A Palermo lemészárlása

Szerencsére a Totti körül kialakult helyzet nem zavarta meg a Rómát, a farkasaink 5-0-ra verték a Palermót az Olimpiai stadionban.

nyertunk

A hét közben elszenvedett 2-0-ás vereség után a Real Madrid ellen, a Roma folytatta a bajnoki menetelést és begyűjtötte zsinórban az ötödik győzelmét, tovább üldözi a BL részvételt jelentő harmadik helyet.

Spalletti picit megkavarta a lapokat, Florenzi ezúttal a középpályán kapott helyet, a széleken Maicon és Digne játszottak. De Rossi a Madrid ellen egy hónapra lesérült, így a védelemben Rüdiger és Manolas kezdtek, a középpályán meg Florenzi, Pjanic és Keita játszottak, az ő feladatuk volt a játék szervezése Nainggolan és Salah mögött, elől pedig Dzeko szerepelt egyetlen ékként. Egy örömteli visszatérést is megünnepelhettünk, a Fiorentina ellen tavaly januárban összeszedett második súlyos térdsérülése után, Kevin Strootman újra a kispadon foglalhatott helyet.

Így álltak fel a csapatok:

Roma (4-3-2-1): 25 Szczesny; 13 Maicon (77′ Strootman), 44 Manolas, 2 Rudiger, 3 Digne; 24 Florenzi, 20 Keita, 15 Pjanic (71′ Falque); 11 Salah (85′ Perotti), 4 Nainggolan; 9 Dzeko

Palermo (3-5-2): 53 Alastra; 23 Struna, 12 Gonzalez, 4 Andelkovic; 77 Morganella, 10 Hiljemark, 16 Brugman (56′ Trajkovski), 28 Jajalo, 97 Pezzella; 20 Vazquez (66′ Maresca), 11 Gilardino (71′ Djurdjevic)

A meccs úgy kezdődött, hogy a közönség egy része kifütyülte Spalletti mestert, amikor a hangosbemondón felolvasták a nevét, nyilván a Totti körül kialakult helyzet miatt.

Onore a Totti

A római közönség feliratokkal és transzparensekkel állt ki Totti mellett

A mérkőzés elejétől kezdve a Roma birtokolta a labdát és ráerőltette a saját ritmusát az ellenfelekre, a taktikai felállás folyamatosan változott, alapvetően egy 4-3-1-2 alakult ki, Pjanic fellépett „trequartistának”, Salah és Dzeko mögé, az egyiptomi kihúzódott a jobbszélre, a magasabbik bosnyákunk meg szabadon mozgott a támadó fronton. De a Palermo eleinte jól zárt össze és a Rómának kezdetben nem igen voltak helyzetei.

Volt egy erősen tizenegyes gyanús helyzet, amikor a belga ninját elcsapták a Palermo tizenhatosában, Giacomelli bíró úr először a tizenegyes pontra mutatott, de aztán határtalan bölcsességében meggondolta magát és inkább kifelé ítélt szabadrúgást. Bosszankodtam volna, ha nem láttam volna már sokkal látványosabban „meggondolt” tizenegyeseket is amióta a Rómának szurkolok.

Aztán jött Dzeko első magánszáma, Maicon betört a jobb szélről és adott egy olyan labdát Dzekónak, hogy tényleg csak bele kellett volna érni a gólhoz. A bosnyák bele is ért, de olyan döbbenetes módon, hogy sikerült neki, teljesen egyedül, közvetlenül a bal kapufa mellől keresztbe rúgni a labdát az üres kapu előtt. Vitathatatlanul ez volt a meccs legnagyobb gólhelyzete. Közben a nézőtérről behallatszottak a füttyök és a „C’é solo un capitano” („Csak egy kapitány van”) kórus, hogy ne is lehessen félreérteni.

Totti nun se tocca

Totti nun se tocca!

Aztán a 31. percben Dzeko „visszatette a templomot a falu közepére” (mert nem feledjük Garcia mestert se), a válogatott társa Pjanic betett egy labdát középre, Struna nem találta el a labdát, Dzeko mellel levette és „bebaszta a kapuba mint huzat a klotyóajtót”, 1-0 a Rómának. A félidő vége előtt a Roma tovább növelhette volna az előnyét, de Pjanic szabadrúgása, közvetlenül a tizenhatos elől telibe találta a távolabbi kapufát, a teljesen vert Alastra kapus szerencséjére.

A második félidő elején a Roma azonnal le akarta zárni a meccset, először Maicon lőtt kevéssel a kapu fölé, majd az 52. percben Keita egy szöglet után mellel levette a labdát és kilőtte a kapu jobb felső sarkát: 2-0.

Innentől már nem volt megállás, a Roma tombolt, a Palermo tehetetlen volt és Salah két perc alatt végleg elásta a szicíliaiakat. A 60. percben Pjanic Dzekónak passzolt, aki továbbadta Salahnak, az egyiptomi bal oldalról érkezett és kivégezte a boldogtalan Alastrát, 3-0.

Salah golorom

Salah nagyot játszott

Aztán két perccel később jött az est legszebb gólja, ami önmagában megérte a jegyárat, Nainggolan káprázatosan indult meg, Salahnak passzolt, aki mellel maga elé tette, látszólag hosszan vette át, de ez csak a látszat volt, megverte a kapust és lehetetlen szögből a kapuba csavarta ballal a Roma negyedik gólját. Ez volt az egyiptomi első duplája a Serie A-ban és most már ő a Roma idei házi gólkirálya, 9 találattal a szezonban.

A 75. percben pedig eljött az est igazi fénypontja, a fáradt Maicon helyére beállt Kevin Strootman, 393 nappal az átkozott sérülése és két térdműtét után. A holland középpályást hatalmas ovációval köszöntötte az Olimpico, kezdetben minden labdaérintését hangosan ünnepelte a hálás római közönség. Tegnap este különösen nagy szükség volt egy ilyen egyértelműen pozitív epizódra.

Strootman beallasa

Strootman visszatért

A Roma ekkor már gyakorlatilag megállt, nem erőltette különösebben a játékot, csak passzolgatta a labdát, a Palermo meg teljesen tehetetlen volt. Azért a 89. percben a Roma még egyszer utoljára megrázta magát, a Salah helyett beállt Perotti beívelt egy labdát, amit Dzeko befejelt a Palermo kapujába és beállította az 5-0-ás végeredményt.

Ennyit a meccsről. Sajnos a Roma körül nem ez a szép győzelem volt a főhír, a főhír Spalletti mester döntése volt, hogy kitette a Palermo elleni keretből Francesco Tottit, aki így a lelátóról szurkolta végig a meccset. A döntést Totti szombat este leadott nyilatkozata motiválta, ahol a Capitano a személye iránti tisztelet hiánya miatt panaszkodott.

Totti a lelátón

Totti a lelátón szurkolt

Spalletti egyáltalán nem értékelte Totti megnyilvánulását, a mérkőzés utáni nyilatkozataiban kifejtette, hogy nem fogadhatja el, hogy Totti önállóan összehívjon egy sajtótájékoztatót. Direkt megkért mindenkit, hogy koncentráljanak a Palermóra és akkor kijött ez a nyilatkozat, ami teljesen a háttérbe szorított minden mást. Neki egy teljes csapatot kell edzeni, fegyelemről, szabályokról és a szerepek betartásáról beszélt. Igaz, hogy tisztelni kell Tottit, de neki mindenkit tisztelni kell, nemcsak Tottit. Totti nyilatkozata látszólag tényleg a lehető legrosszabbkor jött, szombat délelőtt Spalletti még a kezdőbe akarta tenni Tottit, már ha hihetünk a délelőtti sajtótájékoztatójának, ehhez képest a világ összes sporttal foglalkozó újságjában ma főhír volt, hogy Tottit kizárták a Rómából, olyan címek voltak, hogy „Egy legenda vége”, meg hogy „Róma lángokban áll”, ez tényleg nem hiányzott senkinek.

Jellemző, hogy a meccs után a játékosokat is elsősorban Tottiról kérdezték, Salah volt a legügyesebb, mosolyogva megmondta, hogy ő túl kicsi, ahhoz, hogy Tottiról beszéljen. Dzeko elmondta, hogy Totti ott volt az öltözőben a meccs után, hogy gratuláljon a győzelemhez és a gólokhoz, szóval Totti a király. Keita, az öreg profi nyilatkozó, meg kifejtette, hogy az epizód már a múlt része, most összefogás, meg csapatszellem és más efféle közhelyek vannak napirenden. Végül is Spalletti is hasonló szellemben zárta le a kérdést, Totti ott lesz a hétfői edzésen és az élet halad tovább.

Roma's coach from Italy Luciano Spalletti gestures during the UEFA Champions League football match AS Roma vs Real Madrid on Frebruary 17, 2016 at the Olympic stadium in Rome. AFP PHOTO / FILIPPO MONTEFORTE / AFP / FILIPPO MONTEFORTE (Photo credit should read FILIPPO MONTEFORTE/AFP/Getty Images)

Spalletti nem volt túl vidám

Az élet halad tovább, de most már tudjuk, hogy Totti még játszani akar, legalábbis ma ez a helyzet és ha ezt a Rómában nem teheti meg, hiába szeretne a Rómában maradni, akkor lehet, hogy máshol fogja folytatni. Elnézve ezt a mostani cirkuszt is, lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb, ha Totti menne egy kört valami egzotikusabb bajnokságban, ahol esetleg nagyobb szerepe lehet mint a mostani Rómában (lehet, hogy Del Piero tudna adni neki egy-két telefonszámot) és ha kitombolta magát, akkor esetleg később egyszer még visszatérhetne a Rómába. Kár lenne, de ez van.

Még egy gondolat, az internet tele volt felmérésekkel, kinek van igaza? Tottinak, vagy Spallettinek? Lehet, hogy sokakat meg fog lepni, de a szavazók többsége mindenhol Spallettinek ad igazat és a romanista oldalakon, a máshol mutatkozó enyhe fölény sokkal határozottabb.