EL döntő Budapesten: Sevilla – Roma

Eljött a szezon legfontosabb mérkőzésének hete, ami sok magyarországi Roma szurkoló egyik legkülönlegesebb élménye lesz: Budapesten játszik a csapatunk Európa Liga döntőt! Erre az eseményre külön poszttal készülünk ahol körüljárjuk, hogy mire számíthatunk a Sevilla, a Roma háza táján és a városban. .

Az ellenfél: a Sevilla-ról röviden

Az Európa Liga (és jogelődje, az UEFA Kupa) mestere és koronázatlan királya lesz az ellenfelünk a döntőben. A spanyol csapat már hatszor került döntőbe és mind a hatot meg is nyerte, ráadásul négyet már akkor amikor ezen a néven futott a sorozat. A nevek alapján tehát a focit felületesen követő szurkoló valószínűleg már el is könyvelte az újabb spanyol sikert. Ennél azért bonyolultabb persze, de nézzük mit is takar pontosan a Sevilla általában és most a meccs előtt: Az andalúz csapat 1890-ben alakult, ezzel a legrégebbi foci egyesülete Spanyolországnak. Többnyire az első osztályban szerepelnek, egyszer, 1946-ban lettek spanyol bajnokok, szereztek pár kupagyőzelmet is, de az igazi sikerek és az „európai hírnév” az a 21. században jött el. Utoljára 2001-ben jutottak fel a másodosztályból, akkoriban rendeződtek a csapat tulajdoni viszonyai egy helyi ügyvéd irányítása alatt aki 2002-ben kinevezte a nálunk hírhedté vált Monchi-t. Azóta mindig a tabella első felén végeztek és EL rekorderek lettek 6 győzelemmel. Az igazi sikeres időszakok 2006-2010 között jöttek (2 UEFA kupa, UEFA Szuperkupa, Spanyol Kupa, Spanyol Szuperkupa) majd Unai Emery vezetése alatt egy nagy menetelés 2013-16 között sorozatban 3 EL győzelemmel. Utána jött egy nagyobb edzőkeringő aminek a végén Lopetegui hozott egy kis stabilitást, ami arrafelé EL győzelmet jelent, a legutóbbit, 2020-ban. Azonban most már az ő időszaka is végetért, a budapesti kupa döntő mámora a spanyolokál sokkal komolyabb problémákat fed el mint nálunk, pedig tudjuk hogy Rómában sem felhőtlen a helyzet a döntő csillogása mögött.

A trófea: ez a legnagyobb és legnehezebb UEFA kupa

A Sevilla idén

Lopetegui ebben a szezonban október elejéig volt a csapat edzője. Ekkor a hetedik fordulóban a csapat kieső helyen állt és éppen 1-4-re kaptak ki a Dortmundtól a BL-ben. Itt fogyott el a türelem és érkezett Jorge Sampaoli aki március közepéig edzette a csapatot, de épphogy sikerült elmozdítani az együttest a kieső zónából, 14. helyen álltak amikor megintcsak eljött a váltás: az akkor kieső helyen álló Getafe simán nyert 0-2-re Sevilla-ban. Ezután érkezett Mendilibar, a baszk mester aki több évtizede jár csapatról csapatra a spanyol bajnokságban, többnyire azok közül is inkább ott ahol a középmezőny vagy a kiesés elkerülése a cél. Eddig egyszer nyerte meg a spanyol másodosztályt, sikereit elsősorban az alacsony költségvetéssel működő csapatok feljuttatása vagy benttartása jelentette. Korábbi európai tapasztalata gyerekkori kedvenc csapatánál volt: a Bilbao irányítását 2005-ben vette át. Itt az Intertoto Kupában a Cluj csapatát verték ki tizenegyesekkel, viszont mivel 11 mérkőzés alatt csak kettőt nyert meg, így ott gyorsan végetért a szezonja. Most márciusban térhetett vissza tehát az európai kupaporondra, ahol elég gyorsan letette a névjegyét a Manchester és a Juventus kiejtésével. Az ő vezetésével a bajnokságban is nagyobb rend lett: 11 meccs alatt mindössze kétszer kapott ki a korábban szenvedő Sevilla amivel olyan távol kerültek a kieső helyektől, hogy még a bajnokságban kiharcolt európai kupaindulás is belátható távolságba került. Hozzánk hasonlóan azonban ezt a csapat feláldozta az EL oltárán: a legutóbbi 3 meccsből két döntetlen (ebből az egyik a már rég kiesett Elche ellen) és legutóbb egy vereség (bár a Real Madrid ellen) jött, így esélyes, hogy az évszázadban először nem a tabella első felén végez majd a Sevilla. Ennél nagyobb problémát jelenthet az is, hogy közben a klub mögötti stabilitás is felborult: a régi elnök, a klubot 2013-ig irányító ügyvéd és a sok klubba befektető amerikai 777 Partners között problémák merültek fel, úgyhogy a csapat jövője kapcsán most sok a kérdés és feszültség, ez is hatással lehetett az eredményekre.

Hosszú sor volt a kupával való fotózkodáshoz

Természetesen a siker kapujában ott sem érdekli ez túlságosan a társaságot, nekik még egy hétközi fordulót is kellett játszaniuk, szóval szombat-szerda-szombat meccseltek a mi hétfő-szombat menetrendünkkel szemben. Ennek ellenére náluk nincs sok hiányzó: az eltiltott Ancuna nem utazik a csapattal, de az izomproblémákkal küzködő Marcao, Oliver Torres, Nianzou és Jordan végül a hétfői nap során elutazott Budapestre. Az ő részükről a döntővel kapcsatos legnagyobb gond a budapesti eljutás volt: így ebben aktívan kivette a részét a klub is, szervezéssel és pénzügyi segítséggel a szurkolóknak. Már a hétfői napon elméletileg 7 ezer ember repülhetett Magyarországra, ehhez rendkívüli működési időt is kértek a helyi reptértől, így természetesen ők is meg fogják tudni tölteni a nagyjából 20 ezer fős dedikált helyüket a Puskás Aréna Stefánia út felőli oldalán. Egészen hasonló helyzetben vannak tehát mint mi, csak talán még extrémebb kiadásban: klub körüli gondok, az európai kupaindulásból való kimaradás veszélye és némileg az edzőkérdés is nyitott téma az európai döntő árnyékában. Hiába számít szinte hazai pályának tehát az EL a Sevilla számára: ez most egy egészen más helyzetben lévő csapat, aminek nagyon sokmindentől függ, hogy lesz-e még a közeljövőben hasonló mérkőzésük, de hatalmasat léphetnének ennek az irányába egy győzelemmel szerda este.

Mióta az UEFA kupa/EL külön egymeccses döntőt kapott, azóta a Puskás Aréna lesz a legnagyob helyszín, nagyjából 63 ezres hivatalos létszámmal. A Roma oldalán sikerült megtalálni a szurkolók pontos elhelyezését is a stadionban- ki hol ül?

Mindent egy lapra: A Roma

Ahogy mondtam, a helyzet nagyon hasonló nálunk. Nem csak az Európa Liga győzelem a tét szerdán, de ezzel most már egyértelműen a BL indulás, amivel együtt jár 40-50 millió euro pluszbevétel, potenciálisan Mourinho megtartása amivel Dybala és talán mások megtartása is könnyebb, szóval a csapat magjának megőrzése. Persze nem garantált, hogy a BL nélkül mindenki lelép, de az biztos, hogy nehezebb helyzetbe kerülünk majd. A bajnokságban látványosan elengedte a portugál mester az első négy hely egyikének megszerzését, hiszen hetek óta Primavera játékosokkal, perememberekkel és meccset soha végig nem játszó kezdőkkel állunk ki, aminek az eredményei természetesen nem túl fényesek. Az elmúlt 7 meccsből 4 döntetlen mellett 3 vereséget sikerült elérni ami nem túl biztató felkészülés akkor sem, ha eközben történt magának a döntőbe jutásnak a kiharcolása is. Mourinho meghozott egy teljesen egyértelmű döntést, hogy ő az EL-re akar koncentrálni, ezt az utat látta könnyebbnek a Serie A-nál, ami csak azért necces most, mert visszatekintve alig kellett volna pár ponttal többet szerezni, néha kifejezetten rossz formában lévő csapatok ellen ahhoz, hogy most negyedikek lehessünk. Persze én itt Budapesten nagyon nem bánom majd ha bejön ez a taktika és általánosságban is jobb nyerni egy európai kupát mint kínkeservesen negyediknek lenni a bajnokságban. Legalábbis az előbbit több helyen jegyzik, csak ahhoz meg is kell nyerni.

Fan Zone a Hősök terén. Kellemes hangulat, különösebb tömeg nem volt, de békésen vegyültek el a Sevilla és a Roma szurkolók a koncertek miatt érkező helyiek és a Hősök tere miatt érkező meglepődött turisták között

A csapat

Nálunk az elmúlt hetek azzal teltek, hogy a kulcsjátékosok kellő módon egészségesek és valamennyire játékban is legyenek a döntőre. Ennek megfelelően valószínűleg az elmúlt hetekkel ellentétben Llorrente és Smalling lesz majd hátul, Celik a szélen, bal oldalon pedig van esély Spinazzola játékára, de ő elég keveset szerepelt mostanában. Középen Pellegrini kezdhet, Wijnaldum, Matic és Cristante is valószínűleg, elől pedig Abraham mellett van esély El Shaarawy de leglényegesebben Dybala játékára is, aki hétfőn már a csapattal edzett miután a hétvége során egyre jobban lett és már nem érzett fájdalmat a bokájában. Ilyen szempontból tehát közel van a Roma a legerősebb összeállításához, de a probléma az a frissen begyógyult sebekben és a potenciálisan játékon kívül lévő lábakban lehet. Mondjuk szerencsére pont a visszatérő játékosok azok akik tehetségüknek és tapasztalatuknak köszönhetően hosszú kihagyás után is képesek a megfelelő koncentráció mellett hozni amit tudnak, mint Smalling, El Shaarawy vagy Dybala. Bízok benne, hogy Mourinho a második év végére tisztában van a játékosai adottságaival és ennek megfelelően készült fel erre a döntőre!

Fej fej mellett

Bár mindig vannak megrendíthetetlen magabiztossággal fogadók, de valójában ez egy nagyon kétesélyes mérkőzés. Forma alapján Sevilla. Bajnoki helyezés szerint: Roma. Bajnokság „rangsorolása” (azaz UEFA koefficiens): Sevilla. UEFA csapat rangsor: egy hajszállal, de a Roma. A csapat európai eredményei alapján: Sevilla, ugyanez az edző szempontjából: Roma. Én elsősorban az edzői aspektusban bízok, hiszen ez kiemelten fontos egy ilyen nagy téttel bíró találkozón és ez Mourinho szakterülete, de azért az ő munkájának is megvannak a határai: a játékosoktól függ, hogy ezt hogy valósítják meg a pályán majd.

Habakukk bar – a budapesti Roma szurkolók egy része ide szervezett találkozót az érkező szurkolókkal, már a meghirdetett 20 órai kezdés előtt egész sokan összegyűltek, de estére természetesen nagyobb lett a hangulat

Budapesten

Végül térjünk ki arra, hogy mire lehet számítani annak aki a városban lesz a döntő napjaiban. Kedden kezdődik majd a rendezvény, a Hősök terén rendeznek be egy szurkolói zónát ahol szerda este hatig lesznek mindenféle focival kapcsolatos aktivitások, szponzor kitelepülések, nyereményjátékok és hasonlók. Itt sajnos nem lesz kivetítő ahol lehet követni a mérkőzést majd. Szerencsére a Roma szurkolói ettől nem messze, a Városligetben a Zene Háza környékén gyülekezhetnek majd, ahol a Roma (is) szervezi a programokat. Egy-két koncertre lehet számítani itt is majd, de pontos programot erről nem találtam. Részletesebb infókat a Roma oldalán valamint az UEFA-nak a Europa nevű appjában lehet találni – ebben valóban több a részletes program meg leírás. Hasznos infó még a meccsre érkezőknek, hogy a metrókon és az egyes villamoson elfogadják 17:00-tól a meccsre szóló jegyet is és bármikor lesz vége a találkozónak meg az ünnepségnek, maximum kapacitáson járnak majd a metrók (a kettes és a négyes legalábbis biztosan, de valószínűleg az egyes villamos is). Ezen kívül a távolabbról, autóval érkezőknek az MVM Dome (Népliget) parkolóját ajánlják még a szervezők, amit ingyenesen lehet használni és 16:30-ig közvetlen ingyenes shuttle bus-ok is járnak majd a Roma szurkolók gyülekezési pontjára (visszafelé pedig ez is elérhető lesz a meccs után az egyes villamossal). Amiről még nem találtam információt az az, hogy a Roma szurkolók várhatóan mikor indulnak meg a gyülekezési ponttól a stadionhoz. Az UEFA a menetrendben 17:00-t javasol erre a Sevilla szurkolóknak, ami érdekes olyan szempontból, hogy kényelmesen is fél óra séta mind a két helyszínről a bejárat és 18:00-kor nyitnak a kapuk. Viszont az EB-vel ellentétben nem előre, hanem a kapunál lesz a személyi ellenőrzés (szóval mindenkinél legyen ott az az igazolvány ami az appban meg van adva!) ami miatt biztos sorok lesznek majd és általában a beengedő ajtóknál is szokott lenni egy 10-20 perces torlódás. A stadionon belül az EB meccsekből kiindulva viszonylag szabad lesz a mozgás, szóval ha valaki nagyon rossz helyen érzi magát akkor általában az adott szinten körbe lehet menni és beállni egy másik szektor végére. Most azért lehetséges, hogy komolyabb biztonsági intézkedések lesznek, de valamennyit biztos lehet majd helyezkedni annak aki szeretne.

A Roma szurkolók gyülekező pontja a Városligetben, egészen nagy színpaddal, rengeteg büfével, asztallal, toi-toi-jal. Egyelőre még el volt zárva, de holnap kinyit és a szervezett buszos túrák is ide fognak megérkezni úgyhogy garantáltan jó lesz a hangulat.

Most már plakátokon kívül a szurkolók és a csapatok jelenléte is jelzi a meccshangulatot a városban, bár a keddi napon a belvárosban szinte kizárólag Sevilla szurkolókkal futottam össze, a fenti bárt és a szurkolói zónát kivéve ahol azért volt sok olasz és Roma szurkoló. A csapatok is megérkeztek már a keddi nap során: a Sevilla volt az első, ők a Corinthia Hotelben, míg a Roma a budai Hiltonban száll meg az itt tartózkodás alatt. Lehet, hogy ez a rendszer általában, de egy ismerőstől hallottam, hogy a mérkőzés utáni program a döntő eredményétől függ: ha a Sevilla nyer akkor a Roma meghúzza magát még egy estére Budán, de ha nyer a Roma akkor se várja senki, hogy Belotti majd meghívja egy felesre a körúton, mert abban az esetben egyből mennek a reptérre és irány Róma. Szóval azok után, hogy bő egy éve bízok benne, hogy itt lesznek majd, remélem, hogy a lehető leghamarabb el is hagyja majd a Roma Budapestet és már hajnalban megérkeznek Rómába.