Idegenben zárjuk az EL csoportkört

Csütörtökön az Európa Liga csoportküzdelmei is véget érnek. A számunkra fontos kérdések szerencsére eldőltek az 5. körben. Így az E csoport győztese mindenképpen az AS Roma lesz, függetlenül a romániai mérkőzéstől. Ettől még ezt a találkozót is le kell játszani. Ráadásul román riválisunk igencsak összekapta magát, és továbbjutási reményeit pont ellenünk realizálhatja.

Itt játszik csütörtök este a Roma
Bár ez az Astra stadionja, a mérkőzés a fővárosban lesz…

A gyurgyevói csapat eddig 7 pontot szerzett, amivel a második, továbbjutó helyen tanyázik. De a harmadik Austria a negyedik Plzennel csap össze, így az osztrákok még bőven feljöhetnek a második helyre. Az Austria – Astra párharc két eredménye a sógoroknak kedvez, azaz pontegyenlőség esetén a bécsi csapat jutna tovább. (idegenben 3-2-re nyert az Austria, míg Bécsben 2-1-re nyert az Astra, ebben az esetben az idegenben lőtt gólok döntetnek)

Ettől a Roma csoportelsősége nem kerül veszélybe, szóval Spalletti nyugodtan hátradőlve várhatja a csütörtök kora esti találkozót. (19.00 kor van a kezdés) Emiatt biztosan sok meglepetést láthatunk majd a kezdő csapatunkban.

Az Öreg kezdő lehet
Az Öreg kezdő lehet

Többek között Totti és Iturbe kezdőbe kerülésében bízom. Azon kívül jöhet nyilván Gerson, El Shaarawy és a „sportszerűtlen” Strootman. Hátul Vermaelen mellett Jesus és Seck is kezdő lehet. A kapuban biztosan Alisson kerül. Magyarán, ha én állítanám össze a tartalékos Rómámat a következőképpen nézne ki: (4-3-3) Alisson – Peres, Vermaelen, Jesus, Seck – Strootman, Gerson, Nainggolan – El Shaarawy, Totti, Iturbe.

Nézzük meg kicsit a románokat. Az Astra gyönyörűen felzárkózott az EL csoportban, egy Roma elleni győzelemmel továbbjuthatnának. Viszont a bajnokságban kevésbé szerepel jól a tavalyi bajnok. Bár hétvégén idegenben begyűjtötte a három bajnoki pontot, a 14 csapatos bajnokság 9. helyét foglalja el jelen pillanatban az Astra. Nyilván a kettős terhelés van ilyen rossz hatással a társaságra. 19 bajnokijából mindössze hatot volt képes megnyerni.

Strootman szintén játszani fog... a bajnokságban kénytelen pihenni
Strootman szintén játszani fog… a bajnokságban kénytelen pihenni

Marin Anastasoviciról elnevezett stadionjuk 8500 férőhelyes, új létesítmény, de a mérkőzést nem ott játszák majd, hanem Bukarestben a nemzeti stadionban. Várhatóan a hűvös idő ellenére is sok néző előtt lépnek pályára a csapatok. Messzemenő találgatásokba nem szeretnék belemenni, nyilván az olaszok túl komolyan nem veszik majd a mérkőzést, ellentétben a románokkal.

Ebben bőven benne van egy hazai siker, ami szükséges az Astra továbbjutásához. Viszont több olyan játékos léphet pályára, nemzetközi mérkőzésen a csapatban, akit kevesebbet, vagy éppen még soha nem láthattunk tétmérkőzésen. Ha nem menne szembe az elveimmel, most biztosan vendég győzelemre raknám a pénzem.

Nagy fejfájás nem vár a mesterre
Nagy fejfájás nem vár a mesterre

Jó kis tesztmérkőzés lesz, nem több a csütörtöki, Spalletti próbálgathatja peremembereit, sőt taktikai dolgokat is tesztelhet. Itt a benevezett húsz játékos névsora: Lorenzo Crisanto, Alisson Becker, Wojciech Szczesny, Riccardo Marchizza, Eros De Santis, Emerson Palmieri, Moustapha Seck, Thomas Vermaelen, Bruno Peres, Juan Jesus, Emanuele Spinozzi, Davide Frattesi, Gerson, Kevin Strootman, Radja Nainggolan, Stephan El Shaarawy, Filippo Franchi, Francesco Totti, Edin Dzeko, Juan Manuel Iturbe.

Nem is ragozom tovább ezt a felvezetető. Annyit még tudni érdemes, hogy a török Hüseyin Göçek vezeti a találkozót, amelyet a DigiSport 2-n élőben meg lehet tekinteni. Hajrá!