A portói és a pármai sonka között

A csütörtökön lejátszott Európa Liga mérkőzés komoly hullámokat vet. Már a lefújás követően világos volt Ranieri haragja a játékvezetővel szemben, aminek hangot is adott a találkozó utáni sajtótájékoztatón. Történt ugyanis, hogy 10+ sárga és egy Cristante kiállítás került a jegyzőkönyv ezen részébe. Sajnos, – ahogy Szaniszló Csaba fogalmazott – “Stieler úr és csapata a legenyhébb megfogalmazással élve nem állt készen erre a közepesen nehéz mérkőzésre.” Egyetértünk.

Az eredmény nem mellékesen döntetlen, pontosan 1:1 lett, ami bőven ad esélyt a továbbjutásra. Szóval csüggedni felesleges; bár Dybala megsérült, Cristante a sárgái miatt, Ranieri a mérkőzés utáni magatartása kapcsán számíthat büntetésre. Friedkinék írtak az UEFA illetékeseinek, de egyelőre pozitív visszajelzés nem érkezett a szövetségtől. Lesz még utóélete a mérkőzésnek, annyi szent. 

„A portói és a pármai sonka között” bővebben

Villáminterjú: Szaniszló Csaba

Blogunk új dobása a „meccs mentes” időszakokra egy interjúsorozat lesz. Ahol magyar médiaszemélyiségeket, – akik nem mellékesen Roma szurkolók – kérdezünk a csapat aktuális ügyeivel kapcsolatban.  Ezen sorozatunk első alanya a Sport TV –ről ismert Szaniszló Csaba. Köszönjük a válaszait, és a gördülékeny közös munkát.

Szaniszló Csaba
Szaniszló Csaba

„Villáminterjú: Szaniszló Csaba” bővebben