Giuliano Taccola

A múlt szombati meccsen a SPAL ellen a Roma megemlékezett Giuliano Taccoláról, a halálának az ötvenedik évfordulóján.

A Roma játékosok mezeire rá volt írva, hogy „Giuliano”, a mezeket el fogják árverezni, Taccola családjának a megsegítésére. De ki volt Giuliano Taccola? Taccola egy csatár volt, egy nagyon jó csatár, aki Toscanában, Uliveto városkájában született. A helyi csapatban kezdett focizni, amíg ki nem tűnt a pisai korosztályos bajnokságban és el nem vitte a Genoa. A Genoa korosztályos csapataiban nevelkedett, majd megkezdte a profi pályafutását, különböző Serie B és C csapatokban: Alessandria, Varese, Entella, Savona.

Az egyik legnagyobb sikere a feljutás volt a Serie B-be a Savonával. Ekkor szúrta őt ki Fulvio Bernardini, aki beajánlotta a Rómának. Még egy évet töltött a Serie B-ben, a Genoában, majd megérkezett a Rómába. Eleinte minden szépen alakult, de a második szezonjában a Rómával hirtelen látványosan esett a teljesítménye, gyakran volt lázas és folyamatosak voltak a rosszullétek. A Roma orvosai szívrendellenességgel diagnosztizálták, ennek ellenére, a Roma edzője, Helenio Herrera rendszeresen játszatta.

Októberben kivették a manduláját, egy komplikált műtét volt, többször  is bevérzett a beavatkozás során és az orvosok egyhónapi abszolút pihenést írtak neki elő. De az előírtnál jóval korábban elkezdett edzeni, mert játszani akart és mert a Roma sem akarta, hogy túl sokáig távol legyen. Miért? Taccola szempontjából azért, mert akkoriban a meccsek után járó prémiumok jelentették a fizetés jelentős részét, Taccolának pedig nem volt pénze, viszont volt felesége és két kisgyereke. A Rómában végre elkezdett jól keresni, játszani akart. A Roma szempontjából pedig azért, mert Taccola nagyon jó játékos volt! Ha nem lettek volna az egészségügyi problémái, akkor több mint valószínű, hogy világszerte megismerték volna a nevét.

Taccolát imádták a szurkolók! Szerény és visszafogott, egyszer úgy írták le, hogy ő a sztár ellentéte. Egy szegény családba született, az apja utcai árus volt, már nagyon fiatalon, 15 évesen, elszökött otthonról Genovába, hogy a saját erejéből érvényesüljön. A 67-68-as szezon nyitó fordulójában mutatkozott be az első osztályban és egyből gólt szerzett, Milánóban, az Inter ellen, egy meccsen ami végül 1-1-es döntetlennel végződött. A Brescia ellen, szilveszter napján két gólt is szerzett és a Roma második volt a bajnokságban. A következő szezon első meccsén 30 másodperc után szerzett gólt a Fiorentinának, az volt az egész bajnokság első gólja. A szurkolók imádták! Amikor megvertük 1-0-ra Torinóban a Juvét (a gólt Capello szerezte, de Taccola akciójából), a szurkolók tömegesen kivonultak a Termini pályaudvarra, hogy Taccolát ünnepeljék!

A mandulaműtétje után is, Taccolának gyakran volt láza az edzések után, csökkent a testsúlya és legyengült az antibiotikum-kezelések miatt . Februárban játszott egy edző meccset és elájult a pályán. Március elején lesérült a Sampdoria ellen Genovában, ráadásul a meccs után megint rosszul lett, de két héttel később mégis elment a Rómával Cagliariba. Herrera ragaszkodott hozzá, mert a Cagliarival ugyan nem játszhatott, de talán három nappal később tudott volna játszani a Brescia ellen a kupában.

Cagliariban Ciccio Cordova volt a szobatársa, ő sem játszhatott eltiltás miatt. De reggel részt kellett venniük az edzésen, mert Herrera ragaszkodott hozzá, márpedig a „Mágus” edzései legendásan kemények voltak. De Taccola nem volt jól, rosszul érezte magát. A tribünről nézte végig  a meccset, ami 0-0-ás döntetlennel végződött. Nagyon jó eredmény volt! A Cagliari akkoriban egy szuper-csapat volt. Olyan arcok játszottak ott mint Riva, Nené, vagy Boninsegna, a következő szezonban meg is nyerték a bajnokságot!

A meccs után azonnal csatlakozott a csapattársaihoz, aztán egy idő után Sirena ordítva rohant ki az öltözőből, hogy „Giuliano rosszul van!” Ginulfi megpróbálkozott a szájból szájba lélegeztetéssel, mások szívmasszázzsal, kapott egy penicillin injekciót is. Végül megérkezett a mentő és elvitték a kórházba. Herrera meg indulni akart a reptérre, három nap múlva jött a Brescia elleni meccs… Már a reptéren voltak, amikor megjött a hír, hogy Taccola meghalt!

Herrera beszédet tartott a játékosoknak: „Srácok, az élet folytatódik, játszanunk kell a Brescia ellen…” Cordova, D’Amato és Sirena fellázadtak, a mondandójuk lényege az volt, hogy játsszon csak Herrera a Brescia ellen, de ők nem ilyen szép szavakat használtak. Elmentek a kórházba és már ott találták a Cagliari játékosait, Gigi Rivával az élükön, aki üres tekintettel bámult a semmibe. Közben Herrera meg visszaért Rómába, ahol már várták az újságírók: „Nagyon rendes srác volt, ismertem a gyerekeit… Nem tudunk mit mondani.” Nagyjából ennyire futotta tőle.

Közben Rómában szóltak Giacomo Losinak, a nagy kapitánynak, aki a fővárosban maradt, mert olyan rossz viszonyban volt Herrerával, hogy már a keretbe sem hívta be. Megkérték, hogy ő beszéljen Taccola feleségével, aki még nem tudott semmit, de már gyanakodott, mert a lakása körül elkezdtek gyülekezni a fotósok és az újságírók. Losi pedig elment hozzá, vele tartott Marchini, a Roma elnöke és egy másik vezető, a későbbi nagy elnökünk, Dino Viola, akinek ott se kellett volna lennie, de segíteni akart. Marchini megkérte az újságírókat, hogy ne legyenek szem előtt, mert Taccola felesége akkor még nem tudott semmiről. „Megölték őt?” Ezzel a kérdéssel fogadta Losit Taccola felesége. Losi meg természetesen tagadta, de ő mégis mit mondhatott volna?

Marchini azonnal telefonált Cagliariba és szörnyen dühös lett, amikor megtudta, hogy a Roma már elutazott, Sirena, D’Amato és Cordoba kivételével. Felhívta őt Ginulfi: „Elnök úr, itt vagyunk Fregenében, de mi haza akarunk menni, legalább ma estére.” Azonnal felhívta Herrerát, de az argentin edző nem igazán értette a helyzetet: „Elnök úr, látta? Döntetlent játszottunk! Sajnos az a szegény srác…” Marchini nem hallgatta végig, megparancsolta neki, hogy azonnal küldje haza az összes játékost.

Több mint 150.000 ember gyűlt össze Taccola temetésére a San Paolo Bazilikánál. A koporsón ott volt egy fekete zászló és a Roma 9-es meze.

A tragédia kapcsán felmerül egy csomó kérdés és felelősök is akadnak szép számmal: több mint félóra után jött a mentő, nem volt egy oxigénpalack se. És a Roma? Semmibe vették a diagnosztizált szívrendellenességet, játszatták az egészségügyi problémái ellenére. Felmerülnek az azóta bizonyítást nyert pletykák is, Herrera mester híres farmakológiai kísérleteiről. Részben ezek miatt kapott össze Losival is, aki sosem kért a mester gyanús „vitaminjaiból”. Ott vannak Taccola özvegyének a vádjai is, aki szerint a férjét megölték gondatlanságból, mert nem törődtek az állapotával, csak ki akarták használni és utána pedig eltusoltak mindent.

Taccolát sosem felejtették el, egy utca viseli a nevét Trigoriában, a Roma edzőközpontja mögött és a romanista szurkolók természetesen folyamatosan őrzik a kollektív emlékezetükben. Most, ötven évvel a halála után, a klub megragadta az alkalmat, hogy felidézze az emlékét és segítsen a családjának.