Genovai folytatás

Négy forduló maradt vissza az idei olasz bajnokságból. A „Ranieri-küldetés” egy genovai vendégjátékkal folytatódik, vasárnap a 18 órás sávban. A feladat nem megoldhatatlan, hiszen a Genoa szinten biztosan nem esik már ki idén, és egyéb célja sem maradt. Persze roppant veszélyesek az ilyen mérkőzések, de a Cagliari ellen mutatott határozottság tovább lendítheti a csapatot. Tovább kell, hogy lendítse!

Vasárnap 18.00

Prandelli idei feladata „szinte” teljesült, bent tartja a genovai piros-kékeket. Bár csapata messze nem domborította ki azt, amire a keret képes lehetett volna. Formájuk inkább siralmas, mintsem megnyugtató, de ez legyen az északiak baja. Utolsó győztes bajnokijuk még március közepén volt, akkor éppen a Juventust (tartalékot) fektették két vállra, nem kis meglepetésre. Azóta sikerült Udineben kikapni, majd elveszíteni a városi derbit. Hat bajnokin két pontra futotta egy hónap alatt.

A házigazdák keretében feltűnik két ismerősebb név. Zukanovic a védelem oszlopos tagja, míg a csatársorban Sanabria kapott tizenegyszer lehetőséget. (igen, neki is van két AS Roma meccse). A felnőtt keretet erősíti a mi Schafer Bandink, aki a téli érkezése óta hat korosztályos meccsen pályára lépett ugyan, de Serie A szüzességét még nem veszítette el. Nagy haverunk, a szenior Pandev is Prandelli rendelkezésére áll majd vasárnap, vagy a nagy reményekkel Milánóba érkező, azóta mélyrepülését végző Lapadula.

Gólöröm a múltból

A középpályán Veloso az, akit több alkalommal képzeltek az újságírók AS Roma játékosnak egy-egy mercato alkalmával, végül mégis Genova maradt az otthona. Akitől én személy szerint egy kicsit tartok, az Lazovic, de egy fecske csak nem okoz gondot a szépen felépülő római középpályának. Sturaro sérülés miatt vélhetően nem játszik vasárnap. Illetve említsük még meg a levezető Criscitot, illetve a kapust Marchettit. Nem véletlenül írtam a bevezetőben, hogy azért ebben a keretben talán több rejlett, mint a biztos bent maradás.

Prandelli 3-5-2-s felfogásához igazítva várhatóan így áll majd fel a Genoa: Radu; Biraschi, Romero, Zukanovic; Lazovic, Lerager, Radovanovic, Mazzitelli, Criscito; Pandev, Kouame. Ezzel szemben Ranieri egész szokatlan módon szinte az egész keretet használhatja. DDR, Santon és Kluivert marad ki sérülés miatt, a többiek bevethetők. Így nehezebb megítélni mire készül az ősz tréner. Véleményem szerint a lehető legerősebb csapattal kezd, ami nálam így néz(ne) ki: Mirante; Florenzi, Manolas, Fazio, Kolarov; N’Zonzi, Cristante; Zaniolo, Pellegrini, El Sharaawy; Dzeko. Persze itt szóba jöhet még Perotti vagy akár Ünder is mint szélső. Esetleg Pastore középen. Meglátjuk.

Prandelli

A csapat körül persze zajlik a pletykaáradás. Most a legaktuálisabb a „Conte-konteó” (bocs!). Szóval Palotta több interjúban is hangsúlyozta, ő az olasz sztáredzőt szeretné. Mondjuk, ehhez pénz kell, sok pénz. Ami viszont biztosan jót tenne a csapatnak, hogy a piacképes játékosok mozgását lassítaná egy top 10-s edző kinevezés. Mert oké, túl sok nagy igazolásban nem reménykedhet az egyszeri, sokat látott romanista, de legalább abban bízhat, hogy az értékeket képes lehet egy ilyen külső hatás kapcsán (lásd: Conte lesz a vezetőedző) megtartani.

A Genoa elleni meccsekről nekem még jópár évig ez fog eszembe jutni… 🙁

Maradjunk annyiban, hogy a legfontosabb jelen állás szerint a vasárnapi három pont. A mérkőzést egyébiránt Mazzoleni vezeti, közvetítés pedig a szokott helyen, DigiSport2-n lesz. Részemről optimistán várom a hét utolsó napját. Valamit láttam a Cagliari ellen, amit már hónapok óta nem vettem észre a csapaton. Ha ez Ranieri munkájának beérése, ám legyen. De maradjon belőle erre a maradék négy fordulóra, mert nagy szükség lesz rá, ha komolyan BL indulásról álmodozik a vezetőség.