Az AS Roma, tegnap lejátszotta az idei kiírás, utolsó előtti Bajnokok Ligája mérkőzését. A Zidane által fémjelzett Real Madrid kétgólos előnyhöz jutott vendégként a szépen megtelt Olimpicoban. Ez van, kár ezen sokat rúgózni. Megérdemelten nyert a Madrid, talán azért mert képes értékesíteni a helyzeteit, vagy talán azért, mert a Róma támadásai végén mindig pontatlan maradt.
Spalletti gerincet és tartást faragott a csapatba, emelt fővel, végig elfogadható, helyenként kifejezetten ötletes játékkal sikerült kikapni. De véleményem szerint ez egy olyan vereség volt, amilyet könnyebben tud elfogadni a szurkoló, mint az elmúlt időszakban látottakat.
A másik, talán kisebb meglepetés az volt, hogy a bosnyák torony kárára Perrotti és El Shaarawy is a kezdő tizenegybe került. Elérve ezzel azt, hogy mindhárom jó formában lévő támadó a pályán legyen, ugye a harmadik Salah volt. Bátor, de működő megoldásnak tűnt Spalletti ötlete. Én személy szerint pont az ilyen aprócskának tűnő, de mégis merész, a mérkőzésre hatással levő változtatásai miatt bírom Luciano mestert!
Az első játékrész véleményem szerint pont úgy alakult, ahogy azt a szakmai stáb megálmodta. Bár a Roma 4-6-0-s, védekezésben alkalmazott hadrendjét még Hajdú Bé is kiemelte. Viszont támadásba gyorsan váltott a csapat és több helyzetet sikerült kialakítani a vendégek kapuja előtt. Konkrét kapura lövés az első félidőben egyik oldalon sem volt. Tetszetős, vagány játékból viszont annál több jelent meg hazai oldalon. Nem volt senki beszarva, tette mindenki azt, amit elvárhatunk tőle. Bár sok új rajongót biztosan nem szerzett egyik csapat sem az első félidőben mutatott játékával, nekem nagyon tetszett, amit láttam.
A folytatásban sajnos némi homok került a gépezetbe. Úgy kezdődött a második játékrész, hogy Florenzit csúnyán megetette – az addig mezéhez alkalmazkodva, igen szürke képek mutatató – Ronaldo, majd a kialakult minimális előnyéből egy igen frappáns gólt rajzolt. 0-1. Hogy les volt-e, talán felesleges feszegetni, mindkét partjelző igen lomhán mozgatta zászlaját, kölcsönösen tévedtek mindkét fél kárára-javára.
Spalletti igyekezett a lehetőségeihez mérten reagálni a Real vezetésre és Sárika helyett Dzekot vetette hadrendbe. Ettől támadóbb cserét nem tudott volna végrehajtani. Sokra nem ment a hazai csapat ezzel a változtatással, elveszett a sebesség elöl, sőt egyre fokozódó Real támadások következtek. A befejezések rendre pontatlanok voltak mind a vendégek rohamait illetően, mind a válaszul érkező kontrák esetében hazai oldalról. Bosszantó volt, mert Salah több komoly helyzetet is elpuskázott, de nem szeretném külön kiragadni a göndört, mások is tököltek Navas kapuja előtt.
Aztán jött DDR cseréje, amiből már egy nyíltabb, háromvédős rendszer következett. A számítások majdnem bejöttek, de helyzetek rendre kimaradtak, sőt a hátul kialakult üresebb területeken egyre veszélyesebb akciókat vezetett a Madrid. Bizonyos szakaszokban, főleg az utolsó fél órában rémisztő volt azt látni, hogy minden támadásukat lövéssel tudnak befejezni. Ennek nyilván több oka van, részben a szerkezetváltás adta plusz területek, illetve a mérkőzés utolsó harmadára elfogyó kondíció.
Majd a találkozó legkellemetlenebb pillanata következett. 0-1-nél, vibráló játéknál, helyzet itt is, helyzet ott is, felállt Totti, cserére készülve. De amire a cserét végre bírták hajtani az eredményjelző már 0-2-őt mutatott. Bár a kapitánycsere lezajlott, jelentősen kisebb kedvel érkezett az öreg. Egy jobb oldalon vezetett kontra-támadásnál, az egész mérkőzésen jól teljesítő Digne úgy hátrált be, mint aki mástól várja a megoldást. Ez viszont nem érkezett meg, így Jese pontosan addig vihette a labdát, amíg szerette volna, s majd amikor biztonságos távolságba, ért átlőtte a labdát a hosszú alsóba.
Bosszantó találat volt, mivel a támadó és a gólvonal között volt nagyjából húsz méter, illetve három védekező játékos. Nevezetesen Digne, aki hátrált, DDR aki jött (volna) keresztezni, plusz a lengyel a kapuban. Ezt a szituációt csúnyán elvédekezte a csapat, és főleg a fiatal francia back.
Ha már itt tartunk, nézzük át a teljesítményeket is, hiszen mégiscsak egy kiemelkedő nemzetközi mérkőzésen vagyunk túl. Az elején említett, általam „félt” Vainqueur 98 %-s mutatóval passzolt! A mezőnyben ő volt a legpontosabb, ez azért nem rossz. De a Manolas féle 93 % szintén megsüvegelendő. Ami még talán érdekes lehet, és vitaindító az a két „sztár” középpályásunk teljesítménye.
Nem tudom mi a véleményetek Pjanic illetve Ninja szerda esti produkciójáról? Nyilván rengeteget melóztak, végig precízen besegítettek a védekezésbe, ok. Ninja több komolyabb sprinttel is megtámogatta a kontrákat, ok. De előrefelé, a kreatív részek, a kulcs passzok hol maradtak? Persze jobb ellenfél ellen nehezebb brillírozni, egyértelmű hogy az olasz bajnokság kiesőjelöltjei ellen nagyobbat tud domborítani az előbb említett két játékos. Mégis megkérdezem halkan: elegendő, vagy elfogadható teljesítmény ez két ilyen kvalitású játékostól?
Végszóként csak annyit írnék, hogy nem maradt benne csalódottság. Jobb lett volna nyerni, vagy versenyben maradni, egyértelmű. De amit szerda este láttam, az egy útnak az első felén tanyázó csapattól elfogadható. Már hetek óta látszik, mit akar játszatni, látni Spalletti. A játékosok jelentős része már érti, hogyan kell rövid-gyors passzokkal építkezni. Szégyent nem vallott a csapat, amire azért Garcia irányítása alatt és a sorsolás pillanatában nem mertünk volna fogadni…