O1G

Foglajuk akkor össze, hogy mi is történt ma este !

„Bana Tibor jobbikos képviselő azt mondta, hogy visszamennek tárgyalni, kitartanak, mindenképpen beolvastatják a követeléseket. „Ha kell, akkor a reggeli adásban olvastatjuk be” – mondta. Aki kitart, az maradjon, aki úgy dönt, hogy hazamegy, az hozzon akár reggelre még egy, még tíz embert, mondta. Orbán Viktor 2006-ban azt mondta, a népnek joga van elkergetni a kormányt, emlékeztetett a beszéde végén.”

Hú bazze,most jut eszembe, hogy a mellényúlt politikai poént egyszer már előttem ma este egy kommentben….

Na mindegy, most már marad, O1G (Onedinkenedi 1 G.ci)

Akinek nem lenne tiszta „azzé” történt itt ma más is , és (O1G) amennyiben túlpolitizálnám a blogot, majd Szentesi János kollégám korrigálja,( és ir helyettem egy másik  posztot.)  🙂

Na, de mielőtt bárki megijedne itt nem fogunk „politizáni”, hiszen ez egy sportblog, a szivás  az (mármint nektek olvasóknak),  hogy ez a poszt pont nekem jutott….

Na de félre az arkangyalokkal, hazudnék, ha azt mondanám, hogy a mai cirkusz nem segitett volna felfűzni a posztomat, mert egyébként igen….

Igen, mert a havi egy posztomat,(irhatnék ám többet is, sűrűbben engednek ki a szanatoriumból)  Crisante baszta el.

Elvileg Prandelli azt mondta, a meccs előtt, hogy a Roma egy sebzett vad, akit nehéz lesz legyőzni. Ezt kb a 60-ik perc környékén mondta a speaker. Lehet hülye vagyok, (ironia, vagy nem) de kérdeznék valamit.  Az, ha nyár közepén egy szúnyogot agyon akarsz baszni de mellécsapsz, az sebzett vadnak számit?  Komolyan kérdezem, mert a mai este ezt mutatta, hogy

O1G….

Nyertünk 3-2-re….

Forza Roma…..

Update!

Nah, a „nagy teli forradalombol” megebredven azert egy kicsit kibovitem a posztomat. most mar ekezetek nelkul, mert lusta vagyok valtani. Szoval mit ne mondjak, az eredmeny ellenere abszolut nem nyugozott le a tegnapi Roma! O1G! „Olsen 1 Gengszter” volt tegnap, tok jo, hogy epp a mecccs kezdese elott 3 oraval dicsertuk, hogy mekkora igazolas volt! Nyilvan az lehetett, hogy elolvasta a pozitiv kritikat, es utana a talalkozo elott jol bezabalt toltottkaposztabol, meg „bejglibol”, (ez a szo most igy visszaolvasva „abszolut” nem hangzik skandinavul by the way) mert kb ugy mozdult ra az elso potyagoljara, mint en szilveszterkor 4 wiskey utan a 8.-ik soromre (ja, meg ez is itt van?) Bevallom ferfiasan, a tegnapi meccs utan elgondolkodtam, hogy en mit tennek most, ha Pallotta helyeben lennek. Vegul arra a kovetkeztetesre jutottam, hogy mint kepzeletbeli uzletember, hagynam a picsaba az egeszet, es meg most megszabadulnek a csapattol, leirnam a koltsegeket, es ” move on”. De komolyan, hat kinek hianyzik ez? A jelenlegi Romat szerintem mar csak egy edzocsere, es tulajdonosvaltas menthetne meg az idei szezonban, ami egy massziv tokeinjekcioban csucsosodhatna ki, mert ez a „toldozgatunk-foltozgatunk” taktika nem vezet semmire. Par hete olvastam, hogy a Szaudi kiralyi csalad erdeklodik a Roma irant, es most kepzeletben mindenki forduljon el, mert en most kurva morbid leszek! Nem mondhatjatok, hogy nem szoltam elore! Szoval en Jimmy helyeben eladnam nekik a csapatot, amivel egyszerre jarna jol mindenki, nah jo, Jimmy talan nem annyira, de mi Romanistak igen. Szoval vegre valahara teljesulne az almom, es egy igazi „olajos” csapat valna belolunk, es (most jon a morbid resz), a rossz sajtonknak is bucsut inthetnenk…. Update vege!

Forza Roma!