Háromszor is felálltunk, Milan-Roma 3-3

A Roma hétfő este kiharcolt egy döntetlent a listavezető otthonában és megszakította a Milan idei sikersorozatát.

A Milanról azt kell tudni, hogy az egyik legnagyobb olasz klub, a “triumvirátus” tagja és amikor megy a csapatnak, akkor félelmetes lendületük tud lenni. Olyankor megindul egy öngerjesztő folyamat, a médiában mindenki isteníti őket, az intézmények gondos figyelemmel próbálják nem hátráltatni őket és gyakran még az ellenfeleik is félreállnak, mert ilyenkor úgyis kár erőlködni ellenük, jobb pihenni, nem lesérülni és kisárgulni, inkább a következő meccsekre koncentrálnak.

Hétfő este is hasonló hangulat volt, a médiában egymást érték az Ibrát istenítő írások (teljes joggal, nem normális, amit az a pali művel), illetve a párhuzamok a hatvanas évek és a Berlusconi éra nagy Milanjaival. A fogadóirodák is lereagálták a “hurrá hangulatot” és toronymagas esélyesnek hozták Pioli mester csapatát.

Szemben velük állt a Roma, a közismert hiányosságaival, Fonsecával a billegő kispadján, a legfiatalabb védősorral a bajnokságban (Smalling sérült volt), a hiányos keretével, illetve Dan és Ryan Friedkinnel a lelátón, akik most is kimentek a meccsre. Látod Jimmy? Így kellett volna ezt csinálni: ha meccs van, akkor ott vannak a lelátón, védőmaszkban, mert covid van. Te még a kontinensre se bírtál eljönni. Talán még nem sok mindent értek el, de a hozzáállásuk már most csillagos ötös!

Apropó hozzáállás, vigyázz, kész, rajt és vezetett a Milan! Kétszer is! Hát persze, hogy Ibrahimovic kezdte, ki más? Csak hogy még szebb legyen a történet és még jobban örüljenek a szurkolóik. Nem tudom, hogy igaz-e, de valahol azt hallottam, hogy ez volt Ibra pályafutásának a leggyorsabb gólja. Ez bárkit megtörhetett volna, de nem ezt a furcsa Rómát, ezek felálltak. Szűk negyedóra alatt kiegyenlítettünk, a szokásos Dzekóval, aki fejjel megverte a mi “néhai” Romagnolinkat és hiába játszott fölényben a Milan, 1-1-es döntetlennel zárult az első félidő.

De a második félidő megint ugyanúgy indult, szinte még el sem kezdődött a játék és megint vezetett a Milan, ezúttal Saelemaekers volt a gólszerző. Aztán a 69-ik percben jött Giacomelli bíró úr, aki a jelek szerint megirigyelte a játékosokat és úgy gondolhatta, hogy neki is kijár egy kis figyelem. A derék játékvezető gondolt egy nagyot és adott egy nagyon erősen véleményes büntetőt, amikor Bennacer hozzáért Pedróhoz a Milan tizenhatosában. Jött a szokásos Veretout és kiegyenlítettünk!

Már azt gondolhattuk volna, hogy átkerültünk egy párhuzamos dimenzióba, ahol merőben más törvények uralkodnak és egy igazságtalan büntetővel veszik el a győzelmet a Milantól a San Siróban. De nem, Giacomelli bíró úr pánikszerűen azonnal adott egy büntetőt a Milannak is, a legelső adandó alkalommal, amikor bejutottak a Roma tizenhatosába. Ezúttal Calhanoglu és Mancini találkoztak, ez sem volt büntető, de ezt is befújta. Ibrahimovic értékesítette a büntetőt, megint vezetett a Milan és helyreállt a világ rendje.

Ekkor már a 79-ik percben jártunk és elnézve a játék képét, a meccs alakulását, szinte mindenki arra gondolt, hogy a Milan ezt be fogja húzni. A Roma viszont nem így gondolta. Hiába San Siro, hiába Milan, hiába Ibra, hiába Giacomelli bíró úr, a 84-ik percben egy beívelésnél Ibra rossz helyre fejelt egy labdát, érkezett Kumbulla, aki közelről nem hibázott, megszerezte a Roma 3-ik gólját és kiegyenlítettünk.

A 89-ik percben Mirante még bemutatott egy kisebb csodát, amikor kivédte Kessie fejesét (ezzel bőven jóvátette, hogy az első gólnál talán nem volt tökéletes) és négy perc hosszabbítás után le is fújták a meccset. Szép volt! Talán a Roma nem játszott túl jól, sajnos látszottak a hibák és a hiányosságok, de megállítani a San Siróban a Milant, ilyen körülmények között, akkor is elismerésre méltó teljesítmény volt.

Apropó hibák és hiányosságok, ismétlem önmagam, de szükség lenne egy jobb bekkre, valakire, aki legalább egy picit tudja akadályozni az ellenfelek szélsőit és tudja segíteni a támadásokat, mert Karsdorp megint tragikomikus volt. Leao a Milan mindkét góljánál csúnyán megverte a hollandot. Mondjuk ezúttal a másik oldalon Spinazzola se volt tökéletes, belefeledkezett a párbajba Calabriával és egyszer sem tudta megverni. A legjobb talán Dzeko volt, megint “végigverekedte” a meccset, szinte minden labda rajta ment keresztül és megszerezte az első egyenlítő gólt.

Apropó tragikomikus teljesítmény, Giacomelli bíró úr most nagy bajban van, ezúttal alaposan belerondított a levesbe. Az első nem létező büntetővel, ha csak ideiglenesen is, de elvette a Milan előnyét, ezzel magára szabadította a milanista közönség és média haragját. Utána persze kompenzált, nekik is adott gyorsan egy legalább annyira nevetséges tizenegyest, mégis felfüggesztették egy hónapra. Ugyanígy járt Nasca bíró úr is, aki a VAR szobából asszisztált, őt is felfüggesztették. Ez talán érthető, hibáztak és most felfüggesztették őket, engem csak az zavar, hogy amikor más meccseken hibáztak a bírók a Roma kárára, akkor nem történt semmi, inkább eltusolták a hibáikat. Milyen üzenete van ennek? Mindenki vonja le a maga következtetéseit.

De a szezon nem áll le, ma este fogadjuk az Európa-ligában a CSKA Szófiát (élő közvetítés 20:55-kor a Digisport2-őn). Mit is lehet mondani a bolgárokról? Eddig összesen 4 meccset játszottunk ellenük, először az 1983/84-es BEK-ben, a nyolcaddöntőben, akkor mindkét meccsen 1-0-ra nyert a Roma. Legközelebb a 2009/10-es EL csoportkörében találkoztunk, a Roma akkor is nyert, 2-0-ra az Olimpicóban és 3-0-ra idegenben. Most nincsenek túl jó formában, egy nem túl jó bajnoki rajt és egy vereség után az EL-ben, a Kolozsvár ellen, a héten elhajtották az edzőt, Stamen Belchevet és most egy trió irányítja a csapatot, Daniel Morales, Kiril Dinchev és Krassimir Chomakov, amíg be nem jelentik az új edzőt.

Általában 4-2-3-1-ben szoktak játszani, labdatartással, a vonalak közötti összjátékkal és egy beinduló emberrel, aki keresi a réseket. Az olasz elemzők több helyen kiemelték, hogy technikailag nem túl képzettek, majd meglátjuk, hogy ez mennyire igaz. A játékosok közül ki kell emelni Ali Sowét, a Chievóban nevelkedett gambiai csatárt, szeretnek rá támaszkodni a támadásaik felépítésében, ilyenkor vissza szokott hátrálni és gyors passzokkal segíti a csapattársak felzárkózását. Egyértelműen ő a kulcsjátékos a csapatban, illetve ő vezeti a góllövő listát is, összesen 5 góllal az idén a bajnokságban és a kupákon. Rajta kívül még érdemes figyelni Tiago Rodriguesre, aki jól tud távolról kapura lőni és a fiatal védő tehetségre, Valentin Antonovra.

Ali Sowe

Az olasz elemzők még a CSKA gyenge pontjait is leírták, szerintük fokozottan érzékenyek ha letámadják őket, mert a labdatartásuk nem túl jó. “Szórakozott” védelemről is beszélnek, bár szerintem Rómában minden bizonnyal a védekezésre helyezik majd a hangsúlyt, kizártnak tartom, hogy sok területet hagynának a Roma támadóinak. Itt egy tipp a bolgárok kezdőjére:

CSKA Sofia (4-2-3-1): Busatto; Vion, Zanev, Antov, Mazikou; Youga, Jeferson; Keita, Tiago, Sinclair; Sowe.

A Roma minden bizonnyal folytatni fogja a Young Boys ellen már megcsodált rotálást. Kivéve az olyan kulcsjátékosok esetében mint Karsdorp, aki minden bizonnyal megint kezdeni fog és felmerül a kérdés, hogy melyik bosszúálló gonosz istenséget haragítottuk magunkra, hogy így büntet minket.

Itt egy tipp a Roma kezdőjére is, részben Fonseca mester meccs előtti nyilatkozata alapján:

Roma (3-4-2-1): 13 Pau Lopez; 3 Ibañez, 6 Smalling, 20 Fazio; 2 Karsdorp, 14 Villar, 4 Cristante, 37 Spinazzola; 7 Pellegrini, 31 Carles Perez; 16 Borja Mayoral.

Nem is nyújtom tovább feleslegesen a posztot, este Roma-CSKA Szófia és forza Roma mindenkinek.