Roma-Real: Reális esély Rómában?

A rövid téli, és technikai pihenő után  Európa élcsapatai ismét harcba szállnak a Bajnokok ligájában, hogy eldöntsék ki lesz az az egy, „aki mindent visz” !

139409231549325326708084

Mielőtt bármiféle esélylatolgatásba belemennénk, külön köszönetet szeretnék nyilvánitani a Gyirmót FC-nek, hogy a várakozások ellenére a klub mégsem kvalifikálta magát a BL sorozatba, hiszen ha a nyári felkészülési mérkőzések eredményeiből  indulnánk ki, akkor bizony ezen kis  „szösszenet” főszereplőinek nem sok babér teremne a Champions League idei kiirásban…

Az elmúlt hónapokban a Reál és a Róma is hasonló kálvárián  ment keresztül, hogy mást ne mondjak, mindkét klubnál új edző dirigál a kispadon, de mig a mi tar mesterünk már nem keveset letett az asztalra, addig a királyiaknál „pingvin” helyetesitésére kinevezett egykori, nem mellékesen  remek „fejelési” technikával is megáldott francia legenda, még csak most kóstolgatja, hogy milyen is trénerként szemlélni a pályán zajló eseményeket.

A poszt lényegi tartalmában  megpróbálok majd  felvázolni néhány olyan pozitivumot, amik kedvenceink győzelmi esélyei mellett szólnak, és segithetnek elhessegetni a pesszimista gondolatokat a mérkőzés előtt. Persze ne számitson senki Nietzsche-i filózofálásra, pusztán eljátszunk a gondolattal, hogy miképp tudná a Roma becsempészni a „lompost” a  Real Margitnak.

giphy (2) Nem kértem rá pepperonit vazze!!!

A első és talán legfontosabb, hogy hosszú idő után a csapat végre nem üresen kongó stadionban fogja  lejátszani a soron következő mérkőzését, amit azért részben köszönhetünk  a nagynevű ellenfélnek, és annak is, hogy az év közben megvásárolt bérletek nem vonatkoznak az UEFA égisze alatt megrendezett eseményekre. Ez persze nem azt jelenteni, hogy a Sud képviseltetni fogja magát, de a garantáltan jó hangulatú találkozóra nélkülük is rengeteg érdeklődőt várnak.

A történelem során  a Róma eddig nyolc alkalommal találkozott a Reál Madriddal  a legrangosabb európai kupasorozatban, ahol 4 vereség és egy döntetlen mellett 3 diadallal is büszkélkedhet csapatunk, és külön megemliteném, hogy legutóbb épp Spalletti első regnálása alatt sikerült kettős győzelemmel búcsúztatni a királyiakat a 16 között. Szintén mellettünk szól az is, hogy Reál nem igazán nyerni jár Itáliába. A Bajnokok Ligája fennállása óta Olaszhonban általában az  „északi nagyokkal”  vivott ádáz csatákat, amikben rendre alul maradt. Na de hogy ezt pontos adatokkal is alátámasszam Margiték az elmúlt nyolc itáliai vizitelésüket 4 vereség, és 4 döntetlennel zárták. Szóval finoman szólva sem jött be nekik a „Dolce Vita”. Én személy szerint azt is kedvező előjelnek veszem, hogy az egyébként sem sok rutinnal rendelkező Zizunak ez lesz az első Bl mérkőzése edzői pályafutása során, mig Spalletti számára nem idegen a nemzetközi futball légköre.

Persze összességében  a hazai pálya előnye és az ellenfél edzőjének rutintalansága még nem garantálja a sikert, hiszen mégis csak a Reál Madrid az ellenfél, akiknél tényleg sokszor az is elég, ha csak a „brandet” rakják fel a pályára focizni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Zidane vezetése alatt még nem veszitett mérkőzést a csapat. Szóval Lucianonak mást is elő kell majd húznia a képzeletbeli cilinderből, mert a nyúl magában ide biza kevés lesz.

giphy (3)

Spalletti várhatóan a 4-2-3-1 formációban küldi hadba fiait, hátul a Digne, Manolas, Rüdiger, Florenzi kvartettnek kéne megállitani, a Benzemával, és CR7-tel rohamozó Madridot, a középpályán DDR, és Ninja kipontozódása miatt Keita, és Pjanic kezdhet, elöl pedig az El Shaarawy, Perotti, Salah hármas fogja támogatni formába lendült  Dzekót. Csapatunk szempontjából a fontos kérdés az lesz, hogy vajon Keita meddig fogja birni a mérkőzés iramát, Rüdiger mire lesz képes Ronaldo, és Benzema ellen, és hogy  Florenzinek lesz-e egy épkézláb beadása a találkozó alatt!?

Ha hihetünk az újságoknak akkor Zidane francia honfitársa (Rudi)  példáját követve szintén a 4-3-3 felállást fogja választani erre a meccsre. Ami Bale, és Pepe garantált hiányzása miatt valahogy igy fog festeni: Navas – Carvajal, Marcelo, Ramos, Varane – Kovacis, Kroos, Modric – Ronaldo, James, Benzema. A Madrid játéka javarészt azon áll majd, hogy CR milyen játékot lesz képes produkálni, és a Sergio Ramos által vezérelt védelem képes lesz-e semlegesiteni a Roma jó formában futballozó „egyiptomi különitményét”.

salah

 Az hogy a két edző rutinbeli különbsége mennyire fog kiütközni a mérkőzés során, azt nagyban fogja befolyásolni a játékosok hozzáállása, formája, és a stadion atmoszmférája is, de az előjelek szerint minden adott egy remek mérkőzéshez, és mivel nem hinném, római részről a klubvezetésnek komoly elvárásai lennének a Madrid ellen, remélhetőleg felszabadult szép futballnak lehetünk tanúi, a teher cipelés jogát  pedig meghagyjuk a blankóknak!

Forza Roma!