Vasárnap délután Ranieri mester első rangadója következett az „újra kinevezése” óta. Nem kisebb csapat ellen kellett volna biztosítani a BL pozíciót, mint a Napoli. Akik ugyan holt térben helyezkednek a tabellán, az Arsenal elleni EL meccsük is távolabb van még; viszont képtelenek olyan szarul játszani, felfogatott csapatukkal, hogy nem gázolják el a minden szinten, de mentálisan főleg széthullott AS Romát.
Ranieri nem bízta a véletlenre a dolgot, legrutinosabb csapatát küldte pályára, gyakorlatilag Schick volt az egyetlen meglepetés. Legalábbis számomra. De mindegy is, hiszen a sokat látott mester által kitalált taktika tökéletesen csődöt mondott. Gyakorlatilag egy visszafogott Napoli, játszi könnyedséggel végezte ki a BL álmokat.
Most leírhatnám, a tőlem megszokott módon kronológiai sorrendben az eseményeket. Ezt most az eredmény és a lelki állapotom ismeretében csak nagyvonalúan teszem meg. Rögtön a mérkőzés elején jött egy Milik gól, ahol olyan egyéni teljesítményt láthattunk a lengyel gól gyárostól, amit csak a legnagyobbak tudnak így megvalósítani. Szóval a hirtelen jött, klasszis gól gyorsan tovább mélyítette a morális válságot, ami bőven szemmel látható volt. Az első negyedórában a két középkezdést leszámítva túl sok vizet nem zavart a hazai csapat.
Közel húsz percet kellett várni az első AS Roma támadásra, amit egy N’Zonzi fejes zárt. Szépen adta középre a labdát Cristante, amit a francia torony mellé fejelt. Az az elképzelés, amit Ranieri kigondolt, hogy a három középső középpályás támadásban cserélgette a helyét eredményezte azt, hogy hol Cristante, hol N’Zonzi jött második hullámban, és fejezhetett be a támadásokat. Még DDR is lőhetett kapura. Sajnos a gyors gól, és a Napoli szervezettsége gyorsan kivette ennek a taktikai húzásnak a méregfogát.
Az első félidő kapcsán leírhatjuk még, hogy Santon sikerrel teljesítette az idei szezon legrosszabb félidejét, rossz volt nézni az olaszt. Dzeko tovább harcolt, mindenki próbálta tenni a dolgát, kisebb sikerrel. Nem mellékesen Calvarese játékvezető úr, 42 perc játék után már 5 sárgát osztott szét egy kevésbé durva mérkőzésen. És az első félidő slusszpoénját is a játékvezető produkálta. A semmiből, jött egy szedett-vetett Roma támadás, ami komoly zavart okozott a vendég tizenhatoson belül. Előbb Rui ért bele kézzel a labdába a fejese közben, majd Schick ellen szabálytalankodott az Ospinát pótló Meret. Igazából mindkét esetért lehetett büntetőt adni, ami nem is maradt el. Perotti értékesítette higgadtan a váratlan büntetőt. 1-1 lett a szünetben az eredmény.
Valami megmagyarázhatatlan optimizmus költözött belém a szünetben, azt vizionáltam, hogy ez a gól lelkileg jót tesz majd a társaságnak, és a második félidőben megpróbálnak mindent megtenni a győzelem megszerzése érdekében. Sajnos gyorsan kijózanított a Napoli, aki egyébiránt már az első félidőben lezárhatta volna a mérkőzést. Nem tette, viszont a második játékrészben gyorsan pótolták mindezt.
Ugyanis ötven perc játékot követően már 1-2 volt az eredmény. Egy blokkolt lövést adott középre Callejon, amit Mertens végtelenül egyszerűen belsőzött a kapuba. Ezt négy perccel később egy újabb vendég gól követett, lezárva végleg minden kérdést. Labdavesztést követően DDR mellé csúszott a felezőn, majd a végigkergetett kontra végén Verdi lőtt gólt. 1-3.
Volt még pár Roma próbálkozás, jöttek a cserék szintén. Lehet egy kicsivel lassabban a várnál. De a legfontosabb, az AS Roma akkor tudott némi labdarúgást produkálni, amikor a lényegi kérdések már eldőltek. Rossz volt nézni, ahogy DDR lejön, Olsent, ahogy bravúrjai ellenére is szenvedett, ahogy az egész védelem. Nem folytatom. Jövőre nem indul az AS Roma a Bajnokok Ligájában, a többit majd a szezon végén összegezzük.