet röhögni, ekkora baromságot ritkán hall az ember. Valójában akkor is becsapták Violát, a labdarúgó szövetségben nem segíteni akartak, hanem ki akartak tolni vele és mindkét játékos egyéves eltiltást kapott, a Roma meg egy „mindenki számára példa értékű” 150 milliós bírságot. Állítólag nem volt véletlen az időzítés sem, alig pár nappal a két játékos doppingtesztje előtt változtatták meg a szabályokat, korábban 4 meccses eltiltás járt doppingolásért.
Viola rajongásig szerette a Rómát, az élete főművének tekintette és megszállott módon ragaszkodott hozzá, még a családi karácsonyi ünnepséget is Trigoriában tartotta meg, ott voltak a felesége, a gyerekei, a Roma játékosai és edzői, a fiatalok és a gyerekek a korosztályos csapatokból, de még a Rómához rendelt tudósító újságírók is.
Egy érzelmes fénykép, Dino Viola a fiatal Tottival, az egyik karácsonyi ünnepségen Trigoriában. A beszámolók szerint Viola ezt mondta a 14 éves Tottinak: „Hallom, hogy ügyes vagy. Csak így tovább!” És tényleg…
A vége felé viszont már nem bírta a versenyt az észak-olasz milliárdosokkal, néhány elég rövid emlékezettel megáldott szurkoló bele is kötött Violába. Megirigyelték a Berlusconik, meg az Agnellik anyagi lehetőségeit és követelték, hogy Viola adja el a klubot olyan valakinek, aki meg tudja fizetni az „ügyeletes Maradonát”. Viola reakciója sok szempontból érdekes volt, írt egy levelet a „kerge” szurkolók leggazdagabb elnökjelöltjének és felajánlotta neki, hogy vegye meg tőle a Rómát. Nem provokációnak szánta, őszintén gondolta, még azt is felajánlotta, hogy ha kell ott marad segíteni. Természetesen az illetőnek nem kellett a sokmilliárd lírás kolonc.
Dino és Flora Viola
Sok szempontból megelőzte a korát, például ő volt az első, aki komolyan elkezdett foglalkozni a saját tulajdonú stadion gondolatával. De ez egy olyan csata volt, amit elveszített, úgy fogalmazott, hogy a stadion volt a legnagyobb veresége.
Az utolsó ajándéka a Rómának Aldair volt, akit 1990-ben vett meg a Benficától, az év végén egy orvosi vizsgálaton megtudta, hogy halálos beteg. Megműtötték és hazatért a szeretett római otthonába, de néhány nap után vissza kellett térnie a kórházba, ahol 1991 január 19-én elhunyt. A Roma másnap fogadta a Pisát az Olimpicoban, egy szürreális hangulatú meccsen, ahol a hirtelen árván maradt Roma, elkeseredett és megtört játékosai 2-0-ra kikaptak.
Viola halála természetesen az újságok címlapjára került.
Dino Viola adta vissza a Roma büszkeségét, előtte a Roma egy „viccé” vált, az ő elnöksége óta a Roma szurkolók újra büszkék lehetnek a klubra, Viola adta vissza a Roma becsületét. A halála után az elnöki tisztséget az özvegye, Flora Viola örökölte, ő lett az első női elnök az olasz labdarúgás történetében.