Roma-Parma elé

Következik a 8-ik forduló a Serie A-ban, vasárnap délután érkezik a Parma az Olimpicóba.

Az utolsó meccsén a Parma otthon játszott a Fiorentina ellen, a végeredmény egy dupla nullás döntetlen lett. A Parma több kulcsfontosságú játékosa, az olyanok mint Hernani, Gervinho, vagy Kucka, fáradtnak tűntek. Ez volt a Parma zsinórban harmadik döntetlenje, az Inter ellen, San Siróban elért, látványos 2-2 után, ahol a mi “néhai” Gervinhónk duplázni tudott. Jelenleg a 15-ik helyen tanyáznak, 6 ponttal, alig egy pontra a kieső zónától. Persze az is hozzátartozik, hogy a Roma és a Cosenza elleni kupameccs után, papíron “könnyebb” ellenfeleik lesznek a bajnokságban, a Genoa és a Benevento.

A Parma mostanában csak egy névrokonnak tűnik, korábbi, ősrégi önmagához képest, amikor még a Parmalat kisrészvényeseitől elsikkasztott pénzzel, a “7 nővér” egyik büszke tagja volt és amikor kupákat nyert Olaszban meg külföldön. Persze azóta már a 7 nővér sincs sehol. Az idei mérlegük, 7 meccs után, 1 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség. Szereztek 8 gólt, a gólátlaguk 1,14, a negyedik legrosszabb a Serie A-ban, ami egy meglehetősen gyenge védelemmel párosul, 13 bekapott góllal (1,86 meccsenként). Övék a második legkevesebb kapura lövés: 59, csak a Genoa tudott ennél is kevesebbet. Ezekből alig 24 volt kapura tartó lövés, ami konkrétan a legrosszabb adat a mezőnyben. Hogy valami jót is mondjunk, meccsenként 110.6 km-el, ők futják a legtöbbet a Serie A-ban, az Inter után. Nem szeretnek idegenben játszani, eddig játszottak 1 döntetlent, 2-szer kikaptak és közben kaptak 9 gólt.

Kikre kell figyelni? A legjobb góllövőik a régi ismerősünk Gervinho és Hernani, mindketten 2 góllal, bár Gervinhonak elég volt 4 kísérlet a 2 gólhoz, szemben a brazil 7 próbálkozásával. Illetve Gervinho alakította ki a legtöbb gólhelyzetet is, konkrétan 6-ot. Másik akire figyelni kéne az Kucka, ő nyerte meg a legtöbb fejpárbajt (3), övé a legtöbb kapura lövési kísérlet is (13, meccsenként 1,9) és ő futotta a legtöbbet, meccsenként 11,5 km-t. A passzokban a legpontosabbak Iacoponi és Alves, 87%-al. Eddig három játékos volt kezdő minden meccsen: Hernani, Kucka és Sepe, ha a játékidőt nézzük, akkor az alapemberek közé be kell venni Pezzellát is, aki több mint 500 percet játszott.

Liverani mester gyakran változtat a védelemben és a középpályán, de általában nem variál a két csatárral. Egyesek 4, mások 3 védőt jósolnak a Roma ellen. Előreláthatólag 2 játékos hagyja majd ki a meccset sérülés miatt, Mihaila és Valenti. Itt egy tipp a kezdőjükre:

Parma (3-5-2): Sepe; Iacoponi, Bruno Alves, Gagliolo; Grassi, Hernani, Kurtic, Kucka, Pezzella; Gervinho, Inglese.

A szünet alatt zajlottak az események a Roma háza táján. Az új tulajdonosok szépen lassan elkezdték átformálni a klub vezetőségét. Pallotta több embere is távozott és több új ember is érkezett, vagy érkezni fog. Az egyik jelentős új név Stefano Scalera, aki a politika világából érkezik. A közismert romanista szimpatizáns eddig a Gazdasági és Pénzügyi Minisztérium kabinetfőnök helyettese volt, januártól, a feladata a Rómában az új stadion projekt lesz és a kapcsolattartás a különböző intézményekkel, különös tekintettel a pénzintézetekre.

De Scalera nevét háttérbe szorította egy másik kinevezés. Hosszú várakozás és számos találgatás után, a héten jelentették be, hogy januártól Tiago Pinto lesz a Roma új általános igazgatója. A 36 éves portugál szakember a legnagyobb portugál klubból, a Benficától érkezik. Pinto egy sikeres, fiatal szakembernek számít Portugáliában, a történet a karrierje kezdetéről úgy szól, hogy Pinto felszólalt egy Általános Közgyűlésen és a Benfica vezetőire akkora benyomást tett, hogy azonnal állást ajánlottak neki. A Benfica nemcsak egy fociklub, számos sportban tevékenykednek és Pinto 5 évet töltött a klubnál, mielőtt elkezdett volna aktívan foglalkozni a labdarúgó szakosztállyal. Ezen időszak alatt címekhez segített több szakosztályt, kosárlabdában, futsalban, röplabdában, kézilabdában, még görkorcsolyás hokiban is. Olyan sikeres volt, hogy 2017-ben előléptették: Director of Professional Football lett, vagyis minden profi labdarúgó tevékenység a hatáskörébe tartozott, szorosan együttműködve Rui Costával, a sportigazgatóval tevékenykedett. Jorge Jesus, a portugálok edzője, a napokban azt mondta, hogy “Pinto távozása egy súlyos veszteség a Benfica számára”, a portugál foci nagy, meghatározó szakaemberei közé sorolta a Roma új igazgatóját. Lehetne tovább boncolgatni, hogy mit is jelent ez a kinevezés a Roma számára, de majd meglátjuk a gyakorlatban hogyan fog dolgozni a Rómánál.

Térjünk vissza a Parma elleni meccsre. A Roma látszólag sikeresen felállt a tragikomikus szezonkezdés után. Jelenleg ugyebár a Roma 3-ik, holtversenyben a Napolival és a következő fordulóban pont a Napolival fogunk játszani.  Ezért is lenne fontos nem hibázni a Parma ellen. Ez megint a “kötelező győzelem” kategória, minden más eredmény elfogadhatatlan lenne. Ezt tükrözik a fogadóirodák oddsai is, amik elsöprő romanista fölényt mutatnak.

Fonseca mester mai sajtótájékoztatója elég rövid volt, de talán pont ezért elhangzott több érdekesség is, amiket érdemes kiragadni. Tiago Pintóval kapcsolatban kérdezték Fonsecát, hogy volt-e köze a honfitársa kinevezéséhez, amire a mester azt mondta, hogy ez az elnök döntése volt, aki egy nagy “direttore sportivót”, “sportigazgatót” hozott, aki korábban remek munkát végzett egy nagy klubnál Portugáliában.

Fonsecát kérdezték a volt sportigazgatónkról, a “pereskedő” Petrachiról is, konkrétan arról, amikor a napokban eldicsekedett, hogy ő tanácsolta Fonsecának a háromvédős rendszert. Fonseca kifejtette, hogy nagyon jó viszonyt ápolt Petrachival és ő mindig szereti meghallgatni a körülötte lévő szakemberek véleményét. Beszélt erről a kérdésről is Petrachival, ahogy másokkal is, de az átallás a háromvédős rendszerre az ő döntése volt.

Elhangzottak konkrétumok is a meccsel kapcsolatban. Pellegrini ott lesz a keretben, Smalling viszont nem, még nem áll készen. Elhangzott, hogy Mkhitaryan nagyon jó csatár szerepkörben is, de a Parma ellen Borja Mayoral fog játszani. Kérdezték a középső védőkről, hogy esetleg Juan Jesus, vagy Cristante fog beállni, vagy talán átállnak 4 védőre, amire Fonseca titkolózott egy kicsit és azt mondta, hogy “majd meglátjuk holnap.” Másik kérdés az volt, hogy ki fog kezdeni a középpályán, Diawara, esetleg Villar, amire a mester egyetlen szóval válaszolt: “Villar!” A portugál mester nagyon megdicsérte a Parmát, kifejtette, hogy a legfontosabb a kontráik, főleg Gervinho megállítása lesz.

Santon, Kumbulla, Boer, Dzeko és Fazio elkapták a vírust, egyelőre nem játszhatnak. Smalling ételmérgezést kapott (ezek szerint a vegetáriánusok is tudnak gyomorrontást kapni), Pastore gyógyulgat a csípőműtétje után, Zaniolo pedig márciusig úgysem kerül elő. Fentiek alapján, itt egy tipp a Roma kezdőjére:

Roma (3-4-2-1): Mirante; Ibanez, Cristante, Mancini; Karsdorp, Villar, Veretout, Spinazzola; Pedro, Mkhitaryan; Borja Mayoral.

Nincs is mit hozzátenni, vasárnap délután háromkor Roma-Parma (élő közvetítés 14:55, Digisport2) és forza Roma mindenkinek!