„Az első lépés a legnehezebb”

Nyilatkozta a frissen megválasztott lábatlani polgármester, de akár Spalletti szavai is lehettek volna, mivel debütálásként nem sikerült megverni minden idők 3. leggyengébben teljesítő Serie A csapatát.

35-01

A mai meccs képe. Alakul, de még nagyon nem az igazi…

A mérkőzés előtt nagy izgalom, rengeteg találgatás volt: hogy lesz Spalletti-vel, hogy fog játszani a csapat, ki nyer a legtöbbet vele, kik kapnak több lehetőséget, de igazából egy valami derült ki: kevés volt az ideje a kopasznak. Leginkább a támadásban látszott a keze munkája, sokszor olyan lendület volt a játékunkban amit nagyon régóta nem láttunk, és ezt kifejezetten jó volt nézni. Gyakorlatilag élet költözött a csapatba, nem hátra, és oldalra mentek a passzok, (legalábbis az első félidőben) hanem előre. Volt kreativitás, volt elképzelés, néha kifejezetten gyönyörű játék, amit öröm volt nézni, és bizakodásra adott okot, ezt pedig régen írtuk le Roma meccs kapcsán.

35-02

A meccs emberei.

Luciano a meccs előtt azt mondta, hogy a legfontosabb a középpálya, mivel a játék 90%-a itt zajlik. Ennek megfelelően itt érződött munkájának a legnagyobb hatása. De Rossi gyakorlatilag mintha egy másik játékos lenne, a mai teljesítményét látva úgy érzem, hogy éveken keresztül rejtegették előlünk, mindig csak a válogatottban hozta ezt a szintet, pedig tessék itt van: képes sarokkal az ötös sarkánál gólpasszt adni, és gyakorlatilag irányítani a csapatot. Volt hibája is természetesen, mint az elején leírtam, nem volt itt semmi tökéletes, (sőt!) de öröm volt nézni. A másik Nainggolan, aki gólt is szerzett. Ő Perrotta szerepét vette át a korábbi Spalletti era-ból, Dzeko-val együtt támadták le az ellenfelet, magasan, a saját térfelükön, és szemmel láthatólag illett hozzá ez a szerepkör.

Roma - Verona

Dzeko… Szóval amint írtam Spallo a 90%-ot jelentő középpályára koncentrált, de sajnos az a 10% nélkül nem lehet meccset nyerni. Hiába vannak szépen kialakított, óriási helyzeteid, ha képtelen vagy bármit normálisan befejezni. A bosnyák érkezésének a célja csapat hatékonyságának növelése volt, egy cél a beíveléseknek, kulcspasszoknak. Ennek ellenére rendszereesen rosszul veszi át a labdát, a beíveléseknél nem sok vizet zavar (az a fejes a végén… kiráz a hideg komolyan. Teljesen üresen áll, megtalálja a labda, és nem hogy középre, de bőven fölé fejeli) a befejezése pedig Gervinho legrosszabb formáit idézi. Én beküldtem volna Umar-t a végén, vagy akár Totti-t (rá mindig szükség van), de továbbra is bízzunk persze Dzeko-ban (úgy sincs más opciónk, bár szerintem senki nem bánná, ha Umar több lehetőséget kapna), ez volt az első meccse az olasszal, én nem bánom, ha a következő meccsen már mesterhármast szerez, és 20 góllal zárja a szezont. Akkor megbocsátom az eddigieket. Akkor.

A szélsőink félig-meddig jól teljesítettek, a középpályán még nekik is ment a labdaszerzés, labdajáratás, de a kapu előtt elfogyott a tudomány. Salah is óriási helyzeteket hagyott ki, és voltak döntő pillanatban rossz döntései, ahogy Florenzi-nek is. Iago? Na neki egy mozzanatára emlékszek: egy csapnivaló beadásra, nagyon nem megy neki mostanában.

35-10

A támadás tehát még úgy ahogy ment, az első félidő végére azon a téren meg is voltunk, a 40. percben vezetést szerzett a Roma, mindenki remélte, hogy a második félidőben is tovább folytatódik a biztató játék, erre szinte tökéletesen ugyanaz megtörtént, mint a Milan ellen. Kijöttünk a második félidőre, csak sajnos nem focizni, hanem verni a fa..khm nézelődni. Olyan szintű visszaesés volt a játék képében, hogy azt rossz volt nézni. Nem is értem, hogy ez hogy történt meg. Florenzi nyilatkozta, hogy a második félidőben is voltak azért veszélyes helyzeteink, de ezt már mentegetőzésképpen hozta fel, ami nyulván nem véletlen. Már az első 45 percben voltak helyzetei a Verona-nak, de a második elején gyakorlatilag beszorultunk. Nem volt olyan tisztázás ami emberhez került volna, képtelenek voltunk kontrázni, egyszerűen rossz volt nézni. Aztán talán valamennyire stabilizálódott a helyzet, volt pár helyzetünk nekünk is, és de jött a fekete leves. Egy teljesen ártalmatlan szituációban a látványosan meccshiányos Castan egyértelműen szabálytalankodott az ellenféllel, tizenegyes, Pazzini lövése pedig természetesen befelé pattan a lécről. Gyakorlatilag kikísérhette volna a labdát az ellenféllel, de lehet, hogy nem volt hozzá már ereje, vagy ki tudja, elfelejtette, hogy ezt hogy is kell megoldani, mindenesetre nem sokkal később váltotta Rüdiger. Valószínűleg nem ez lesz a brazil kedvenc meccse, elnézést is kért, igazából rosszul mérte fel a helyzetét, még nem áll készen a visszatérésre, bármilyen sokat is dolgozott érte. Igazán szomorú, én nagyon sajnálom Leo-t, egy végtelenül szimpatikus ember, és nagyszerű játékos, de bebizonyosodott: kell egy belső védő, legyen az Tonelli, Acerbi, és nem szabad spórolni, mert nagy valószínűséggel a kezdőbe igazolunk.

35-04

Természetesen nem lehet (és nem is akarja senki) Castan nyakába varrni ezt a pontvesztést, az egész védelem szomorú képet mutatott. Nagyjából a karácsonyi kocsonya szintjét érte el stabilitásban. Lassúak, és bizonytalanak voltak hátul a játékosok, aztán néha pánikszerű megoldások, néha pedig könnyelműségek következtek ebből. Egyik sem a legjobb, itt rengeteg munka vár Spalletti-re, mert igazából nem jelentett nagy különbséget, hogy 4, vagy 3 védős felállást alkalmaztunk (igen, volt mindkettő, nem, én sem tudom mikor, nyilván miután Rüdiger felment, De Rossi is hátralépett, de nem jelentett nagy változást.) itt komolyak a problémák, amiket remélhetőleg akár új játékosokkal, de képes lesz majd megoldani az edző.

35-05

Összességében elindult valami változás, de a lényeg (értsd: eredmény) nem változott. Ha maradt volna Rudi, akkor már mindenki őrjöngene, fejeket követelőzne, így most csak Dzeko kap a közösségi oldalakon, de többen inkább kivárnak. Én is bizakodó vagyok, ez most kicsit olyan felkészülési meccs hangulatú volt, még nem teljes a keret, mindössze 3 edzés volt előtte, talán a hétvégére sikerül majd azt a 10%-ot is helyretenni, és akkor lehet sorozatokat szakítani.