A Rómában megfordult egy csomó brazil játékos, egy időben még úgy is emlegették a csapatot, hogy „Roma brasileira”. Mind közül a legnagyobb természetesen Falcao volt, de ki volt az első? Nos, az első Dino Da Costa volt, egy félelmetes gólvágó, aki az ötvenes években érkezett az olasz főváros reprezentatív csapatába.
Da Costa Rio de Janeiróban született 1931-ben, nagyon szerény anyagi körülmények közé, egy trolibuszvezető hétgyerekes családjába. Da Costa már kis korától kezdve kitűnt a tehetségével, a nagy ugrás 14 éves korában történt, amikor a Botafogo korosztályos csapatába került. A tehetségét jelzi, hogy alig pár évvel később, mindössze 17 évesen, már a felnőtt csapat kezdőjében játszott.
A brazil sajtóban, amikor a Botafogóban játszott.
Pedig az a Botafogo nem volt egy mindennapi csapat, például a fiatal Da Costa társai a támadósorban nem kisebb nevek voltak mint Vinício és Garrincha. A Botafogo kihozta Da Costából is a legjobbat, hamarosan félelmetes híre lett és több mint tiszteletre méltó találati aránnyal termelte a gólokat. A legjobb az 1954-es szezon volt, amikor 26 meccsen 24 gólt szerzett és ő lett a carioca bajnokság gólkirálya.
Aztán 1955-ben a Botafogónak pénzre volt szüksége és elvitte a csapatát egy gyilkos és kegyetlen iramú turnéra Európába. Jártak Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban… Alig egy hónap alatt 20 meccset játszottak! Olaszországban Torinóban játszottak, egy vegyes csapat ellen, amit a Juve és a Torino legjobbjaiból raktak össze, mert akkoriban még ilyen is volt. Ezen a meccsen szúrta őt ki Renato Sacerdoti, a Roma legendás elnöke, aki nem is tétlenkedett és a Roma azonnal leigazolta Da Costát. Mellesleg ha a brazilok kirakatnak szánták azt a meccset, akkor tényleg nagyon jól sikerült, mert a Napoli is lecsapott az egyik játékosukra, ők Viníciót igazolták le.
A Rómában.
Da Costa egy félelmetes csatár volt, kiváló technikával és remek taktikai érzékkel megáldva. A fénykorában a Rómában egy klasszikus értelemben vett befejező csatár volt, az a fajta, aki gyakran alig vett részt a csapata játékában, de rendszeresen ott termett az ellenfél kapuja előtt, hogy gólt, gólokat szerezzen. Rögtön az első szezonjában, 34 meccsen 12 góllal mutatkozott be, aztán a következő szezonban, magasabb sebességi fokozatra kapcsolt és meg sem állt 22 találatig (büntetők nélkül!), amivel megszerezte a Serie A gólkirályi címét. Guaita óta nem volt romanista gólkirály a Serie A-ban! De a Roma közben nagyon rosszul szerepelt, Da Costa elöl hiába termelte a gólokat, a Roma a tizennegyedik helyen zárta a bajnokságot, konkrétan a bennmaradásért kellett küzdenie.
Szerencsére Da Costa harmadik és negyedik szezonjában a csapat valamennyire összekapta magát, a brazil pedig tovább szórta a gólokat, 1957/58-ban 19 gól 33 meccsen (Roma ötödik) és 1958/59-ben 15 gól 27 meccsen (Roma hatodik).
A Roma egy barátságos meccsen az Aquila ellen, 1958-ban, Da Costa hátul balról az első.
Mindeközben Da Costa megfordult az olasz válogatottban is, 1958 január 15-én pályára lépett Észak-Írország ellen, a tét a kijutás volt az 1958-as svédországi világbajnokságra, de az olaszok csődöt mondtak, kikaptak 2-1-re és akkor fordult elő először, hogy nem jutottak ki egy világbajnokságra. Szerény vigaszt jelentett Da Costa számára, hogy ő szerezte az olaszok gólját.
De semmi sem tart örökké, előbb-utóbb minden véget ér és az 1959/60-as szezonban Da Costa gólszerző vénája is kiapadt. Ebben a szezonban a brazil mindössze 2, azaz kettő darab gólt szerzett és a Roma lemondott róla, úgy gondolták, hogy elkészült és kölcsönadták a Fiorentinának.
A Fiorentina azokban az években egy elég súlyos csapatnak számított, megnyerték az 1956-os bajnokságot és utána zsinórban négy második helyet szereztek. Da Costát avval a nem titkolt szándékkal vitték Firenzébe, hogy segítsen nekik visszanyerni a bajnoki címet. A firenzei kaland vegyes eredménnyel zárult, részben a sztárjátékos Montuori sérülése miatt, a lilák a bajnokságban csak egy kiábrándító hetedik helyig jutottak. Ellenben sokkal több szerencséjük volt a kupákban, májusban oda-vissza verték a Glasgow Rangerst és megnyerték a KEK-et, majd júniusban elkalapálták 2-0-ra a Laziót és megnyerték az olasz kupát is. Érdemes megjegyezni, hogy ebben az idényben két magyar edző irányította a Fiorentinát, kezdetben Czeizler Lajos, majd novembertől Hidegkuti Nándor.
De a Fiorentina szurkolóit nem elégítették ki ezek a kupasikerek és a szezon végén kinyilvánították a csalódottságukat a bajnokságban elért hetedik hely miatt. Részben ezért, részben mert egy új elnök is érkezett a klub élére, megszabadultak egy sor játékostól, köztük Da Costától is, aki így visszatért a Rómába, miután Firenzében 7 gólt szerzett 30 meccsen.
A 61/62-es szezonban Da Costa már nem talált magára Rómában, nem tudta megismételni a korábbi teljesítményeit. Augusztustól novemberig 5 meccsen lépett pályára és 1 gólt szerzett, ezek után a Roma véglegesen eladta az Atalantának. Annyi haszna volt ennek a kis visszatérésnek Rómába, hogy a Roma pont ekkor nyerte meg a VVK-t, így Da Costa elmondhatja, hogy ő is megnyerte.
Az Atalantában Da Costa valamennyire visszatért korábbi önmagához, két szezont töltött Bergamóban és összesen 18 gólt szerzett 52 meccsen. A formajavulásnak az lett a jutalma, hogy 1963-ban, amikor már 32 éves volt, megkereste őt a Juventus. A Juvéban először Monzeglio, majd később Herrera is, hátrébb játszatták, a középpályán, még pontosabban a támadó játék szervezése lett a feladata és Da Costa ott is kiváló teljesítményt nyújtott. A csapat nem volt túl jó, főleg nem más Juventusokhoz képest, de a brazil teljesítménye általános elismerést váltott ki, a szurkolók különösen nagyra tartották, az edzéseken és a meccseken mutatott odaadó teljesítménye miatt. Három szezont töltött zebracsíkos mezben, összesen 70 meccsen lépett pályára, 12 gólt szerzett és közben nyert egy olasz kupát.
A Juvéban, Da Costa, Nené és Del Sol.
A Juve után, 1966-ban, immár 35 évesen, Da Costa elszerződött a Serie B-be, a Veronába, ahol az ambiciózus klub nem kisebb célt tűzött ki magának, mint a feljutást az első osztályba. Ebből akkor nem lett semmi, de Da Costával nagyon elégedettek voltak és a szurkolók itt is rajongtak érte, végül összesen 33 meccsen játszott az Hellasban és közben 5 gólt szerzett. A következő szezonban Da Costa egy osztállyal még lejjebb lépett, elment a Del Duca Ascoliba, a Serie C-be, ahol játékos-edzőként tevékenykedett egy rövid ideig.
Ezek után befejezte a játékosi pályafutását és edzőként munkálkodott, dolgozott a volt klubjainál a fiatalokkal, a Juvéban és a Veronában, illetve egy sor kisebb egyesületben, az alacsonyabb osztályokban, egészen a 80-as évek végéig.
Egy kép a közelmúltból, a Roma mezével.
A Rómában összesen 163 meccsen lépett pályára és 79 gólt szerzett, a bajnokságban és a különböző kupákban, illetve tagja volt a Vásárvárosok kupáját megnyerő csapatnak 1961-ben. A legérdekesebb dolog Da Costa római pályafutásában talán az volt, hogy nagyon szeretett a Lazio ellen játszani! A derék Da Costának elég volt meglátni a mi madarász barátaink pizsama-kék mezét, hogy megjöjjön a kedve a gólszerzéshez, minden Roma játékos közül, ő volt az egykori távgyalogló egyesület legnagyobb mumusa.
Hivatalosan 12 gólt szerzett az „unokatesóink” ellen! Azért nem 13-at, mert az egyik góljánál a labda megpattant egy Janich nevű védőn és a kor szabályai szerint öngólnak számít, szóval az a 12 ma már 13 lenne. De ha Da Costát kérdezzük, ő azt fogja mondani, hogy 14 gólt rúgott a Laziónak, még dicsekedni is szokott vele. Mert ha a Lazióról van szó, ő még azt a gólt is beleszámítja , amit egy Frascatiban rendezett öregfiúk meccsen rúgott nekik!