Az Európa Liga legjobb 16 csapata közé…

Sűrű a program írtuk már sokszor a februári posztokban. Ezért is jön jól, egy oda-vissza vágós lebonyolításban kiharcolt idegenbeli 4-0. Valamivel egyszerűbb így a visszavágó, még akkor is, ha fél vállról nem vehető a spanyol Villarreal. Reményeink szerint a csütörtök kora esti mérkőzésen (kezdőrúgás 19.00) hazai gólokkal sikerül a kedélyeket megnyugtatni, és a biztos továbbjutást kiharcolni.

Dzeko pihenőt kap?

A Samp elleni vereség óta négy tétmeccset húztunk be, három találkozón négy rúgott gólig jutott kedvenc csapatunk, és az Olasz Kupa továbbjutás is abszolválva lett. Öröm és boldogság lengi be Trigoria-t, jöhet az erőltetett menet utolsó harmada, és annak első mérkőzése, az EL visszavágó.

Volt, hogy nyafogtam, nehéz bizonyos helyzetekben posztot írni. Ebbe a kategóriába tartozik a csütörtöki visszavágó is. Nem tudom azt elképzelni, hogy a tartalékosan kiálló Roma elszórja előnyét, és ne tudjon továbbjutni egy ilyen helyzetből. Ettől még a meccset le kell játszani, meg a labda kerek, hogy ordasabbnál ordasabb közhelyeket pufogtassak.

Salah gólöröm se lesz?
Salah gólöröm se lesz?

Miért gondolom, hogy tartalékos lesz csapatunk? Talán azért, mert egy Inter-Lazio-Napoli trió követi majd a csütörtöki nemzetközit. Ebből indulhatnak ki az olasz újságírók szintén, amikor a lehetséges kezdőt jósolgatják a 24 óra múlva kezdődő Európa Liga mérkőzés kapcsán. Alisson – Jesus, Manolas, Vermaelen – Rui, Paredes, DDR, Peres – EL Shaarawy, Perotti, Totti kezdőt látnak a legvalószínűbbnek.

Így mindenki kezdőként jöhet, aki mostanában kevesebbet játszott, és persze lesz egy bikaerős cserepadunk. Jó ezeket a mondatokat leírni. Alisson következetesen kapja a lehetőséget a bajnokságon kívül. Váltakozó teljesítményét maximum a meccshiány generálhatja, de komoly bakija nem hogy nem volt, inkább bravúrjai maradtak emlékezetemben. Jesus épp a minap nyilatkozta, nem foglalkozik a negatív kritikákkal, már milánói vendégmunkássága során kapta ezeket, és az olasz fővárosban sem csendesednek mindenezek. Remélem, előrukkol majd egy olyan produkcióval, ami elcsendesítheti a károgókat.

Bízom benne, hogy DDR higgadt marad
Bízom benne, hogy DDR higgadt marad

Manolas játékba van, pár mérkőzést kihagyott a mercato ideje alatt, aggódtam érte rendesen, hogy elkótyavetyéljük már a télen, de nem lett igazam. Vermaelen egyelőre többet volt sérült, mint egészséges, a jó játékkal ő szintén adós. Rui felépülése rendben zajlott, amikor lehetőséget kapott a „mély” szélső élt vele. Kirobbanó formában még nincs, de csütörtökön ő is bizonyíthat. Paredes visszafogottabb, új posztja Spalletti találmány. Jól muzsikált, amikor játéklehetőséget kapott, kíváncsi leszek, hogy DDR mellett léphet-e feljebb csütörtökön.

Peres és DDR játékban vannak, velük most nem foglalkoznék. A támadó hármas következik. Sárika talán a legnagyobb áldozata a mostani formafelfutásnak. Nem tudom, mi van a sráccal, de számára mintha teher lenne csapata jó szereplése. Bízom benne, hogy megtalálta a tökeit, és előrukkol egy jó teljesítménnyel. Perotti a formációváltás miatt került peremre, illetve sérülése sem segítette az elfogadható teljesítményben. A legnagyobb áttörést tőle várom holnap.

A Legenda egy "digitális olajfestményen"
A Legenda egy „digitális olajfestményen”

Totti pedig maga az intézmény Rómában. Lejáró szerződésén Spalletti viccelődött kicsit a Torino elleni bajnokit követően. Elnézve a negyedik ikszben járó legendát, elfogadta epizódszerepét, nem sír, játszik, amikor beküldi őt mestere. Bár sebessége már régen nincs, a védekezést tíz évvel ezelőtt sem preferálta, így maradnak a zseniéből táplálkozó passzai, és a bakájában bujkáló pontrúgások. Hátha eredményes tud lenni az Öreg! Ennek szorítok.

Hogy mire számítok a spanyoloktól? Nehéz lenne megmondani. Hétvégi bajnokijukat elnézve túl sok változáson nem mentek keresztül az elmúlt napokban. A hosszabbításban szerzett góllal verték, idegenben a Real Sociedad-ot. Fontos három pontot szerezve ezzel. De a játékukban nem láttam az erőt és a mindent lebíró akaratot. Mindenesetre rengeteg Puffin Lekvárra lenne szükség a párharc megfordításához, maradjunk ennyiben.

Vele ettől többet nem szeretnék foglalkozni
Vele ettől többet nem szeretnék foglalkozni

A mérkőzést a német Felix Zwayer vezeti majd, közvetítés a DigiSport kettes csatornáján lesz. Reményeim szerint egy sima, sérülésektől mentes római örömünnep elé nézünk, hogy a pénteki sorsoláson végre mellék álljon a szerencse és tovább dédelgethessük trófeagyűjtő álmainkat.