Vége a szezonnak, vége a Pallotta érának

Németországban a Sevilla könnyed 2-0-ás győzelemmel kiütötte a Roma-t az EL-ből így számunkra szeptember 19.-ig nem lesz több meccs. Azonban a szezonon kívül ez volt James Pallotta és bostoni befektetőcsoportjának utolsó meccse is a Roma tulajdonosaként, mint azt már tudjuk hamarosan a Friedkin csoport veszi majd át a csapatot, így biztosan sok távozó lesz majd az elkövetkezendő két hónapban, mind a játékosok a stáb és a vezetőség részéről. Úgy gondolom hogy ez a meccs és az elmúlt pár év alapján ennek ellenére nem ejtünk majd értünk sok könnyet a nyár hátralevő részében.

“Egy percig sem voltunk meccsben” – Dzeko

“Nagyon mérges vagyok, talán legjobb lenne meg se szólalni és inkább átgondolni a dolgokat” – Pellegrini. A meccs utáni megnyilatkozások valóban tökéletesen összefoglalják a mérkőzést, ráadásul két olyan játékostól akik talán valóban szeretnének sikereket elérni Rómában és itt is maradni még.

Én kifejezetten vártam a meccset, ezt az előző posztban és alatta is kifejtettem, egyrészt mert rég láttunk igazi tétmeccset, másrészt mert elfelejtettem, hogy milyen is volt ez a Roma igazi tétmeccsen. A motiváció nélkül játszó középcsapatok ellen vitézkedő játékosok valóban megmutatták igazi értéküket: az első pillanattól kezdve alárendelt szerepben, remegő lábakkal, pontatlanul, kapkodva játszott a csapat, így igazából csak az volt a kérdés, hogy a Sevilla mikor dönti el a meccset. Sorra vehetném a két kapufát meg a két gólt, és a többit hogy mi vezetett oda, ki hibázott, de egyrészt jó eséllyel (és jó esetben) többet nem látjuk a delikvenseket Roma mezben másrészt pedig tényleg akkora osztálykülönbség volt a két csapat között, hogy igazából nem azon a két gólon múlt a meccs.

Azért az edzőmeccs hangulat itt sem hiányozhatott.

A felvezetőben felvetett kérdés miszerint vajon mi a jobb/kisebb rossz: fáradtabban sok meccs után de lendületből, formában megérkezni egy fontos meccsre vagy két hét pihenő után, kicsit kiesve a játékból elég egyértelműen eldőlt, bár az is lehet, hogy nálunk csak profi felkészítés teljes hiánya jött ki. A Sevilla mintha kettős emberelőnyben játszotta volna a meccset, alig bírtuk megtartani a labdát, megszerezni egészen esélytelen volt és a védelmünkön is életveszélyesen cikáztak át. Közben mi a másik oldalon kontrákkal próbálkoztunk, de jöttek a rossz megoldások, pontatlan kivitelezések. Aztán végleg beszorultunk, jött először egy kapufa aztán egy gól, aminél a végelem szétnyílt mint a Vörös-tenger, Pau Lopez meg gyakorlatilag ellépett az egyébként meglepően rossz lövés elől.

Elég élesen kritizálták a játékosok azt, hogy nem változott a taktikánk a helyzethez megfelelően.

Ezután sajnos nem sikerült összeszedni magunkat hanem inkább kaptunk még egy gólt az első félidőben: Dzeko elvesztett egy labdát amiből szintén egy könnyű kontragól született. Kitérnék arra a részletre, hogy nagyon sok szabálytalanság volt aminél Kuipers nem ítélt semmit pedig amúgy nem tűntek szabályosnak és nem is láttunk visszajátszást sem. Egyébként sem szeretem a stílusát: addig húzza hogy lapot adjon mire teljesen elveszti a meccset, emiatt könnyen belecsúszik következetlenségbe, ezen felhúzzák magukat a játékosok aminek durvaság, sérülés és kiállítás lesz a vége, meg persze a bíró indokolatlan mértékű szereplése. Emlékszem VB meccsre is ami teljesen (ennél jobban, de itt is ment az alattomos rugdosódás amiből a mieink is bőven kivették a részüket) kicsúszott a kezei közül, meg is lepődtem hogy egyáltalán aktív még, Howard Webb meg az az indokolatlan, kiirthatatlan török mellett a legunszimpatikusabb bíró a nemzetközi porondon. Ezen most viszont nem múlt semmi (csak Mancini eltiltása a végén) mivel sajnos ahogy a játékosok is jelezték az interjúikban: nem sikerült felkészülni a Sevilla-ra, nem sikerült alkalmazkodni a helyzethez később sem, míg ők tökéletesen megértették hogy pontrúgásokkal, egy csipetnyi presszinggel és azzal amit amúgy is jól tudnak (pl. az oldalváltásaik nagyszerűek voltak) tökéletesen jól meglesznek ellenünk. Pont ez az amire gondoltam amikor azt írtam, hogy Fonseca-n hatalmas a felelősség most. Semmibe nem fájt volna a Sevillara kitalált taktikát már a Juventus ellen gyakorolni, legalábbis ésszerűbben hangzik mint a Parma ellen kitalált taktikát a Sevilla ellen is alkalmazni. Márpedig a portugál ezzel találta védeni magát: hülye lett volna változtatni azon ami eddig működött (7 bármilyen komolyabb tét nélkül játszó ellenfél nélkül, de ezt ő már nem rakta össze)

Abszolút Iturbe-díjas: amint volt egy kis tét visszajött a “brazil másodosztályba se kell” önmaga és teljes súlytalanságba fulladt az ő oldala. A másik oldalon “életem legjobb szezonja” Mkhitaryan ugyanez – Zaniolo meg Spinazzola egyedül a széleiken sokat nem ért, Dzekoig meg labda se ment el. Talán ha az olaszok egy szélen vannak akkor legalább egy gólt találunk.

Eszünkbe juthatott tehát egy meccs erejéig hogy hol is áll, hol is tart most a mi kis kedvenc csapatunk és jöhetnek az újabb ábrándok: “majd jövőre”, “az új tulajjal talán más lesz” “hátha lesz egy normális kapusunk/edzőnk/csatárunk/védőnk/menedzsmentünk végre és akkor lesz esélyünk”. Az biztos, hogy a tulajdonosváltással új lehetőségek lesznek és én bizakodó is vagyok, de a mostani káoszt látva úgy gondolom hogy a jövő szezonban bármi komolyabb eredmény teljesen esélytelen, de hátha legalább javulás lesz, mert az a lélektelen, szürke játék, középcsapat mentalitás, sokszor unszimpatikus hozzáállás már közel nincs ahhoz a szerethető Roma-hoz amit elkezdtünk követni valamikor régen.

Várjuk tehát a részleteket az átigazolási szezonról, a klubváltás részleteiről (a Hyundai már el is tűnt a mezünkről) most valóban megint egy teljesen új csapat fog épülni, amit az elmúlt 10 évben először talán nem is bánunk annyira.