Biztató lépés az EL elődöntő felé

Csütörtök délután úgy készültem az esti EL meccsre, hogy potenciálisan ez lesz az utolsó Roma meccs a szezonban ami igazán érdekel. Nagy elvárásaim nem voltak hiszen a naptári évben már nemhogy a velünk egy súlycsoportban lévő ellenfelek ellen nem ment hanem a kötelezők sem jöttek. Azonban a csapat történelmében először mégiscsak ott van a második számú liga negyeddöntőjében, ráadásul a jónevű Ajax ellen lép pályára, ami az ellenfél edzőjét idézve, valóban egy plakátravaló párosítás: Amszterdam-Róma, Hollandia-Olaszország, egyenlő erőviszonyok, gazdag focitörténelem mind a két oldalon, kellemes európai párharc. Így tartva azért egy olyan csúfos lebőgéstől mint tavaly augusztusban a Sevilla ellen, de izgatottan ültem TV elé és szerencsére úgy néz ki az EL legalább továbbra is jól fekszik a csapatnak.

Az eredmény legalábbis pozitív volt, de őszinte részvétem minden focikedvelőnek aki úgy gondolta ezzel a meccsel dobja majd fel a csütörtök estéjét. Sok hiányzó volt mind a két oldalon így felforgatott és tapasztalatlan fiatalokkal feltöltött kezdők léptek pályára. Ez azonban nem magyarázhatja teljesen azt a sokszor banális focit amit láthattunk a pályán nagyjából az egész meccsen. Mind a két csapat igyekezett hátulról passzokkal építkezni, de olyan hatékonytalansággal, hogy se szükség se lehetőség nem volt helyzetek kialakítására. Az embernek az volt az érzése hogy egy kapuskirúgás nagyobb helyzetet jelent mint egy szöglet (főleg Pellegrini szögletei a meccsen). A Roma azért kialakított önmagától is veszélyes helyzetet míg az Ajax inkább a hibákat igyekezett kihasználni. Antony került többször helyzetbe de ezeket általában védte Pau Lopez. Spinazzola többször jól indult meg a balon és a beadásai is veszélyesek voltak hiszen az Ajax védői között erőteljes fizikai fölénye volt Dzeko-nak. Sajnos nem sikerült ezt gólra váltani azonban az egyik felfutásnál meg is húzódott az olasz balszélső így Calafiori kapott bő 60 percet. Sajnos ezután egyre jobban meg is zavarodott a Roma és miközben a kommentátor bőszen dicsérte Fonseca által összerakott védelmet én már azt néztem, hogy ez a védelem, bár tényleg jól működik, olyan mint Trója beépített falóval: bele van kódolva a végzetes hiba a hátul passzolgatás miatt.

El is jött ez a perc: Diawara miután szépen megszerezte a labdát (egyébként nagyon jól zártak a középpályán Veretout-val) hihetetlen félszegen gurította Mancini felé aki értetlenségében inkább feladta, hogy azt elérje és hátrálni kezdett, bár ez is rossz döntésnek tűnik utólag. Sajnos nem sikerült kivédekezni ezt a tálcán kínált ziccert és Klaassen vezetést szerzett a hollandoknak miután Tadic visszagurította neki a szélre kitett labdát. Szerencsére az addigi játék alapján ezt nem éreztem döntőnek: a holland védelmen és a harmadik számú kapuson érződött, hogy nem fogják kihúzni kapott gól nélkül, bár Spinazzola hiányában nem láttam ki fogja eljuttatni a kapujuk közelébe a labdát. A második félidőben aztán kezdett elszállni az optimizmusom, mert bő öt perc után Ibanez először két Roma játékos között álló ellenfélnek passzolta a labdát egy szokásos sikertelen labdakihozatal közben aztán igyekezetében a tizenhatoson belül buktatta Tadicot. A sértett állt a büntetőhöz azonban a meccs embere nem ő, hanem Pau Lopez lett. Rendesen felkészülve tudta, hogy középre fog jönni a labda, nem mozdult, így megmentette a Roma-t a kettős hátránytól.

Amit lehetett azt Pau Lopez mentette

Ez feldobta a csapatot de önmagában nem hozott minket jobb helyzetbe. Ahhoz egy másik kapus kellett: Scherpen-nek kellett kezdenie a hollandoknál mert Stekelenburg sérült, Onana-t dopping miatt eltiltották. A 21 éves kapusnak leginkább csak a holland másodosztályban volt eddig tapasztalata és Pellegrini, egyébként harmatgyenge, szabadrúgásánál enyhén mellényúlt a labdának ami becsorgott mellette. Szegény valószínűleg szintén felkészült az ellenfélből és tudta, hogy Lorenzo utoljára öt éve talált be szabadrúgásból, azóta azzal szórakoztat minket, hogy kilövi a sorfalat, reménytelenül bead vagy meghajlít egy-egy széket a lelátón. Tudnám miért ő lövi ezeket mindig, de most eltalálta a kapu(s)t és ez elégnek is bizonyult, megvolt az idegenbeli gól és az egyenlítés! Ezután sajnos továbbra sem pörgött fel lehengerlő szintre a Roma, pedig lehetett volna akár ez is, de mi inkább hátul szerencsétlenkedtünk a labdakihozatalnál. Már volt, hogy Fonseca mutatta, hogy inkább csak vágják előre a labdát. Ez egyébként fájdalmasan egyszerű megoldás lett volna hiszen Dzeko minden pályánlevő Ajax játékosnál magasabb, a védőknél pedig pláne. Tökéletesen meg tudta volna tartani a labdák jelentős részét. Eszméletlenül ironikus módon azonban szinte először akkor próbálkoztunk ilyennel amikor már beállt Mayoral helyette akinek viszont ez kifejezett gyengesége. Csoda lenne ha képesek lennénk inkább centerre játszani majd a visszavágón.

Csordogált azonban még a meccs, Tagliafico “észrevétlenül” letalpalta Pellegrini-t de egyik csapat sem tudott igazán felülkerekedni. Aztán a 87. percben jött egy újabb Pellegrini szöglet és annak ellenére, hogy két bekezdésben is beszóltam a pontrúgásaira, ezekkel nyertük meg a meccset: természetesen nem embert talált elsőre (legalábbis nem rómait) de Klaassen pont Ibanez-hez csúsztatta a labdát aki levette és bevágta a kapuba. Ezután már csak egy érdekes jelenet maradt: Calafiori egyébként valóban gátlástalan módon eldobta a kapott labdát egy bedobás előtt, hogy egy másikat szerezzen, ami a szemében sokkal jobb volt, hiszen távolabb volt tőle. A bíró már megindult hogy kiossza a jól megérdemelt sárgát amikor a labdaszedő úgy gondolta, hogy megneveli Calafiorit és úgy két méterről nyakonvágta egy másik labdával. Ricky rákiabált, majd megkapta a jogos sárgáját és minden ment tovább. Volt szerencsém azonban a magyar kommentelők értékítéletével szembesülni az esetet követő klikkvadászat alatt: az önbíráskodó tizenpár éves labdaszedőt szinte szentté avatták volna míg Calafiorit lehetőleg örökké eltiltanák a focitól. Fő hogy helyén vannak az értékrendek. Annyi biztos, hogy bármennyire kedvelem a hollandokat, fociban sem a válogatottjuk sem a klubcsapataik nem nyerték el a szimpátiámat, de azért a műemlékromboló, banándobáló, meccsfélbeszakító rotterdami szurkolókat nehéz alulmúlni.

Lényeg, hogy sikerült tehát megfordítani a meccset és egy idegenbeli 1-2-es győzelemmel készülhetünk a visszavágóra. Nem biztos, de biztató előny. Így még egy meccs elé biztosan lelkesen ülök majd le, de reméljük lesz belőle több is, lehetőleg még öt a szezonban.

Több meccs persze biztosan lesz, például vasárnap hatkor a Bologna ellen de a Serie A-ban annyira lecsúsztunk már és olyan sótlan teljesítményt nyújtunk, hogy számomra kifejezetten érdektelen az, hogy a maradék pár fordulóban mi lesz a csapattal. Rossz érzés ez és furcsa is azzal együtt, hogy Európában viszont mi vagyunk az utolsó bentmaradt olasz csapat. Jó lenne azért a Lazio előtt végezni, namár persze nem a kicsinyes öncélú rivalizálás miatt, hanem hogy ne a Konferencia hanem az Európa Liga legyen jövőre (is) a púp a hátunkon (vagy ahogy az ősi kihalt trigoriai törzs mondása tartotta: a szakadás a térdszalagunkban). A mostani három pontot Mihajlovic Bologna-ja ellen kéne megszerezni akik abszolút középcsapatként szerepelnek idén. Tavaly decemberben egy félidő alatt kialakult az 5-1-es végeredmény a javunkra így az alapján minden esélyünk megvan, hogy legyőzzük őket megint. Ehhez az amszterdami utazókerethez képest Spinazzola hiányzik de Mkhitaryan visszatér, aki decemberben az ötödiket rúgta nekik. Így tehát adott lenne a három pont begyűjtése de nem tudom elképzelni, hogy ne csak én gondoljak inkább az Ajax elleni visszavágóra úgy, hogy már 7 pontra vagyunk a negyedik helytől és nem úgy néz ki a csapat mint amelyik képes lenne az olasz ellenfelek ellen behozni ezt a lemaradást.

Az viszont biztos, hogy a visszavágóra is egy lehetőleg minél simább győzelemmel lenne legcélszerűbb hangolni, hiszen azt mindig könnyebb kipihenni mint a vereséget. Reméljük most is sikerül majd a Bolognat olyan gyorsan lerendezni mint az első meccsen történt.