Roma-Juventus 0-0

Az utolsó előtti fordulóban, egy közel teltházas Olimpicóban, a Roma egy gól nélküli döntetlent játszott a gyakorlatilag már bajnok Juventus ellen. Az első félidőben a Roma sokkal agresszívebb volt, a másodikban, főleg miután emberhátrányba került Nainggolan kiállítása után, már nem tudta veszélyeztetni a Juventus kapuját, a torinóiak pedig eleve nem is nagyon akartak többet a döntetlennél.

Ünnepi hangulat az Olimpicóban

Kezdjük az elején, sok helyen hallhattuk és olvashattuk, hogy a Juventusnak kellett még 1 pont, hogy megszerezzék zsinórban a hetedik bajnoki címüket. Nos, ez egy barokkos túlzás, a Juve gyakorlatilag már bajnokként érkezett Rómába, 16 góllal jobb volt a Napolinál a gólkülönbségük a forduló előtt! De ha valaki úgy gondolja, hogy ennek a Napolinak volt egy hangyakörömnyi esélye is, hogy két forduló alatt ledolgozzon egy 16 gólos különbséget ezen a Juventuson,  az jelezze a kommentekben, én pedig ingyen és bérmentve ki fogom nevetni az illetőt, csak a rend kedvéért.

Az első félidőben talán „higany” volt a legaktívabb a Juvésok között, de ő se váltotta meg a világot.

Szerencsére a Roma is némileg hasonló helyzetben volt, mivel az Inter és a Lazio „ügyetlenkedései” után, már matematikailag is biztos volt a BL indulás. Igazából már csak egy pontot kéne szerezni valahogy, hogy meglegyen a harmadik hely is, ami plusz 3-5 millió eurót jelentene a negyedikhez képest. Szerintem ennek is szinte csak azért lenne jelentősége, mert a Laziótól vennénk el ezt a pénzt, szóval miért is ne? Így álltak fel a csapatok:

ROMA (4-3-3): Alisson, Florenzi, Fazio, Juan Jesus, Kolarov, Pellegrini (72’Gonalons), De Rossi (81’Strootman), Nainggolan, Cengiz Under (81’Schick), Dzeko, El Shaarawy.

JUVENTUS (4-2-3-1): Szczesny; De Sciglio, Rugani, Barzagli, Alex Sandro; Pjanic, Khedira; Bernardeachi (67’Douglas Costa), Dybala, Mandzukic (81’Bentancur); Higuain.

A Sassuolo kiválósága, a római és romanista Politano is kilátogatott a meccsre. A tegnapi góljával az Inter ellen, ő is hozzájárult a Roma BL indulásához. Köszi Matteo! Végre egy romanista nem minket büntetett!

Ilyen előzmények után, az első félidő mégis meglepően aktívra sikeredett. A Roma látszólag komolyan megpróbálta megnyerni a meccset, csak éppen nem nagyon tudott igazán veszélyes helyzeteket kialakítani a Juve kapuja előtt. A juve játékosok már sokkal kisebb lelkesedést mutattak, talán picit még megviseltek voltak a pár napja megnyert olasz kupadöntő után. De ahogy már kifejtettem, az ő szempontjukból ennek az egésznek nem volt túl nagy jelentősége.  Ha kikaptak volna, akkor a jövő héten otthon ünnepelték volna a bajnoki címet a saját közönségük előtt, így meg ünnepeltek egyet Rómában is.

Pellegrini kimondottan jól játszott, itt éppen az „áruló nagyfejű” bosnyák középpályással küzd.

Az első két római helyzet Matuidi és Pjanic hibája után adódótt, de Dzeko és Nainggolan nem találták el a kaput. A 26. percben Pellegrini és Ünder előtt adódott egy helyzet, de nekik se sikerült a gólszerzés.

Az első Juve helyzet a 35. percben volt, de Dybala távoli lövése kevéssel mellé ment, majd Bernardeschi próbálkozott sikertelenül. A félidő végén pedig egy Kolarov szabadrúgás ment kevéssel mellé.

Szerb-argentin csúcstalálkozó, Kolarov vs. Pipita.

A második félidő egy Dybala lesgóllal kezdődött, mázlink volt, mert nem sokkal volt előrébb. A Juve egy picit jobban odatette magát, a Roma pedig már nem tudta olyan folyamatosan járatni a labdát, még kevesebb helyzet adódott, mint az első félidőben. A 65. percben, Kolarovnak volt egy távoli próbálkozása, a labda megpattant Barzaglin és kevéssel a juve kapuja felett távozott.

Aztán 20 perccel a vége előtt jött Nainggolan kiállítása, egy Dybala ellen elkövetett szabálytalanság után megkapta a második sárgáját. Őszintén szólva nehéz lenne vitatkozni az ítélettel, a belgának már az első sárgája előtt volt egy sor becsúszása, amiknél néha eltalálta ugyan a labdát is, de Tagliavento bíró úr összességében elég türelmes volt vele. Viszont a sárga után, az első szabálytalanságnál kivágta. Sajnos azt kell mondanom, hogy megadható volt. Ezzel le is zárult a Ninja idei szezonja, az utolsó fordulót ki fogja hagyni.

Na hogy tetszik az új mezünk a következő szezonra? A fiúk-lányok a Nike-nál csináltak nekünk szép sárga zoknit! Nem baj, legalább nem terepmintás…

A belga ninja kiállítása után, akár nyugodtan le is fújhatták volna a meccset. Az emberhátrányba került Roma már végképp nem tudott mit kezdeni a Juvéval, a torinóiak pedig avval voltak elfoglalva, hogy birtokolják a labdát és járassák az órát. Végül két perc hosszabbítás után, Tagliavento bíró úrnak is elege lett a semmiből és mindenki megkönnyebbülésére lefújta a meccset.

Egy ideje már hagyomány, hogy az utolsó hazai meccs után, a játékosok a gyerekeikkel együtt köszönik meg a közönségnek a szurkolást. A képen Dzeko és a kislánya Una.

Nincs nagyon mit hozzátenni, a Juve megnyerte matematikailag is az újabb bajnoki címét, mi jövőre is biztosan megyünk BL-ezni és ha behúzunk még egy pontot az utolsó fordulóban a Sassuolo ellen, vagy ha az „unokatesóink” nem nyernek az Inter ellen, akkor meglesz a harmadik hely is. Jövő héten jön a Sassuolo-Roma, a záró forduló, addig is forza Roma mindenkinek!