Indul az olasz bajnokság új szezonja

Vasárnap este 18:30-kor. már-már szokásosan 61 ezer néző előtt kezdi meg az Olimpico-ban a 2023/24-es szezont az AS Roma. Az ellenfél a Salernitana lesz, akiknek sikerült megragadni a Serie A-ban 2021-es feljutásuk óta és most is jó eséllyel küzdenek majd a bennmaradásért. Edzőjük szintén portugál, Paulo Sousa aki mind a saját csapata, mind a Roma igazolásaival elégedett, szerinte ha sikerülne a Roma-nak egy jó csatárt szerezni akkor a Scudetto-ért is versenybe lenne a csapat. Bár ez inkább udvariasságnak tűnik, reméljük igaza lesz és remélem Belotti megmutatja már vasárnap, hogy egyébként ő is tudja termelni a gólokat ahogy Torinóban és most a felkészülési meccseken is tette

A csatár továbbra is képzeletbeli

A Salernitana megint elég komolyan erősített a nyáron: elvileg semmi bevételük nem volt átigazolásokból, viszont költöttek bő 20 milliót. Nekik például jutott 12 millió csatárra (azt a Dia-t kellett kifizetni aki már tavaly is náluk volt kölcsönben) de érkeztek játékosok a középpályára és a védelembe is. Leginkább fiatal tehetségeket vettek, plusz hozzájuk került a kieső Sampdoria-ból Candreva is. Nem tartom tehát valószínűnek, hogy a tavaly 15. helyen végző csapat, stabilan megtartva és erősítve a tavalyi keretet ráadásul az edzőt is, nagy bajban lenne idén. Ennek ellenére természetesen a Roma számára ez hazai pályán a kötelező győzelem kategória, hiszen idén is a BL helyek valamelyike lenne a cél.

Candreva már be is köszönt: nekik múlt vasárnap kezdődött a szezon és az ő góljával jutottak tovább a Ternana ellen az Olasz Kupában

Nincs azonban egyszerű helyzetben Mourinho: amellett, hogy Abraham pótlása nem sikerült eddig sem, a sokat emlegetett Marcos Leonardo úgy néz ki maximum télen fog majd érkezni, Zapata leigazolása az Atalanta utolsó pillanatos variálásai miatt már nem téma, más komoly opció egyelőre nincsen. Szinte minden ingyen vagy kölcsönben elhozható csatárt szóba hoznak most a Roma-val, ez így augusztus második felében nyilván nem a felhozatal krémje. Addig marad Belotti az egyetlen center a keretben. Ezen felül két sárgalapos eltiltás és bonyilítja a holnapi kezdő összeállítását: Pellegrini és Dybala, akiket jószívvel senki nem hagyna ki egy kezdőből, főleg nem egyszerre. Emiatt az is felmerült, hogy a Primavera játékos, Pagano aki nagyon jól teljesített a felkészülési szezonban megkaphatja a lehetőséget majd erre a mérkőzésre, mivel a két új középpályás Parades és Renato Sanchez is még épphogy kipakoltak Rómában.

Legutóbb a Partizan Tirana ellen gólt szerzett és El Shaarawy is betalált

Mourinho tehát már az első mérkőzésen nehéz helyzetben van, de ehhez hozzászokhatott Rómában. Ennek ellenére inkább pozitív volt a sajtótájékoztatón, tisztában van ő is a Roma-t érintő gazdasági és jogi limitációkkal, valószínűleg ez akkor is így volt amikor ideszerződött. Ráadásul az is meglepő, hogy megjelent a sajtó előtt, hiszen el van tiltva és ilyenkor szereti kihagyni ezt a részét a munkának. Most Foti is el van tiltva így akár az is lehet, hogy Bruno Conti ül majd le a csapatot irányítani.

A holnapi mérkőzésre várhatóan 3-5-2-ben fog felállni a Roma, Rui Patricio a kapuban, a védelemben a már tavaly is együtt felálló Mancini, Smalling, Llorente trió játszhat. A jobb oldalon Kristensent várják a kezdőbe az újságok, de opció Celik is, középen Bove-Cristante-Aouar játszhat, míg a baloldalon kétesélyes, hogy Zalewski vagy Spinazzola fog kezdeni majd. Elől a szűkös csatárhelyzetben pedig El Shaarawy fogja támogatni majd Belottit. Azért a Fáraó jelenléte számomra enyhíti a csatárprobléma súlyosságát: ő képes fontos gólokat szerezni és sokszor támaszkodott rá a csapat amikor más nem volt képes gólt rúgni, nagyon örülök neki hogy maradt velünk ő is. Emellett azért láttuk a tavalyi szezont: nem egy 20-30 gólos Abraham fog hiányozni, tavaly is leginkább állított helyzetekből, kontrákból szereztük a gólokat, most pedig volt 40 nap arra készülni, hogy Belotti több és jobb labdát kapjon mint tavaly, gólt pedig ő is tud szerezni az biztos. Reméljük ez sikerülni is fog és egy győzelemmel indítja majd a szezont a csapat.