Szerencsés, de kidolgozott győzelem

Ködös keddi este mentünk a Mapei stadionba, hogy október 25-e után ismét sikerüljön három ponttal hazamenni. A régi reflexek újból előjöttek, mindkét arcát megmutatta a Roma, de hogy – hogy nem, ezúttal mi jöttünk ki jól a fordulópontokból.

A kezdőket illetően megint bekavart Spalletti, így álltak fel a csapatok:

SASSUOLO (4-3-3): Consigli; Vrsaljko, Cannavaro, Acerbi, Peluso; Duncan, Magnanelli, Biondini; Berardi, Trotta, Sansone
ROMA (3-4-2-1) : Szczesny; Maicon, Rudiger, De Rossi, Zukanovic; Keita, Pjanic; Salah, Nainggolan, El Shaarawy, Perotti.

 

A meccs nagyon jól indult, rögtön a 11. percben megszerezte a vezetést a Roma Salah emlékezetes találatával. A legutóbbi idegenbeli győzelemkor szinte pontosan ugyanilyet lőtt a Fiorentinának.

A két teljesen ellentétes félidő közül az első az új Spalletti korszak eddigi legjobb periódusa volt. Visszatért a jól ismert csatár nélküli játékhoz, és meg is lett az eredménye. A Roma több száz százalékos helyzetet is kidolgozott, kontrából és direkt játékból egyaránt.

A legnagyobb haszonélvezője ennek Salah volt, aki gyakorlatilag a “csatárunkat” játszotta, bár sokat volt szélen. A gólja után visszakaptuk a régi önmagát, nemcsak ő veszélyeztetett, de helyzeteket dolgozott ki Maiconnak és El Shaarawynak is. Az egész csapat játéka nagyon más volt az eddigiekhez képest, mintha most lett volna a legszabadabb mindenki.
Kiemelném Maicont is, többször is felment a támadásokkal, és a háromvédős rendszernek köszönhetően a szélen sem maradt utána baj.

Az első félidő majdnem tökéletes lett, eltekintve a kimaradt helyzetektől, és De Rossi sérülésétől. Izomsérülést szerzett, állítólag kérdéses a játéka a Samp ellen, ahogy Pjanic-nak is, aki a második félidőben sérült meg.

Az a bunkó Totti…

Na igen, a második félidő. Hát ha az első volt a legjobb, akkor a második a legrosszabb a Spalletti érában. Amíg az elsőben 60% fölött birtokoltuk a labdát, a másodikban majdnem 40-et. Ugyan az elején még volt egy Perotti, meg egy Salah lehetőség, Pjanic 61. percben történő lecserélése után teljesen beszorultunk.

4 kucspasszt adott addig a bosnyák, a helyére beálló Vainqueurrel viszont annyira a labda mögé szorult a csapat, hogy sokat kellett izgulni. A vége felé már tényleg csak Sansonéék esetenkénti ügyetlensége mentett meg, egy rossz labdaátvétel, egy rossz döntés valamelyik Sassuolo játékostól, vagy épp a partjelzőtől.

Külön fejezetet szánnék Nainggolannak, akivel szemben kettős érzéseim vannak. Egyrészt tudjuk, hogy a mentalitásából fakad az erőszakossága, ez az előnye is. Másrészt oda nem emeled föl a lábad, és nem csúszol hátulról a tizenhatoson belül, mert ez két sárga, meg egy tizenegyes. Akkor sem, ha végül így jártunk jól.

Összességében ez tényleg az a meccs volt, ahol a fordulópontok a mi javunkra döntöttek. Berardi tizenegyese után a végig nagyszerűen játszó Perotti labdát szerzett az ellenfél tizenhatosánál, egy védőt még elfektetett, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta a második meccsen második gólját szerző El Shaarawyt.

Végre egy mercato, ami úgy tűnik, jól sült el. Zukanovic és Perotti is gólpasszal debütál, a fáraó pedig góllal. Zukanovic egyébként ezen a meccsen is magabiztos volt, három labdaszerzése mellé nyolcszor tisztázott. Perottinak három sikeres labdavezetése volt, egy kulcspassza, ami assziszt lett, és őt faultolták legtöbbször.

Remélem, hogy ez a meccs égi jelek halmaza volt, mert tényleg úgy tűnik, hogy hosszú idő után mellénk állt a szerencse. Kezdhetjük megszokni a háromvédős felállást, és talán elfelejteni, hogy a széleken mindig otthagytak minket. Egyre közelebb a dobogó, és nézve az Inter és a Fiorentina formáját, lassan kezdhetünk bizakodni. De tényleg csak nagyon lassan.