A nyári bizonyítvány

Elképzelhetetlenül viharos nyári szüneten vagyunk túl egyszerű Roma szurkolók. DDR eligazolt, Totti kilépett. A csapat új edzőt szerződtetett, ráadásul az öltöző is felfordult rendesen. Ebből a „vert” helyzetből vágott bele az AS Roma az idei kiírásnak, Bajnokok Ligája nélkül, ikonoktól mentesítve, racionális mercató után.

Nézzük, hogy a mi kis csapatunk hogyan gondol az előttünk álló szezonra, mire számítunk, és mit várhatunk el ettől a jelenlegi kerettől?

Mi a véleményed az AS Roma nyári tevékenységéről átfogóan? Kulcs emberek távoztak, új edző érkezett, idén elmaradt a BL indulás, milyen benyomásokkal fogattad a szünet eseményeit?

nemvoktrendi: Az elmaradt BL és a tavalyi viszonylag sikertelen átigazolási piac nagyban megszabták az idei „mercatót”. Ennek megfelelően az igazolások viszonylag szerények voltak, a végén Smallinggal és főleg Mkhitaryannal megpróbálták emelni valamennyire a szintet. Majd kiderül mennyire fognak beválni az újak, de én egyelőre inkább az olyanokra számítok, mint Zaniolo vagy Pellegrini.

curvasud93: Egyrészt sajnálom, hogy nem sikerült megszerezni Alderweireldet, szerintem vele lenne kész a keret. Másrészt örülök, hogy sikerült megtartani Zaniolót és Pellegrinit, örülök Florenzi, Ünder és Dzeko maradásának is. Az is pozitívum, hogy nem mentünk bele idén buta üzletekbe. Gyakorlatilag Mancini után mindenki kölcsönben érkezett, ami valószínűleg azt jelenti, hogy egy vasunk sincs, de legalább Petrachi nem hozott senkit kölcsön + két év múlva 40 milliós opcióval. 

szentesijanos: Nagyon el voltam keseredve a bajnokság végén, sajnáltam a BL indulás elvesztését, mivel a többi csapat sem nyújtott kiemelkedőt ebben a küzdelemben. Így megszerezhető lett volna a negyedik hely. Sajnos ez elmaradt, így kénytelen volt a vezetőség ebből a helyzetből kihozni a legtöbbet. DDR távozása és Totti lelépése külön fejezetet érdemelne, ezt nem kívánom különösebben kommentálni, borzasztó érzés a legnagyobb ikonok elvesztése. Összességében az átigazolási piac zárása előtt behúzott három játékos, illetve a fiatalok és Dzeko megtartásával, plusz az olasz szélső védők érkezésével a keret furcsamód még talán mélyült is egy kicsit. Nagy érdeklődéssel várom, mit tud kihozni ebből a frissen leigazolt portugál tréner.

aleram: Az elkeserítő szezonvég után gyakorlatilag bármi jónak tűnt, De Rossi és Totti együttes távozásánál szerintem nagyjából egy klubcsőd és D osztályba sorolás lehetett volna csak rosszabb. Aztán volt pár gyors igazolás és csere, aminek nagyon örültem aztán elfogyott a lendület és csak az utolsó napokra sikerült véglegesíteni a keretet, ami már a harmadik sportigazgatónál egy nagyon bosszantó módszer. Ezzel elengedtük az első két meccsünket, szóval végignézhetjük ahogy még szeptemberben súlyos tétmeccseken formálódik majd a csapat. Reméljük legalább sikeresen.

onedinkenedi: Sajnos már egy ideje érzelemmentesen szemlélem a csapat háza táján zajló eseményeket, igy ezeket az “apró” változásokat is totál közömbösen fogadtam. Konstatáltam, hogy elment De Rossi, Totti, El Shaarawy, Manolas,  de őszintén nem ez zajlik minden évben az amerikaiak regnálása óta? Folyamat adunk el kulcs játékosokat minden évben. Ha valakinek valós értéke van, az előbb vagy utóbb távozik tőlünk. Évente, másfél évente edzőt cserélünk, új csapatot építünk szinte minden szezonban, szóval idén jött el először hogy közel 20 év után a  szurkolói énem teljesen érzelemmentesen ül le meccset nézni, babrálja a telefonját, alkalmanként átkapcsol a “Máónika sóra”, fapofával veszi tudomásul ha gólt kapunk, fapofával konstatálja, ha gólt rúgunk. Mint egy gólem….

Fonsecat jó választásnak tartod-e a kispadra? Mit gondolsz, mire lehet képes ezzel a felforgatott csapattal az idei évben a portugál tréner?

nemvoktrendi: Tartok Fonsecától és az agresszív támadó stílusától. Nem biztos, hogy a legjobb választás, de talán az adott helyzetben nem volt jobb.

curvasud93: Szerintem az elérhető opciók közül ő lehet a legjobb. Vele legalább lesz stílusa a csapatnak. Idén meg nem várok sokat, remélem, nem fogy el vele szemben a türelem.

szentesijanos: Nem ismertem túlzottan az új mester előéletét. Az ukrán kalandjáról tudok talán a legtöbbet, ott tetszett az, amit a brazil játékosaival megpróbált megvalósítani. Remélem azt a bátor támadó focit át tudja adni az olasz fővárosban is, és akkor izgalmas mérkőzéseket láthatunk majd hétről-hétre.

aleram: Az egész nyár nekem arról szólt, hogy szépen be lettünk árazva. Beárazott minket a piac, a Napoli, Conte, Wanda… Persze a pletykákat úgy kell venni, hogy meg se történt, de szomorú azt nézni, hogy „kinövi” a piac Pallotta pénzét és így mindenből a diszkont marad. Játékosokból, akik 22 alatt vagy 29 felett vannak, vagy nagyon sérülékenyek/nem váltak be ahogy várták. Edzőből pedig egy fiatal portugál tehetség, aki gondolom nem morzsolta a könnycseppeket, amikor a festői Donyeckből távozott. Ennek ellenére az első két meccs alapján örülök a Fonseca-nak, mert legalább szórakoztató a játék, van elképzelés a támadásban és nem akkora kínszenvedés nézni a meccseket, mint tavaly. Az eredmények az más kérdés, tavaly se szép játék se eredmény nem volt, most már talán az egyik lesz.

onedinkenedi: Fogalmam sincs. Nem igazán ismertem a munkásságát mielőtt átvette a csapat irányítását. Feltételezem, hogy a Shaktar után átülni a Roma kispadjára számára előrelépést jelent, de az Olasz futball, és az azt körülvevő közeg (sajtó, bírók, intermilánjuventus) ismeretének hiánya, nem biztos hogy jó ómen a szezon hátralévő részére. Erre bónuszként még rájön az, hogy az idei évre már szinte csak Dzeko maradt hírmondónak a régi “aranycsapatból”.  Természetesen nagyon szurkolok neki, hogy jól süljön el a római kalandja, de őszintén szólva a középmezőny elejénél nem hinném, hogy jobbat tudna kihozni az idei szezonból.

A távozók és érkezők közül kiket tartasz jelentős veszteségnek, pótolhatatlan hiányzónak illetve kik azok az új arcok, akik fazont szabhatnak ebben az újdonsült helyzetben?

nemvoktrendi: A távozók közül egyből beugrik a „triumvirátus”: Manolas, De Rossi és El Shaarawy. Az újak közül sokat emlegetik Veretout nevét, ugyanakkor még nem is játszott. Talán pont ezért emlegetik? Mert még nem „égett le”? Mindenesetre én kíváncsi vagyok a játékára, már csak azért is mert taktikailag elég fontos szerepe lehet.

curvasud93: De Rossi pótolhatatlan. Az újak közül Diawarától várom a legtöbbet, és remélem, hogy Mancini is beváltja a hozzá fűzött reményeket. Mkhitaryan is jó lehet, bár azon a poszton elég sokan vannak.

szentesijanos: Távozó oldalon egyértelműen a DDR-Totti páros likvidálását tudom nehezen feldolgozni. Manolas és EL Shaarawy szintén hiányozhat. Viszont az érkezők között jó pár olyan név van, akit eredményesen használhat, beilleszthet az új szakmai stáb. Ebben bízom.

aleram: Két név, akit szerintem mindenki fog említeni ennél a szekciónál a védelemből és a középpályáról: Karsdorp és Coric. Az utóbbi egyértelmű, a jelenléte nagyon hiányzik a pályáról, egy igazi legenda és kapitány, ami pótolhatatlan. Az eddigi meccsek alapján pedig bőven lenne rá szükség, főleg a védekező fázisban erősítené meg a csapatot, ami hát… nem lenne baj. A védő pedig már évek óta az egyetlen megbízható pont volt, néha már csodának tűnt, hogy megtartottuk, lehetett rá építeni hibái ellenére is rengetegszer mentett meg minket. Jól van na, nyugalom, nyilván Manolasról és De Rossiról írtam. (El Shaarawyt nem sorolnám ide, tavaly fontos volt, de ő is bizonyította már, hogy nem lesz nagy sztár soha, csak azért tűnt ki az előző szezonban, mert kiemelte őt a többiek mélyrepülése)

onedinkenedi: DDR-t első sorban természetesen. Fogalmam sincs, hogy mi zajlik a színfalak mögött, de tény hogy a középpályát  érzékeny veszteség érte az Ő távozásával. A második játékos a sorban Manolas. Kétlem hogy Őt bármelyik idén igazolt védőnk helyettesíteni tudja az általa megszokott szinten. A harmadik pedig   El Shaarawy, de hát róla mindenki tudta,hogy “nagypofájú hangadó, csapat bomlasztó egyéniség” volt, jobb is hogy elment…. Az új játékosok közül talán csak a leírhatatlan nevű Grúz gyerektől várom, hogy jövőre vissza verekedi magát az Arsenal kezdőcsapatába, a többiektől nem várok csodát. 

Összességében mit vársz a csapattól az idei évben? (A bajnokságban, az EL-ben és az olasz kupában)

nemvoktrendi: Az igazolások és a két első tétmeccsen látottak alapján nincsenek túl vérmes reményeim. A klub hivatalos célja természetesen a BL elérése és evvel maradéktalanul elégedett lennék. Végső soron azt mondanám, hogy elvárnék minimum egy EL szereplést érő helyezést. Az EL-ben meg a kupában pedig fogalmam sincs, sok múlik majd a sorsoláson.

curvasud93: Olasz kupában elég nehéz ágon vagyunk, ha sikerül továbbjutni, egyből jön a Juventus. Az EL-ben jó lenne továbbmenni a csoportból, aztán meglátjuk. Jelenleg az összeszokatlanság miatt nagyon gyengének tűnik a Roma, ha ez változik, akkor lehet egy kicsit bátrabb célokat kitűzni. A bajnokságban a negyedik hely is nagyon nehéznek néz ki.

szentesijanos: Nehéz pontos elvárásokat megfogalmazni. A bajnokságban minimális cél a legjobb négy kellene, hogy legyen. Ez a fontossági sorrendem első eleme. A BL pénzek és a járulékos hatásai más forrásból nem megoldhatók. A nemzetközi szereplés nagyban fog múlni a hazai bajnokság eredményétől, véleményem szerint, ha lesz lehetőség a négybe kerülésre a vezetők ez alá rendelnek mindent. Az olasz kupa különös kedvencem, jó lenne már egyszer behúzni a 10. győzelmet!

aleram: Egy dán kutatás alapján a boldog élet titka az alacsony elvárások. Szerintem ezt meg kell fogadnunk, mert nagyon elment mellettünk a mezőny. Én egy izgalmas küzdelmet várok a 4. helyért, ami tétjét az adja majd igazán, hogy annyi csapat lesz érte versenyben, hogy egy-egy hibával már az EL helyekről is le lehet csúszni. Azt még nem tudom, hogy kupameccsekre hogy készíti majd fel a csapatot Fonseca, én mindig értékelnék egy jó EL vagy kupaszereplést, mert főleg az utóbbiban viszonylag könnyen elérhető közelségbe kerülhetne egy hangulatjavító kupa. Az EL pedig alternatíva lehet a BL indulásra is és egy jó nemzetközi szereplés erős keresletet biztosít majd a diszkontáron szerzett játékosainknak is.

onedinkenedi: Bajnokság: 6-8 hely. El: Továbbjutás a csoportból aztán a következő körben búcsú. Olasz kupa: Legjobb 8.

Ha döntéshelyzetben lennél az AS Roma vezetőségében, melyik nyári döntést blokkoltad volna? (egyet lehet csak választani) Illetve, ha igazolhatnál egyetlen labdarúgót, ki lenne az?

nemvoktrendi: Természetesen De Rossi távozása volt a „legfájdalmasabb”, de szerintem szakmailag Manolas a legértékesebb veszteség, talán az ő távozását kellett volna megakadályozni. Ugyanakkor, ha szerinte annyival jobb a Napoliban, akkor ő is nyugodtan elmehet a francba!!! Fogalmam sincs, hogy kit vettem volna, de sajnálom, hogy De Paulból végül nem lett semmi.

curvasud93: Így, hogy a legtöbben kölcsönben érkeztek, nekem nem fáj olyan nagyon senki. De Rossi távozását kellett volna megvétózni. Pellegrini és Zaniolo megtartása viszont mindenképpen pozitív. Ha egy játékost igazolhatnék, Alderweireld lenne az.

szentesijanos: Én DDR-t biztosan nem engedtem volna el. Fantáziám továbbra is határtalan, de az elmúlt évben is leírt Toni Kroos-t tudom csak említeni, aki a középpályán még mindig rengeteget tudna segíteni.  

aleram: De Rossi távozását lehet mondani? Mert akkor nyilván azt, gyakorlatilag az egész amerikai érából (ezen kívül Kalinic érkezése nem győzött meg engem túlságosan). Igazolni pedig egy nagyon megbízható középső védőt igazolnék, akár egyéb vételek kárára, nagyon nem foglalkoznak és foglalkoztak ezzel eléggé, pedig szerintem sokkal jobb lenne a megtérülése, mint bármi másnak. Persze ott van Smalling…. benne és Mkhitaryanban nagyon bízom, mert ha bejönnek akkor nagyon feldobnák ennek a csapatnak a szintjét.

onedinkenedi: Fogas kérdés. Mégis Manolast mondanám hezitálás nélkül,és  a Genoa elleni 3-3-ra végződő első forduló pedig igazolja is a döntésemet. Nem tudom kit igazolnék, mindegyik csapat részre ráférne legalább 1 klasszis játékos. Egy 20 éves Francesco Tottinak tudnák leginkább örülni.