Csütörtök este a Roma legyőzte 3-0-ra a Trabzonsport az Olimpicóban, Cristante, Zaniolo és El Shaarawy góljaival. Ezzel a győzelemmel bejutottunk a Konferencia Liga csoportkörébe.
Ez volt a Mourinho féle Roma harmadik tétmeccse és eddig nincs sok okunk panaszkodni. Három meccs, három győzelem, 8 szerzett gól és mindössze 2 bekapott gól. Le a kalappal! A meccs utáni sajtótájékoztatón, Mourinho azt mondta, hogy az 5-1-es összesített végeredmény csalóka, mert nem volt ekkora különbség a csapatok között, a Trabzonspor ennél sokkal jobb csapat. Mourinho szokás szerint rafkós, mert ha a Trabzonspor annyira jó, akkor ugyebár az 5-1 is sokkal többet ér. Rafkós! Végre van egy ilyen edzőnk.
De beszéljünk egy kicsit a meccsről is. Jelek szerint Mourinho tényleg nem szeret rotálni, megvan a maga 13-14 embere és elsősorban azokat használja. Nem mintha a többiek ki lennének zárva, szó sincs róla, meg lehet nézni a csereként beálló játékosokat, eddig minden cserénk úgy áll be, mintha vért ittak volna. Tehát a portugál most sem változtatott a Fiorentina elleni győztes kezdőn:
ROMA (4-2-3-1): Rui Patricio; Karsdorp, Mancini, Ibanez, Vina; Veretout (79’Villar), Cristante; Zaniolo (79’El Shaarawy), Pellegrini, Mkhitaryan (73’Perez); Abraham (65’Shomurodov).
A meccs elején a törökök nagyon agresszíven léptek fel, magasan álltak fel és próbálták kihasználni Gervinho megindulásait. A Roma pedig eleinte hagyta, hogy a Trabzonspor kitombolja magát, majd tíz perc után szépen átvette a játék irányítását, lezárta a területeket és elkezdte keresni a gólt. Nem kellett sokat várni, a 20-ik percben Karsdorp a szélről megtalálta Cristantét, aki a tizenhatos elől megeresztett egy pontos lövést a kapu alsó sarkába, ami ellen Cakir kapus tehetetlen volt és a Roma összesítésben már két góllal vezetett.
Az előny birtokában, a Roma lazábban, szebben játszott és itt-ott egészen szép jeleneteket is láthattunk a csapattól. Így telt el az első félidő, a Roma szórakoztatta a közönséget, a Trabzonspor pedig nem tudott igazán veszélyes akciókat produkálni.
A második félidő ugyanúgy kezdődött mint az első, a törökök agresszív pressinggel keresték a gólt, hogy újra nyílttá tegyék a párharcot. Ezek Rui Patricio percei voltak, a portugál hálóőr káprázatos védést produkált, amikor Vitor Hugo közelről fejelt kapura, Hamsik szögletéből. Komolyan, a törökök már félig ünnepelték a gólt, amikor Rui Patricio, megcáfolva a józan észt és a fizika törvényeit, valahogy mégis odarepült és kivédte a labdát.
Abraham egy kapufával válaszolt a törökök próbálkozására. Az angolunknak eddig tényleg nincs sok szerencséje a kapufákkal, ez volt a második, a második meccsén. Aztán egy régi ismerősünk, a Nápolyból Törökországba „nyugdíjazott” Marek Hamsik eresztett meg egy irgalmatlan kapáslövést, de Rui Patricio aznap nem ismert tréfát és bemutatott egy újabb óriási védést.
Huszonöt perccel a vége előtt következett Zaniolo gólja, kihasználva Veretout mélységi indítását, megvédte a labdát a védője ellen és ballal elhelyezte a törökök kapujába. Fontos gól volt, nem csoda, hogy Zaniolo és a csapattársai is érzelmesen megünnepelték. Az emberünk 400 nap után szerzett újra gólt. Ezzel a góllal talán végre lezárult a több mint egy szezonon át tartó rémálma.
De a meccsnek még nem volt vége, az időközben beállt El Shaarawy kapott egy pontos passzt Pellegrinitől és a törökök tizenhatosából megszerezte a Roma harmadik találatát. Ezzel végképp minden eldőlt, más már nem is nagyon történt a meccsen és a lefújás után lehetett ünnepelni. Utólag szerintem a mi török barátaink ott rontották el, hogy Lazionak öltöztek. Mégis mire számítottak? Hát senki sem szólt nekik? Jelek szerint nem.
Tehát a Roma bejutott a vadi új Konferencia Liga csoportkörébe és talán számunkra némileg szokatlan módon egy európai kupában, ezúttal papíron a mezőny legerősebb csapatai között vagyunk. Legalábbis a kieséses szakaszig, amikor majd csatlakoznak az EL-ből kihullott alakulatok is. Talán nem ez a kupa fogja megoldani a Roma anyagi gondjait (eufemizmus!!!), egyes elemzések szerint, az elképzelhető legjobb esetben is, maximum kb. húsz millió eurót lehet itt megkeresni. De mégiscsak egy európai trófea első kiírását láthatjuk majd. Ott vagyunk, tehát oda kell tenni magunkat!
Persze, hogy a bajnokság a fontosabb. Mindig a bajnokság a legfontosabb, mert az határozza meg a következő szezont. Ezt tavaly is megtapasztalhattuk a saját bőrünkön, amikor a szezon vége felé, parádés ívben tettünk a bajnoki meccsekre, mert EL döntőről álmodoztunk. Bezzeg a riválisaink idejekorán kihullottak a kupákból és meg is lehet nézni a végeredményt: nesze nekünk az „előkelő” hetedik hely. Ettől függetlenül, szerintem a Roma nem engedheti meg magának, hogy lenézzen bármilyen kiírást, pláne nem az ellenfeleket. Egyszerűen nem lenne helyes.
Közben pénteken, Isztambulban, megtartották a sorsolást a csoportkörre. A rendezvény fénypontja számomra az volt, amikor az egyik sorsoló azon kesergett, hogy idén sajnos nem lesz török alakulat a kiírásban. A káröröm nem szép dolog, de erre én akkor is hangosan felröhögtem. Mi a C csoportba kerültünk, az ukrán FC Zorya Luhansk, a bulgár PFC CSKA Sofia és a norvég FK Bodo/Glimt ellen. Íme:
Sőt, azóta az UEFA-nál, felhasználva a svájci órakészítők, műlesiklók, csokigyártók és sajtköpülők évszázados tapasztalatát, elkészítették a kiírás versenynaptárát is. A Lazio-Roma után megyünk Ukrajnába; a Juve-Roma és a Roma-Napoli között megyünk Norvégiába (október végén vajon ott hány fok van?); a Roma-Milan után fogadjuk a norvégokat; a Roma-Inter után pedig megyünk Bulgáriába. Örüljünk, hogy nem decemberben kell Norvégiában játszani, különben a szertárosnak be kéne pakolnia a bundabugyit és a jegesmedve riasztót is a mezek mellé.
De ez még mind a jövő zenéje, tegyük félre az EKL-t és foglalkozzunk a bajnoksággal, mert vasárnap este megyünk Salernoba. Mit kell tudni a Salernitanaról? Például, hogy 1990-ben ott fejezte be a labdarúgói pályafutását Agostino Di Bartolomei és azóta is félisteni státusza van arrafelé a szurkolók körében. Nem is csoda, anno Agostino feljuttatta őket a másodosztályba!
De talán ennél sokkal érdekesebb, hogy a Salernitana Lotito elnök úr, a mi pizsamakék unokatesóink koronázatlan királyának a tulajdonában van. Hoppácska! De hogyan lehet Lotito elnök úrnak két csapata az első osztályban? Még ha csak olyan kisebb csapatokról is van szó, mint a madarászok és a Salernitana, ez akkor sem tűnik szabályosnak.
Az a helyzet, hogy az övé is, meg nem is. A Salernitananak papíron két tulaja volt/van/lesz (nem kívánt törlendő), Claudio Lotito elnök úr és a sógora (Nem röhögni! Ez véresen komoly!), a kiváló Marco Mezzaroma úr. Valójában Mezzaroma elnök úr ő is, mert ő meg a Salernitana elnöke! Tehát itt dupla elnök urak vannak, kérem alássan! Ugyebár ilyen esetekben az szokott történni, hogy a tulajdonos eladja a kevésbé fontos, kisebb klubot. De jelen esetben, valamiért mégis a Salernitana lett kiszemelve eladásra. Jobban belegondolva, tényleg nagyságrendekkel egyszerűbb eladni a Salernitanát, mint vevőt találni a pizsamakék távgyalogló egyletre… De elkalandoztam, visszatérve a történetünkhöz, június 25-ig Lotito elnök úrnak (és a sógorának) el kellett volna adnia a Salernitanát. De ó jaj, képzeljétek mi történt: Lotito elnök úr (és a sógora) nem talált megfelelő vevőt! Pedig képzelem hogy keresték azt a vevőt, de mégsem találták sehol.
Semmi gond, gondolta Lotito elnök úr (és a sógora), fogta magát és létrehozott egy bizalmi vagyonkezelési konstrukciót, amit az olaszoknál, egy angolból kölcsönzött kifejezéssel, simán csak „trust-nak” szoktak hívni, magyarul hívhatjuk akár trösztnek is. Ennek a trösztnek az lett volna a harci feladata, hogy elkülönülve Lotito elnök úrtól (és a sógorától), irányítsa a Salernitánát és közben találjon egy vevőt, a jobb sorsra érdemes, Nápoly környéki klubnak.
De ó jaj, amikor június vége felé, Lotito elnök úr (és a sógora) bemutatta a létrehozandó trösztöt a FIGC-nek (olasz labdarúgó szövetség), akkor ezek elhajtották a derék elnök urat (és a sógorát is), mivel úgy ítélték meg, hogy ez a tröszt nem volt eléggé elkülönülve, jogi és gazdasági szempontból, Lotito elnök úrtól (és a sógorától sem).
Mit volt mit tenni, Lotito elnök úr (és a sógora), újra nekifutott a dolognak. Szinte hallom a kérdést: „Tényleg eladták a Salernitanát?” Á, dehogy! Szó sincs róla! Lotito elnök úr (és a sógora) fogta magát és jóval a szabályokban meghatározott határidők után, bemutatott egy újabb tervet a létrehozandó trösztre, amit a Consiglio Federale (szövetségi tanács) ezúttal el is fogadott. Hurrá! Az ugye mindenkinek megvan, hogy Lotito elnök úr is tagja a szövetségi tanácsnak? Csak a rend kedvéért, Lotito elnök úr is részt vett az ülésen, amin ez az elfogadó határozat született, mint szövetségi tanácsos (viszont azt hiszem, hogy a sógora nem vett részt). Csak a rend kedvéért…
Tehát jelenleg ez a tröszt, amit Lotito elnök úr (és a sógora) hozott létre, irányítja a Salernitanát, teljesen függetlenül Lotito elnök úrtól (és a sógorától). Ismét kéretik nem röhögni! Ez teljesen komolyan abszolúte így van, megmondta a szövetség, jóváhagyta a COVISOC (a profi egyesületek felügyeleti szerve), megmondta Lotito elnök úr, sőt még a sógora is! Ja és közben természetesen lázasan keresik a „mesebeli” új tulajt.
„Fentiek alapján” itt egy tipp a Salernitana kezdőjére:
Salernitana (3-5-2):Belec; Bogdan, Gyomber, Jaroszynski; Kechrida, Coulibaly M., Di Tacchio, Capezzi, Ruggeri; Simy, Bonazzoli.
Itt egy tipp a Roma kezdőjére is:
Roma (4-2-3-1): Rui Patricio; Karsdorp, Mancini, Ibanez, Vina; Veretout, Cristante; Pérez, Pellegrini, Mkhitaryan; Shomurodov.
A fogadóirodák oddsai szerint, a Roma a toronymagas esélyes a győzelemre. Nem is lehetne másképp, ez a „kötelező győzelem” kategóriába tartozik, ha bármit is el szeretnénk érni a Serie A-ban.
Nem is nyújtom tovább a posztot, vasárnap este Salernitana-Roma (élő közvetítés Sport2 20:45), addig is forza Roma mindenkinek!